Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-24

18 Àz országgyűlés képviselőházának 24. teljes őszinteséggel kijelenteni, hogy e javaslatot sem tartalmánál, sem intencióinál fogva nem fogadhatom el, még az általános tárgyalás, alapjául sem. Ebben az elhatározásban főként az az elvi álláspont vezet, hogy nem fogadhatok el oly törvényes intézkedést, amely magánjogi ügyletek szankcionálásával az egyik felet oly törvényes formákhoz köti, melyek a másik felet egyáltalában nem kötelezik. Ha a törvény egyformán intézkednék mindenkiről; ha a biztosi tótársaság vezérigazgatója épugy, mint a biztosított fél csiak a községi elöljáróság előtt mondhatna fel egyik a másiknak, akkor erre azt mondhatnók, hogy ebben a javaslatban az egyforma elbánás elve érvényesül. Amikor azonban a biztositótársaság ügynöke szabadon Ígérgethet, szabadon hazudhat, szabadon bolondithatja a falu népét anélkül, hogy az ügynök is bármiféle rektifikációra, vagy hatósági elismerésre szorulna — bár az ügynök még nem képviselheti a társaságot, mert csak a vezérigazgató vagy cégvezető van abban a helyzetben, hogy a társaságot képviselhesse — ezzel szemben pedig ha a biztosított bármely aktust elkövet, a biztositóval szemben köteles közjegyzőnél igazolni magát, vagy a községi elöljáróságnál igazoltatni eljárását — ezt én semmi körülmények között ezt jogszerű eljárásnak és egyenlő elbánásnak el nem fogadhatom. Az pedig, hogy a kis felet ilyen formalitásokhoz kössük, annyit jelent, mint hogy tulaj donképen megvonjuk az önrendelkezési jogát. Ez az elvi álláspont, amelynél fogva én ezt a javaslatot el nem fogadhatom. Arra, hogy ennek a javaslatnak hátterében milyen mozgató rugók vannak, nem akarok kitérni, annyival inkább sem, mert erre az előttem szólott t. képviselőtársam már kitért. De bizonyos, hogy a magyar közéletnek egyik elitelendő, legutálatosabb rákfenéje ez az elkötelezési viszony, amelybe magas állású funkcionáriusok vagy volt funkcionáriusok vagy magas állású nyugdíjas tisztviselők kerülnek; ide sorolom a főispánokat, vagy képviselőket is. Aki képviselőséget, vállal, annak ne tessék magát elkötelezni semmiféle irányban, annak a tisztessége legyen olyan, mint a napfény. Ezt mindazoktól is megvárom, akik magas állami funkciókat töltöttek be és nagyfizetésü állásokban képviselték a közhatalmat. E tekintetben az én .álláspontom mindig ismeretes és tiszta volt, . amelyhez hozzátenni nem kivánok semmit s amelyből elvenni sem kivánok semmit. De itt a Ház előtt kötelességemnek tartom kifejezésre juttatni, hogy ezt az elkötelezési viszonyt a jelenlegi magyar közélet egyik legutálatosabb kinövésének tekintem. (Fábián Béla: Ügy van! Ugy van!) Ami mármost a javaslat egyes konkrét intézkedéseit illeti, azt mondja ez a törvényjavaslat, hogy kénytelenek vagyunk véget vetni annak a lehetetlen állapotnak, hogy magánjogi szerződést az egyik fél egyoldalulag, a szerző- dés feltételeinek nem teljesítésével, megszüntethessen. Az én tudomásom szerint ez a jogviszony és ez a lehetőség fennállott a kereskedelmi törvényben. A kereskedelmi törvénynek számtalan formalitása -— és erre ezer meg ezer példát tudnánk felhozni a kisemberek életéből, — olyan csalásokra, olyan megkárosításokra vezetett egész környékeken, hogy az szinte példátlan a gazdasági életben. Mi képviselők — és én is 1906 óta, amikor először választottak kép: viselővé, — állandóan és folytonosan sürgettük /és kívántuk, hogy orvosoltassanak a kereskedelmi törvénynek e bizonyos