Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
Az országgyűlés képviselőházának 32. limit ment meglátogatni, pedig nem azért küldték oda. Ugy olvasom a lapokban, hogy Bethlen ministerelnök ur is el fog menni Olaszországba. Gróf Bethlent diplomatikusabb embernek tartom, ezért nagyon kivánatos volna, hogy ez a látogatás ne Mussolininak, ne az m-almon levő rendszernek szóljon, hanem annak az olasz népnek, amelyből Garibaldiak, Mazzinik és Cavour grófok kerültek ki; tehát á szabadságszerető demokratikus olasz népnek szóljon ez a látogatás, ne pedig a feketeinges társaság vezérének, aki uralmával meghonosította Európában a modern rabszolgaságot. (Ellenmondások jobbfelől. — Maday Gyula: Megszüntette a munkanélküliséget! — Bogya János: Naggyá tette Olaszországot! — Jánossy Gábor: Minden olasz munkásnak tyúk fő a fazekában!) Elnök: Csendet kérek! Malasits Géza: Nálam van a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal egy angol nyelvű kiadványa; ha kivánják, idézhetek belőle egy cikket, amely az olasz szakszervezetekről szól, kapcsolatban az olasz munkások helyzetével. Csak egyet kivánok kijelenteni: a fasizmust nem nemzeti lelkesedés hozta létre, ne ámítsák magukat az urak azzal, hogy a fasizmus valami földöntúli eszményi nemzeti fellángolás, hanem az olasz kapitalisták és nagybirtokosok unták meg azt, hogy az olasz nép a sok száz éves elnyomatásba belefáradva, részben szakszervezeti, részben szövetkezeti utón igyekezett helyzetén segiteni s hogy a munkások minden egyes városi képviselőtestületbe behatolva, arra törekedtek, hogy 'olyan szociálpolitikát kövessen a város, amely nemcsak az egyes kapitalistáknak, hanem a munkásosztálynak is javára váljék. Nem kellett más hozzá, mint egy pár condottieri természetű ember. Aki ismeri az olasz természetet, rögtön rájön arra, hogy nem kellett ehhez, más, mint egy pár jelszavakkal elvakított ember, egy pár condottieri szellem és megszületett a fasiszta hadsereg. Hozzájárult ehhez az olasz ifjúság viselkedése is, amely hazájában aiem tudott elhelyezkedni és félt a feltörekvő munkásosztálytól. Mindezek folytán azután a reakció előre haladt. Ismétlem, ne tessék valami ideális dologra gondolni. Ha a zsebérdek eszményi valami, ha a zsebérdek eszményi nacionalizmus, akkor Olaszországban ez van, mert Olaszországban ilyen a fasizmus. (Bogya János: Olaszországban megszűnt a munkanélküliség!) Ne beszéljenek az urak a munkásokról, azt hiszem, jobban ismerem ezt a kérdést, mint az urak. A fasizmusnak első dolga az volt, hogy a viruló olasz szakszervezeti életet, a viruló olasz szövetkezeti miozgalmat tönkretegye és megrabolja a munkások évtizedes fáradságának gyümölcsét. A fasiszták elsősorban tönkretették a termelőszövetkezeteket, azokat a szövetkezeteket, amelyeket egyszerű földmivesemberek építettek ki. Igájukba hajtották a fasiszták a mezőgazdasági munkásságot, az ipari proletariátust és ma minden túlzás nélkül el lehet mondani, — ha kivánják a t. képviselő urak, ezt hivatalos adatokkal is bizonyitom, — hogy Magyarország után ma a legsilányabb béreket Olaszországban fizetik, hiszen az utolsó 25 esztendőben a munkásságnak nem volt olyan szomorú sorsa, mint ma van és az olasz munkásságot nem zsákmányolták ki soha annyira, mint ma. (Bogya János: Ebből mentette ki Mussolini az olasz munkásságot!) Mussolini kimentette őket a 8 órai munntést 1927 március 31-én, csütörtökön. 