Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-24

16 Àz országgyűlés képviselőházának 2 vek szerepelnek, akiknek befolyása — elismerem — tényleg olyan hatalmas, hogy képes egy ilyen törvényjavaslatot kiprovokálni. Az Első Magyar Biztosító-Társaság igazgatóságában ott látom (Halljuk! Halljuk) Teleszky János elnököt, Berzeviczy Albertet, Gergely Tódort, báró Harkányi Jánost és dr. Popovics Sándort. (Gaal Gaston: Csupa volt ministerek! — Zaj a jobboldalon.) Mindjárt ennél a biztositónál egy sereg olyan tekintélyes embert látok, akiknek politikai és gazdasági befolyása ma Magyarországon akkora, hogy azt hiszem, ezeknek egyetlen kivánsága, sőt mondhatom, egyetlen parancsa több, mint az egész törvényhozás akarata, együttvéve az ellenzéket és a kormánypártot, sőt a törvényhozás mindkét házát. (Zaj a jobboldalon. — Gaal Gaston: Szomorú dolgok ezek! — Fábián Béla: Éljen a kartell!) Ha az igazgatóságnak névsorát nézem, olyan patinás régi neveket látok, akiknek viselői a magyar közgazdasági életben aktive szerepelnek, de a faj védelmi jelszavak legnagyobb dicsőségére együtt látom az úgynevezett fajmagyarokat a nem fajmagyarokkal, ami nagyon jellemző dolog. (Fropper Sándor: Ahol keresni lehet, ott nincs differencia!) Ha én egyetlen biztositónál, az Első Magyar Biztositó igazgatóságában olyan egyéniségeket látok, akik részben pénzügyminiszterek, részben kereskedelmi ministerek vagy más egyéb politikai tevékenységet fejtettek ki (Fábián Béla: Egy kis nyugdíjpótlék!) s befolyásukat igy óhajtják érvényesíteni s ha végignézem a többi intézet igazgatóságát, iákkor azt kell mondanom, nem az volt a baj, hogy itt a biztositás terén jogbizonytalanság volt, a mindkét félre kötelező szerződési hűség hiányzott, hiányzott a kartellnek egy támiasztéka a konkurrencia ellen, hanem az, hogy a kartell van olyan erős, hogy ideáll a törvényhozás elé és a maga akaratát a törvényhozáson belül is érvényesiteni tudja. Ha végignézek a többi igazgatóságokon, látom, hogy ezek a biztosítóintézetek a maguk igazgatósági tagjaikat annyira össze-vissza keverték, hogy az* egyik biztositóintézetben ott ül valaki az igazgatóságban, mig egy másik intézetnél már felügyelőbizottsági tag, vagy megfordítva. (Gaal Gaston: De a tantiemet felveszik, mert az a fontos! — (Rothenstein Mór: Ez csak természetes! — Propper Sándor: Utálják egymást! — Zaj a jobboldalon.) | Engem ezenkívül az is érdekel, hogy nemcsak volt politikusok és közéleti tényezők szerepelnek a biztosítási igazgatóságokban, akik régi közéleti működésük révén szereztek nevet és képzettséget ahhoz, hogy a biztosításhoz értsenek, hanem találok itt rengeteg aktív politikust is, (Halljuk! Halljuk!) akik a törvényhozás házában ma is aktív politikai tevékenységet folytatnak. (Propper Sándor: És megszavazzák a törvényjavaslatot!) Ez az, ami engem aggodalommal tölt el. Lehetetlenségnek tartom, hogy a társadalomnak valamely osztálya, egy kis miaroknyi tömeg a maga vagyoni érdekeltségeivel olyan hatalmat tudjon gyakorolni a kormányra és törvényhozásra egyaránt, hogy csak egy kívánságába vagy parancsszavába kerül s akkor a törvényhozás előtt fekszik egy törvényjavaslat, amely senkinek nem kell: nem kell az ellenzéknek, nem kell a kormánypártnak, ellene van a sajtó, ellene van a közvélemény, de ebből a törvényjavaslatból mégis törvény lesz, mert ezek az urak, akik ebben a kompaszban fel vannak