Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-32

Az országgyűlés képviselőházának 32. ülése 1927 március 31-én, csütörtökön. 327 megvan belőle az az óriási előnye, hogy a meg nem felelő tisztviselőket dehonesztálás nélkül gyorsan megszabadíthatja magát: egyszerűen felmond neki. Nincsenek fegyelmi és más ilyen eljárások, amelyek dehonesztálással járnak. Egyszerűen felmondanak annak a tisztviselőnek, aki meg nem felel, a felmondási időben elbocsátja és az keres magának más foglalkozást. Viszont kölcsönösen meg van a joga. A tisztviselő épugy felmondhat az államnak és még nyugdíj sincs. (Urbanics Kálmán: Politikai szolgálatra jó lenne az ilyen tisztviselő, — Fábián Béla: Politikai szolgálat tekintetében ma sincs panasz! — Zaj. — Elnök csenget.) A nyugdíjkérdést pedig megoldják egyszerű életbiztosítási kötvénnyel, melynek díját mindaddig, mig a tisztviselő az állam szolgálatában van, az állam fizeti, amint az állam szolgálatát elhagyja, vagy az az uj gazda fizeti meg, akinek szolgálatába lép vagy ő maga a saját keresményéből, amennyiben szabadpályára lép. Ha a leghatalmasabb demokratikus állam, Amerika megtudta ezt csinálni és ha ugyanezt a katonaság terén megtudta csinálni a másik angolszász-faju állam a monarchia, amelyek mindegyike belátta, hogy nagyobb veszedelem egy államot nem fenyegethet, mint az elburjánzott, túltengő, az öncéllá vált bürokrácia, akkor nekünk ebben a nyomorgó országban, ahol mi, keresőik és dolgozó keresők, magunk állítjuk elő azokat a javakat, amelyekből a közterheket viseljük, a végére értünk a teherviselő képességnek, valamit tennünk kell, mert az eddigi állapot semmi körülmények között meg nem maradhat, különben a kereső osztályok fizetőképessége egyszerűen a nullára száll le. (Zaj jobbfelől.) Azt kérdezem ezután, hogy a takarékosság eszközei köze nem tartozik-e még az is, hogy nyugdíjakkal folyó — hogy igy fejezzem ki magam — azt a visszaélést, amely számtalan esetben megvan és 'konstatálható, egyszer már megszüntessük. Hiszen a nyugdíjat nem azért létesitette annakidején a törvény és az. állam, hogy az sine cura-t jelenthessen egyes embereknek. A nyugdíjat azért létesitette, hogy az az állami tisztviselő, ha negyven-negyvenöt évi szolgálat után testben megtörve, munkaképtelenül kénytelen félrevonulni, öregségére családjával együtt exisztenciájában biztosítva legyen. Ez a nyugdíj alapgondolata, nem pedig az

s hogy életerős, munkabíró fiatalembereknek sine cura-t jelentsen életük fogytáig, akik aztán hatalmas állami nyugdíjakkal birtokukban vagy máshol a közgazdasági élet terén elhelyezkedhessenek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon. — Zaj a jobboldalon.) Előbb egy szót mondottam, amelyet igazolni is tartozom: azt mondottam, hogy a nyugdíjakkal visszaélések történnek. Állítom és bizonyítom. Méltóztassanak elolvasni a nyugdíjrendeletet. Pl. a ministeri nyugdíjra vonatkozólag: világosan és határozottan ugy intézkedik, hogy ministeri nyugdíjat csak az kaphat, aki legalább három évig egyfolytában ministeri állást töltött be. Azután a nyugdíjrendelet foglalkozik még a tisztviselők különböző nyulgdíjesh^tőségeivel is és itt is kimondja, hogyha megszakítások vannak egy tisztviselő szolgálatában, ezeknek a megszakításoknak betudása és beszámítása mikáp értelmezendő. E téren a legnagyobbfoku visszaélések vannak törvénymagyarázat címen. Eseteket tudnék névvel megemlíteni, különösen a forradalmak utáni egynapos