formalitásos réülése 1927 március 16-an, szerdán. szei, amelyek a kisembereket sújtják, amelyek alapján egész vidékeket be lehet csapni, budapesti bíróságokhoz lehet vinni, és mindenféle jogvédelemtől meg lehet fosztani. Sohasem sikerült ezen a téren egyetlenegy intézkedést sem elérni. Mikor aztán akad egy hatalmas vállalat, amelynek igazgatóságában volt ministerek, sőt aktiv minister, sőt képviselő is szerepel . -. (Pesthy Pál igazságügyminister: Ki az az aktiv minister í) Négyszemközt szívesen megmondom a minister urnák. (Gr. Bethlen István ministerelnök: De ez az állitás itt nyiltan hangzott el!) Scitovszky Béla belügyminister ur, — tessék elolvasni, — benne van az egyik biztosítótársaságban. (Felkiáltások jobbfelől: Kilépett!) Lehet, hogy kilépett, de még ott van benn a kimutatásban. De akár aktiv, akár nem aktiv, ez nekem tökéletesen mindegy. Amikor azonban egy vállalatban vagy több vállalatban — hiszen mindössze öt vagy hat magyar vállalatról van ÖZÓ — azok igazgatóságában csupa befolyásos volt ministerek, aktiv képviselők, volt pénzügyministerek, volt kereskedelemügyi ministerek stb. stb. közéleti férfiak ülnek benn, akkor az ember megtalálja a magyarázatát, hogy a közérdek ellenére, tisztán öt-hat biztositótársaság érdekében miért hoznak egy ilyen törvényjavaslatot a Ház elé és azt miért hajtják keresztül itt gyorsítva, sürgősen. Mármost, hogy miért van szükség intézkedésre, én elismerem, hogy van valami igazság abban, hogy a szerződés betartásának tisztességét és megbizhatóság'át meg kell őrizni, de méltóztassék ezt mind a két irányban betartani. A múltban mi volt a gyakorlat? Ha egy községben egy-két-három tüzeset — ne adj Isten — hamarosan kiütött, abban a községben rögtön felmondták az Összes tűzbiztosításokat. Megengedem, hogy ez törvénytelen volt; tudom, hogy ezt fogja mondani rá a t. minister ur is. (Pesthy Pál igazságügy minister: Azt!) De akár törvénytelen volt, akár nem volt törvénytelen, igy van és miután a kisember a helyett, hogy pert indítson, jobbnak és okosabbnak tartotta, hogy elmenjen egy másik vállalathoz, amely olcsóbban biztosit, azért ennek nagyobb jogi konzekvenciái soha nem lettek. Allitom azonban a t. minister urnák és be is tudom bizonyítani, hogy amely faluban elharapódzott a tűzveszély, ott a biztosítótársaságoknak kötvényük értelmében joguk volt a biztosítást megszüntetni. Igen t. minister ur, nem tudom, vájjon azért biztosit-e az ember, hogyha tűzeset van, a kárát megfizessék, vagy pedig azért biztosit-e, hogy a biztosítási díjakat fizesse? De tény, hogy amikor egy faluban a tűzveszély eminenssé válik, akkor a biztositótársaság egyszerűen otthagyja a falut és átadja helyét egy másik vállalatnak, Igen t. minister ur! Ettől a látszólagos igazságtalanságtól eltekinve, magam is elismerem, hogy a kereskedelmi törvénynek az a rendelkezése, hogy a szerződés egyik pontjának nem teljesitése felbontó ok legyen, nem egészen — hogy ugy fejezzem ki magamat— kóser jogi és törvényes megoldás, (Derültség.) de, igen t. minister ur, ezek a t. biztosítótársaságok bőven gondoskodtak arról, hogy a hasonló esetbenőket ért— ha nem is erkölcsi, de az anyagi — kár megfelelő rekonpenzációban részesüljön. A t. minister ur maga is gazdaember, nagyon jól tudja, hogy a biztosítótársaságok egy éves biztositásnál lényegesen magasabb díjakat számítanak, de ha én lekötöm magam hat évre vagy lekötöm magam tizenkét évre, akkor úgynevezett tartam-engedményt kapok. Ezt a tartam-engedményt nekem nem