Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-33

352 Az országgyűlés képviselőházának 33. ülése 1927 április 1-én, pénteken. feltételei, kellékei a magyar közéletben ma nincsenek meg (XIgy van! Ügy van! a baloldalon.) és hogy minden olyan törekvés, amely ezek megteremtésére irányul, céltalan és hiábavaló munka. Egészen őszintén be kell vallanom, hogy az adott parlamenti viszonyok közepette az ellenzék nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyet parlamentáris kormányzatnál az ellenzéknek betölteni hivatása és kötelessége volna. Az a törpe minoritás, amellyel mi itt jelen vagyunk, a közvélemény megnyilatkozásának és kialakulásának eleve történt kizárása és a közszabadságok korlátozottsága az ellenzéki politikai előfeltételeitől fosztja meg ^nagát a parlamenti ellenzéket. (Propper Sándor: És a sajtószabadság hiánya!) Töredék voltánál fogva az ellenzék tulaj donképen parlamenti ellenzéki munkát nem tud kifejteni. Képtelen a kormány működését állandóan az ügyek minden terére kiterjedőleg, intenziven ellenőrizni. Legyen szabad ebben a tekintetben csak a bizottságok munkájára utalnom. A bizottságokban egy-két ellenzéki tag szerepel, de nemis tudna több szerepelni akkor sem, ha a t. kormány komolyan vette volna a ministerelnök ur kijelentését és bennünket felfelé valorizálva, 130-nak vagy 120-nak tekintett volna, mert fizikai lehetetlenség betölteni az ellenőrzés munkáját. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) így történik meg azután az, hogy a bizottságokban fontos törvényjavaslatokat előkészités nélkül... (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon! — Felkiáltások ugyanott: Rohamszerűen! — Propper Sándor: Anélkül, hogy az előadó ismeiné a javaslatot! — Fábián Béla: Itt van az uj betegpénztári javaslat, amely exisztenciákat tesz tönkre! Orvosokat gyilkolnak le! — Simon András: A szónokot szeretnők hallani!) Elnök: Csendet kérek! Rassay Károly: ... megvitatás nélkül, egyedül csak a kormány iránt érzett és hangoztatott bizalom alapján tárgyalnak le. Itt volt a napokban a munkásbiztositási javaslat. Merem állitani, mint ahogy állítottam is ellenmondás nélkül a bizottságban, hogy azt a 250 szakaszból álló törvényjavaslatot a bizottságnak két tagja sem ismerte. (Hegymegi-Kiss Pál: Munkaképtelen a parlament!) Az a kérésem pedig, hogy halasszák el a tárgyalást legalább egy hétre, merev elutasításra talált. De itt fekszik a költségvetési törvényjavaslat. Tanuja voltam a bizottságban annak, hogy az állami üzemeknek költségvetését, amely majdnem felét teszi ki a költségvetésnek, — túloztam, mert talán egyharmadát teszi ki — ellenmondás nélkül, hozzászólás nélkül hat perc alatt letárgyalta a pénzügyi bizottság. Ilyen körülmények között komoly, intenziv parlamenti munka épen azon töredék, azon minoritás íkövetkeztében, amelyben mi itt helyet foglalunk, az én felfogásom szerint el nem képzelhető. Van azonban ennél még egy nagyobb nehézség is. Még inkább súlyosbítja a helyzetet az a körülmény, hogy a közszabadságok terén fennálló korlátozottság, a sajtó megkötöttsége és a kormánytól függő helyzete (U.ay van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) a társadalomnak, a közélet kérdései iránt a kormány évek óta folytatott következetes politikája következtében tanusitott közönye, teljesen illuzóriussá tesz minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a parlament falain kivül megteremtsük azt a kritikai közszellemet, amely nélkül ellenzéki politikát folytatni időfecsérlés és céltalan valami. Lehet-e parlamenti kormányzásról és igy parlamenti ellenzéki feladatról /beszélni egy olyan rendszerben, ahol a belügyminister ur minden megkötöttség és feszélyezettség nélkül kijelenti, hogy a jó hazafi fogalma alá helyezi a kormány iránti bizalom kérdését (Derültség a szélsőbaloldalon.) és hogy ennek a kormányzatnak megbukására vagy \ csak arra, hogy ezt egy másik váltsa fel, jó hazafinak tulajdonképen még gondolnia sem szabad. (Propper Sándor: Ez a diktátor hangja! — Baracs Marcell: Ez csak ostobaság! — Peyer Károly: Minden diktátor ostoba! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mussolini! ,— Rothenstein Mór: Milyen nagyot fog az zuhanni! — Bud János pénzügyminister: Ostobaság! Ne beszéljenek ilyesmiket! — Zaj. — Jánossy Gábor: Gyerünk tovább, az idő pénz! — Propper Sándor: Gorombáskodni tudnak a minister urak! - Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Rassay Károly: Lehet-e csodálkozni azon, ha ilyen körülmények között mindinkább az a felfogás kap lábra a társadalomban, hogy úgyis minden mindegy, minden hiábavaló s valami csodálatos fatalizmussal nézi ma már a magyar közélet, a magyar élet eseményeinek folyását. De hiszen a kormányzat maga is büszkén hivatkozik erre az eredményre. Gróf Klebelsberg Kunó minister ur a választások alatt elmondott beszédeiben — azt hiszem Komáromban és Egerben egyaránt, de talán Szegeden is — mint valami kormányzati sikert könyvelte el és bizonyos büszkeséggel emlegette, hogy a magyar társadalom érdeklődése a politika és a közélet kérdései iránt megszűnt, és ma már csak a kenyér gondja, a megélhetés az, ami őt érdekli. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon és a középen. — Fábián Béla: Ez igy igaz, sajnos!) Mégis azt mondom, hogy kicsinyes felfogás ez. az embernek, a társadalomnak, a nemzetnek^ és az emberiségnek a hivatásáról. (Fábián Béla: Csak az emésztés!) Valóban az lenne a XX. század szervezett társaialmának az eszményképe, hogy ne törődjék mással, mint a megélhetéssel? Valóban a rabszolgaság és a szeráj nőinek törvénye volna követendő eszményképe a jövő nemzedéknek? (Felkiáltások a jobboldalon: Ezt ő nem mondotta!) Ezt én mondom, mert logikusan folyik ez abból a megállapításból, hogy a magyar közéletet csak a kenyér gondja érdekli. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Pár ezer kilométerre tőlünk 400 millió ember küzd a felszabadulás gondolatáért, és akármint ítéljük is meg iínnen messziről azokat a befolyásokat és eszközöket, amelyek ebbein a! harcban szerepet játszanak, egyet nem lehet megtagadni. Nem lehet megtagadni azt, hogy heroikus küzdelem folyik), naponta ezer és ezer emberáldozat odadobásával _a felszabadulás és a szabadság gondolatáért. És alkkor a magyar kultuszminister ur egy ezeréves nemzet gyermekeinél mint külön érdemet könyveli el egy ilyen nagy történelmi katasztrófa után azt, hogy nem érdekli más, mint a kenyér gondja. Nem vonom kétségbe a kultuszminister ur megállapítását, és ebben a tekintetben egyetértek a t. közbeszóló képviselőtársaimmal. Valóban, a tények őt igazolják. Sajnos, a magyar közélet elvesztette érzékét az eszmékért folyó küzdelem iránt. A magyar közélet, amely évezreden keresztül mindig megértést tudott tanúsítani nagy, ideális eszmék iránt, ma e kormányzat dicsősége következtében oda süly-