ministereket, amikor egy tisztviselő ministeri állásba került, nem is király által kinevezve, hanem csak jogforrások utján betöltve, (Derültség.) egyetlenegy napi szolgálat után negyvenéves állami szolgálatért kapta a ministeri nyugdíjat. (Felkiáltások: Ki azf) Meghalt az illető, ne kívánják, hogy neveket mondjak. Sohasem mondok itt nevet, egyszer tettem, azt is megbántam. (Derültség.) Ilyen eset nem egy van, hanem nagyon sok. Ez határozott visszaélés a nyugdíjtörvény rendelkezéseivel, mert a nyugdíjtörvény világosan kiköti a hároméves ministeri szolgálatot, és nem kapcsolja össze ministeri nyugdíjjal csak abban az esetben, ha a tisztviselői állásból minis terré előlépve még legalább három évig volt mint minister szolgálatban. A gyakorlat nem igy van, nagyon jól tudom, de a gyakorlat hamis és törvényellenes s én ez ellen beszélek, ez ellen szólalok fel. Egy koldusország ilyen luxust nem engedhet meg magának. A nyugdíjtörvény, illetőleg rendelet helytelen értelmezését vissza kell állítani annak a helyes értelmezésére. Ezen a téren sok milliót lehet megtakarítani. (Simon András: Lehet, hogy de lege ferenda ez áll, de lege lata nem áll. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak a jobboldalon! Gaal Gaston: Itt kell kitérnem a Magyarságnak egy különben általam nagy érdeklődéssel elolvasott cikkére, mely a tisztviselő-kérdésről szól s »Hárommilliárd« cím alatt jelent meg a Magyarság ez évi március 25-iki számában. Ez a cikk a tisztviselő-sorsról ir, amellyel szemben kijelentem, abszolúte nem vagyok elfogult és ép ugy ismerem a tisztviselő-sorsot, sőt talán még jobban, mint nagyon sokan azok közül, akik a tisztviselő-sorsnak állandó szószólói szoktak lenne; de ép azért, mert ismerem és mert ismerem nemcsak a tisztviselő-sorsot, nem vagyok sohasem hajlandó igazságtalan elhajlásokra és nem vagyok hajlandó azért, hogy népszerűséget csináljak vele magamnak, attól eltérni, amit helyesnek és igazságosnak tartok. Ez a cikk a tisztviselő-sorsról a következő igazságokat irja (olvassa): »Megindult tehát a kényszerűség könyörtelen nyomása alatt a tisztviselői életszínvonal egyre fokozódó süllyedése. Elment az olcsó falusi mindeneslány, amelynek szerény díjazására már nem tellett az összezsugorodott fizetésből. Elmaradt a színház, a hangverseny, a könyvek, az újság, a társadalmi érintkezés. Megkopott, rongycssá lett a ruha (Ugy van! a jobboldalon.) és lyukas lett a cipő. Az ételek száma nagyon megfogyott, és egyszerű lett, akárcsak a szegények kunyhójában. De hiába volt minden összehúzódás és végletekig vitt takarékosság, a fizetésből sehogy sem futotta. (Felkiáltások a jobboldalon: Ügy van! Huszadrésznyi volt!) Megindult tehát a családi ékszerek és a lakásberendezési tárgyak eladogatása. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) megnyílt a vagyonmentő vásár. Elment a fülbevaló, az aranyóra, a gyűrű, majd a szőnyegek, almárium, könyvek ós könyszekrény, a képek, a hegedű és a zongora. Mire a szanálás és a stabil pénz korszaka elkövetkezett, a középosztálynak egyik legtekintélyesebb része, az anyagi romlás mélypontjára zuhant.« (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Ez tökéletesen igy van. De engedjék meg, itt olyan életstandard van felépitve, amelyet a falu népe még a legjobb viszonyok között sem élhetett és mégis zúgolódás nélkül húzta az igát, kapálta, túrta földjét és termelte az országnak azokat a szükségleteket, amelyek 45*