Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-31

254 Az országgyűlés képviselőházának 31. ülése 1927 március 30-án, szerdán. jegyeznem, hogy ebben a tekintetben maguk az érdekelt nők tiltakoznak legjobban a divat túltengése ellen és ha mégis bizonyos fokig utána mennek a divatnak, azt nem a hanyatló erkölcsnek, hanem annak a, mondhatnám, félszeg társadalmi megitelesnek számlájára kell irni, amely arra készteti még a legzordonabb erényesőszt is, hogy a divatjamultán öltözött hölgyet megmosolyogja. Szóval a divatot mindig szidjuk, ha uj és dicsérjük, ha régi, de követni mindig csak az ujat követjük. (Ügy van!) Én még mint gondolatot sem tartanám szerencsésnek, ha a törvényhozás bármiféle módon beleavatkoznék a divatnak akár az irányításába, akár az ellenőrzésébe. (Ugy van! jobbfelől.) Miután a magyar nő nemcsak a divat terén, hanem immár a politika terén is számottevő tényező, csak a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetem meg itt a polgári jogait gyakorló magyar asszonyról és amikor ezt teszem, a falusi nyilt szavazásra gondolok, ahol megtörténhetett az, hogy az anyagilag vagy bármilyen más okból függő viszonyban lévő férfi meggyőződése ellenére szavazott, azonban az nem történt meg, hogy a magyar asszony akármilyen befolyásoló erőszakolás ellenére Is ne oda szavazott volna, ahová őt meggyőződése vitte, ahová öt a jót ösztönösen megérző anyai szive, vagy pedig tiszta politikai látása vitte. Tiszta politikai látása van szerintem, a magyar asszonynak azért, mert nem keveredett bele annyira a politikai életnek sokszor szennyes forgatagába, mindig megtartott bizonyos tisztes távolságot, ahonnan szemlélte azt és szemléli ma is. Én ezekért becsülöm és tisztelem a mai kornak, a mai nehéz időknek asszonyát és ha bún a divat, akkor Madách-csal mondom: bűne a koré, mely szülte őt, de a jó sajátja. A magyar asszony politikai tisztánlátásáról szólva, önkéntelenül is tángálom szavaim során a politikai életnek ezt a sine qua non-ját, amelynek oly határozott formában adott kifejezést a guvernementális párt első nagy értekezletén 2JL igen t. ministerelnök ur: a közélet tisztaságának* Én, mint ennek a pártnak egyiiki igénytelen tagja, minden eriőmmel támogatom a kormányt ezen az utón, mert a politikai élet tisztasága elengedhetetlen kelléke az eredményes közéleti munkásságnak. (Ugy van! jobbfelől.) És mert az, én politikai hitvallásom is e felfogásból sarjad, azért nem fogom elmulasztani sohasem akár általánosságban, akár konkrét formában felhivni az igen t. kiormáiiy figyelmét az e téren való intézkedés szükségességére, ha őrre alkalom adódik. Tudatában vagyok annak, hogy nemcsak a politikai közéletnek, hanem a gazdasági, ipari, kereskedelmi, családi, sőt egyéni életnek tisztaságát is nagymértékben fertőzték meg a világháború és a vesztett háborút követő forradalmak. A háború minden téren súlyos áldozatokat követelt tőlünk. Igaz ugyan, hogy nem halt mindenki hősi halált, aki hadbaszállt, de elestek sokan, akik elaggott szülőket, gyámoltalan árvákat vagy munkára gyönge asszonyt hagytak hátra támasz nélkül. Hősi halottainkat az életbe visszahozni többé nem tudjuk, de az ő szent emlékezetüknek itt kell lebegniök mindig közöttünk!, mig csak a hazáért dolgozni, élni s ha kell halni tudó magyar él e földön. (Ugy van! jobbfelől.) Az, ő szent emlékezetüknek kell élesztenie azt a küzdelmet, amelyből