sorolva, ezt ia javaslatot törvényerőre akarják emelni. . ülése 1927 március 16-án, szerdán. Sorba tudnám venni azoknak a neveit, (Fábián Béla: Csak halljuk!) akikre hivatkoztam, de azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy az a tevékenység, amelyet ilyen esetekkel kapcsolatban ki lehet mutatni, mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a törvényhozás munkája iránti tiszteletet a közvéleményből kiváltsa. (Fábián Béla: Hány képviselő van köztük?) Lehetetlenség, hogy aktiv törvényhozók vegyenek részt egy olyan törvény megalkotásában, amelynek eredményét azután, mint részvénytársasági igazgatósági vagy felügyelő-bizottsági tagok élvezik. Ez a rugója annak, hogy a javaslat igyekszik letompítani a kormány furcsa és szokatlan intézkedésének hatását: külföldi, idegen biztosítóintézetek tevékenységét lehetővé teszi ugyan, de működésüket törvényhozásilag próbálják megnehezíteni. A legsúlyosabb szerintem az, hogy bármilyen intézkedést tartanak is szükségesnek a biztositás kérdésében, ezeket az intézkedéseket nem az ügy szeretete, megértése váltja ki a kormányból, hanem egy kis maroknyi csoport a maga hatalmi szavával s anyagi erejével. Ez az, amit én minden körülmények között kifogásolok, mert hiszen lehetetlen, hogy közéleti politikusok, akik a törvényalkotás munkájában személyesen is résztvesznek, ilyen befolyást gyakorolhassanak a kormányra. (Fábián Béla: Kik azok? — Zaj.) Ne méltóztassék rossznéven venni, ha a laikus közönség körében elterjed az a tudat, hogy a törvényhozás maga sem tud védelmet találni a gazdaságilag erősebb, habár számbelileg minoritásban lévő hatalmasok befolyása ellen. Ne méltóztassék rossznéven v^nni, ha a laikus közönség — különösen a szegényebbek, — abban a hiszemben élnek, hogy a gazdagok társasága mindent elérhet a törvényhozásban s ezért nem jut a szegény embereknek szociálpolitikára, nem jut semmiféle teherkönnyitésre mellyel életlehetőségüket megjavíthatnák. A valorizáció kérdését már előzőleg is emiitettem s most még csak a következőket kívánom megjegyezni: Amint látjuk, a bizottsági javaslat szerint a kormány a valorizációs perek elintézését ez év december 31-éig elhalasztotta. Felvetődik tehát ismét a kérdés: miért van erre szükség, amikor a birói ítélkezés — hovatovább — kezdett tiszta képet teremteni ezen a téren is. Megtalálta a megoldás lehetőségét arra, hogy a gyakorlati élethez simulva, bizonyos összegeket volt képes megállapítani a valorizáció szempontjából s most egyszeriben jön a kormány és a maga apparátusával ráfekszik a biróra, ráteszi kezét a biró szájára, hogy ne hangozhassák el olyan Ítélet, amely — ez esetben — a magánkapitalizmus érdekeibe vág bele. Az utóbbi időbér a biróságok körülbelül 20%-ig terjedő valorizációt állapítottak meg. Egész bizonyos, hogy a bíróságnak ez a gyakorlata váltotta ki a kormánynak azt az intézkedését, hogy megállítja a bjrót az ő ítélkezésében s várakozásra kényszeríti. Más vonatkozásban, mikor mi perhorreszkáljuk azt a kérdést, hogy a kormány a bíróságokra befolyást gyakorol, akkor állandóan szemrehányást kapunk érte, azzal vádolnak meg bennünket, hogy mi a birói függetlenséget vonjuk kétségbe. Márpedig ime, ezzel az üggyel kapcsolatban két eset van, amely napnál világosabban bizonyitja, hogy a kormány, ha direkte nem is, de indirekt intézkedéseivel befolyást tud gyakorolni a biróság munkájára, működésére.