Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.
Ülésnapok - 1927-32
Az országgyűlés képviselőházának 32. már felhívtam, avval a különbséggel, hogy most már sokkal részletesebb adatokkal szolgálhatok. A minister ur múltkori beszédében közzétett, bár nagyon hézagos statisztikai adatok lehetővé tették számomra, hogy az állami egyenesadók megoszlását a különféle kereseti ágak között hozzávetőlegesen megállapíthassam. Nem mondom, hogy ezek az adatok fillérig stimmelnek, — hiszen nagyon jól tudom, hogy a jövedelemadó és a vagyonadó tulaj don képen progresszív adók lévén, ha ezeket perce ntualiter osztom fel az egyes kereseti ágak között, esetleg eltérek a valóságtól, mert vagy kevesebbet vagy többet írok valamely foglalkozási körhöz — ha azonban tévedek, feltétlenül a földbirtok hátrányára tévedek, mert progresszivitás tulajdonképen csak azoknál a jövedelmiadóknál és azoknál a vagyonadóknál van, amelyeknek a föld az alanya, mert senki sem titkolhatja el ezt a vagyonát, ezt a jövedelmét, holott minden más hasonló nagy ingóvagyon jövedelemadót és vagyonadót nem fizeti csak társulatiadót. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ha a minister ur által közölt adatokból ezen az alapon összeállítom az adóztatást, a következő percentuális adatokait kapom; csak a percenteket sorolom fel, hiszen ez adja meg az egész, helyzet képét. Az összes állami egyenesadók 54-6%-át a föld viseli, 21-3%-át a városi házb irtok, 11 '2%-át az egyéni cégek, 5*3%-át a részvény társaságok és 0*2%-át az egyéni tanti érnek. Ha ezeket az adatokat nézzük, amelyek szerint mig a földbirtok majdnem 78 millió aranykoronát fizet adóban, az összes társulati adóalanyok pedig a tantiémadóval együtt mindössze 9 millió 200.000 koronát, akkor meg kell állapitanunk, hogy Magyarország adózási rendszere eklkép nem maradhat, eltekintve attól, hogy az egész adóügyi törvényhozásunk olyan lehetetlenül összezavart, olyan lehetetlenül összekuszált valami. De nemcsak adóügyi törvényhozásunk ilyen, hanem épen igy vagyunk a magánjogi törvényhozással s büntetőjogi törvényeinkkel is, Uj Verbőczynek kellene születnie ebben az országban, aki ebben a lehetetlen rendetlenségben egyszer már rendet teremtsen. " Mondom, amikor azt látjuk, hogy ez a kérdés formailag is abszolúte lehetetlen állapotba került, lényegében, tartalmilag pedig a legborzalmasabb igazságtalanságokat szüli és tartalmazza, akkor a legkomolyabban kell foglalkoznunk azzal, hogy ezen az adórendszeren változtatni kell, Aki igazságosnak, jogosnak és helyesnek tartja, hogy Magyarország összes részvénytársaságai, — beleértve a pénzintézeteket, az ipari és kereskedelmi vállalatokat — szóval a társulati adóalanyok az állami összterhekbői csak 9 millióval vegyenek részt, az vagy nem ért ehhez a kérdéshez, vagy nem foglalkozott vele sohasem, vagy pedig a legnagyobb mértékben elfogult ezeknek a vállalatoknak a javára. Mert hogy milyen helyzetben vannak, csak a következő esetre van szerencsém utalni: az erre vonatkozó írások itt vannak a kezemben. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Gaal Gaston: Egy vállalat, amely mérlegszerüleg kimutat 101 millió adó alá eső tiszta jövedelmet, igazgatói tantiémekben — névszerint megvannak nálam az igazgatósági tagok, az adatok — 1400 millió koronát fizetett ki. ülése 192? március 31-én, csütörtökön. 329 (Erdélyi Aladár: Van vállalat, amelynek üzletéve veszteséggel zárult, mégis kaptak tantiémet! Nem is egy!) Ez mutatja, hogy a társulati adótörvényt, mint ilyent el kell törölni és olyan törvényt kell helyette alkotni, amely ezeket a jövedelmeket és vagyonokat megfelelő arányos kulcs mellett, de a többi kereseti ágakhoz és vagyontárgyakhoz hasonlítva igazságosan, egyformán adóztatja meg. Én csak erre akartam rámutatni. Ezen a téren várom a kormány megfelelő kezdeményezéseit. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban kénytelen vagyok egy határozati javaslatot is benyújtani, mert azokban a vitákban, amely vitákat ezen a téren a társulati adóalanyokkal folytattunk, számadatokra ugyan nem támaszkodó, de a leglehetetlenebb érveléssel előadott elleniratokkal találkozunk, amelyek csak arra törekednek, hogy a kérdést elhomályosítsák. Ezt a kérdést egyszer már tisztába kell hozni. A kulcs a kormány kezében van; nem kell hozzá más, csak megfelelő és nyíltan közreadott adóstatisztika. Épen ezért a következő határozati javaslatot nyújtom be (olvassa): »Utasítja a Ház a pénzügyministert: 1. dolgoztasson ki és tegyen közzé a meglevő adatok alapján részletes adóstatisztikát; 2. mutassa ki külön is, hogy mennyivel emelkedett a városok tényleges házbérjövedelme — külön a lak- és küön a boltbér — a házbérek felszebaditása óta; 3. mennyire rug a tisztviselői lakbérekben az a közteher, amelyet ezen emelkedésből az államkassza fizet«. Most még egy kérdésre kívánok kitérni — nunc venio ad fortissimum — a vámkérdésre, amely kérdés szerintem az, amely az egész magyar nyomornak, az egész magyar drágaságnak tulajdonképeni forrása és alapja. Ezzel a kérdéssel függnek össze azok a naponkint meg-megujuló törekvések, amelyeket például a petróieum-kartell indított meg. A lapokban is olvashattak a t. képviselő urak arról, hogy gondolom, az a három finomító gyárunk, amely azonban a leghatalmasabb bankok érdekeltségébe tartozik, mindent elkövetett, hogy az a kedvezményes vámtétel, amelyet a ministerium 3 hónapról 3 hónapra szokott meghosszabbítani, most április elsejével eltöröltessék és ezzel az egész magyar petróleum- és benzinfogyasztás ennek a három magyar vállalatnak monopóliuma legyen. Hozzá kell tennem, t. Ház, hogy tudomásom szerint ez a három vállalat mindössze legfeljebb 200 alkalmazottat foglalkoztat. 200 alkalmazott veszíti el tehát esetleg a kenyerét, amennyiben ez a három vállalat nem prosperál, ellenben 8 millió magyart sanyargatnak a petróleum- és benzin-vámokkal, tehát olyan anyagok vámjával, amely anyagok tulaj donképen termelőeszközök, a falu népének pedig egyetlen világitóforrásai. Ugy tudom, hogy az ezekkel a törekvésekkel szemben megnyilatkozó erős közvélemény ujabban megint kitolta a kérdést további három hónapra s a kormány nem járult hozzá ahhoz, hogy a petróleum-vámok március elsején a vámtörvényben meglevő magasságra emeltessenek. Én azonban ezzel nem érem be, mert ez lehetetlen szituáció. Itt megint utalnom kell a Compass-ra, utalnom kell azokra a bizonyos összeköttetésekre, amelyek lehetővé teszik, hogy három olyan vállalat érdekeiért, amelyek ebben az országban semmit sem tehetnek, — mert hiszen petróleumunk nincs, azt külföldről kell behozni.