a mi egyre halványodó, hova-tovább kialudni készülő reménységünk táplálkozik, hogy lesz még egyszer boldog Nagy-Magyarország. (Ugy van! Ügy van!) A győztes országok hősi halóttaik emlékére szobrokat, emlékműveket állitottak az ismeretlen katona glorifikálásául. Ugy tudom, hogy a t. kormány és a magyar társadalom utánamemmi készül e mindenképen dicséretre méltó nyugati példának. Bocsássanak meg nekem ezért az arra illetékes fórumok, ha én erről a helyről arra kérem őket, hogy ne kövessék sablonszerűén a Nyugat példáját ajkkor, amikor az ismeretlen magyar katonának akarnak örök emléket állitani, hanem ehelyett gloriűkálják a hazájukért hősi halált halt névtelen hősök emiékiét ugy, hogy helyezzék el a magyar nemzet pantheonjában a világháború egyetlen magyar költőjének, Gyóni Gézának Szibériából hazahozott hamvait. (Helyeslés jobbfelől.) Gyóni Géza a világháború egyetlen magyar költője. Az ő hazafias verseiből sok-sok ismeretlen hős meritett további erőt és kitartást a küzdelemben. Gyóni Géza hiven reprezentálja az ismeretlen magyar katona szomorúan fájdalmas sorsát az ő tragikus elmúlásával Szibéria hómezőin. (Jánossy Gábor: Tiz éve, hogy meghalt!) De Gyóni Géza sorsa reprezentálja a magyarság tragikumát is. (Ugy van!) Prófétai ihlettel megáldott lelke előre látta, hogy a magyarságnak egy eljövendő háborúban csak vesztenivalója lehet és kitört belőle a dacos kétségbeesés tiltakozása: Cézár, én nem megyek! — És jött a háború és ő mégis elment. A magyar hűség, a magyar kötelességérzet elvitte Przemysl várába, hogy ott rövid pár hónapba összesűrítve előre átélje a magyar jövendőt, elszenvedje a magyar végzetet és mint hulló csillag bukjék le a távol Keleten. T. Hiáíz! A világháborúnak nemcsak elesettjei, hanem rokkantjai is vannak, akiknek sorsáról kell hogy gondoskodni tudjunk mindig és mindenkor. Elismeréssel adózom e tekintetben az igen t. népjóléti minister urnák, aki a folyó év folyamán az 50%-os hadirokkantak segélyét duplájára emelte fel. Nézetem szerint azonban ezzel a hadirokkantak sorsa még nincs nyugvóponton s êzért ismételten arra kérem az igen t. népjóléti minister urat, hogy sok szociális érzéssel és meleg emberi szivvel igyekezzék hovatovább minél hamarabb megnyugtató rendet teremteni ezen a téren. Vegye figyelembe azt is, hogy nemcsak a rokkantakról, hanem a hadiözvegyekről és a hadiárvákról is még mindig gondoskodni kell ugy, hogy nemcsak öt vagy hat pengős havi alamizsnát kell adni nekik, hanem annyit, hogy legalább a létminimum, az a kevés, ami az élet fentartásához szükséges, osztályrészül jusson nekik. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! A háború nemcsak a harctéren szedett emberáldozatot, hanem gazdasági életünkben is katasztrofális nyomokat hagyott. Nemcsak az életet tette bizonytalanná a frontokon, hanem idehaza a vagyonbiztonságot is megrenditette. A vagyon, a tőke, a pénz a háborúban szintén megmozdult és mint sötétben tapogatódzó vak kereste a helyet, ahol meg tudja védeni magát, ahol átmentheti magát jobb időkre. Voltak, akik hadikölcsönöket jegyeztek, voltak miáisok, akik egyéb ipari és kereskedelmi értékeket vettek, voltak, akik bankokban hagyták pénzüket s a háború azután egyformán végzett mindegyik helyen, egyformán elértéktelenitette ezeket az értékeket. Itt mégsem esik szó arról, hogy akinek a takarékban volt pénze és az ott elolvadt, az állam-