337 kaidőből, úgyhogy ma 10 és fél óra a munkaidejük; Mussolini kimentette őket a demokratikus berendezésű gyárakból, úgyhogy ma rabszolgaság van Olaszországban. Ha ez nemzeti haladás, akkor azt kell mondanom ,hogy itt szinvakság forog fenn. (Farkas István: Tönkretették Olaszországban a parasztdemokráciát. — Zaj. — Elnök csenget.) Ne verjük be egymás fejét azon, hogy mi van Olaszországban, hiszen lassan csak érik a dolog, a fák nem nőhetnek az égig s Mussolini fája sem fog az égig nőni, hanem elkövetkezik az az idő, amely azután visszafelé fogja irányitani a dolgok menetét. Egyet azonban meg kivánok állapítani, mégpedig azt, hogy a fasizmus nemzeti jelszavak alatt tobzódó diktatúra, amely az alsóbb néposztályoknak nyomort, szenvedést és fájdalmat okozott. (Élénk ellenmondások a .jobboldalon. — Tankovics János: A szakszervezeti hatalom elmúlt! — Maday Gyula: Fehér kenyeret ad a fasiszta uralom! — Bogya János: Megszüntette a munkanélküliséget, emelte a munkabéreket! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Malasits Géza: Bogya t. képviselőtársam közbeszólására azt felelem, hogy Mussolini megszüntette a koldulást is, de tessék csak elmenni egy olasz kikötővárosba s mit fognak ott látni. Száz és száz ember áll egy sarkon gyufát árulva s ha valaki elhalad mellette azt mondja: un soldo, un soldo. Csak a koldulás módja változott meg, mert a lazaroni azelőtt sem szeretett dolgozni, ma sem. A különbség csak az, hogy azelőtt nem kellett gyufát tartani a kezében, mint ma. (Tankovics János: A magyar képviselőházban nem kellene Mussolinit bántani.) Bocsánatot kérek, mi talán ebben a tekintetben jobban vagyunk informálva. Nézzük csak a genfi munkaügyi hivatal kimutatásait. (Tankovics János: Örüljünk, ha van egy barátunk. — Farkas István: Ezek hagytak minket cserben a háború alatt! Falnak visznek most is! — Zaj. Elnök csenget!) Ami ezt a barátunkat illeti erre is megfelelek. (Zaj a jobboldalon.) Egy negyedóra áll csak rendelkezésemre, engedjék meg, hogy legalább gondolatomat befejezzem, hiszen sokáig ugy sem zavarom az önök valóban nemzeti érzését barátjukkal szemben. Először is kijelentem, hogy valahogyan nem valami jól állunk mi barátainkkal. Mert ugyanis angolbarátok vagyunk. A kormány tagjai minden alkalmat megragadnak arra, hogy az angolok iránt udvariasságot tanúsítsanak. (Bogya János: Nagyon helyesen!) Ha egy angol ember, legyen bár hazájában az utolsó senki, eljön Magyarországba jól szabott szmokingban vagy zsakettben, azt itt angol államférfinak nevezik, nem beszélve arról, hogy egy pénzügynökkel, mint Sir William Gooddal ugy bánnak, mintha kalkuttai maharadzsa volna, de közben elfelejtik azt, hogy Londonban csinálták meg 1916-ban az akkori angol kormány hathatós támogatásával azt a szerződést, amely Romániának Ítélte Erdélyt s Magyarországot egészen a Tiszáig. Elfelejtettük, hogy a világháborúban — bár nagyon udvariasan és kiméletesen — angol ravaszsággal és hipokrizissel jártak el velünk szemben. A közvélemény szemét Magyarországon sem lehet bekötni, hogy ne látná ezt az angol politikát: Menjetek ti dicső magyarok, ezeréves alkotmányos életet élő magyarok, menjetek neki a Kárpátoknak, segítsetek az angoloknak kikaparni a tűzből a gesztenyét, majd ha a pa-