Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-30

236 Az országgyűlés képviselőházának 5 bátorkodom erre vonatkozólag benyújtani, (olvassa) : »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy a hihetetlen mérvű és folyton fokozódó tejhamisitás meggátlására nyúljon haladéktalanul a legerélyesebb és legkíméletlenebb rendszabályokhoz.« (Helyeslés a jobboldalon.) Természetes, hogy amikor a jövő generáció megmentéséről beszélek, nem hagyhatom figyelmen kivül az ifjúság védelmének kérdését sem, ami nálunk még szintén rengeteg kívánnivalót hagy maga után.Hiszen nem kell egyébre, mint a diákságnyomorra rámutatnom. S ebből is eléggé kiviláglik az, hogy mennyi e téren még a tennivalója az államnak és társadalomnak egyaránt. Nem csoda, hogy a tuberkulózis a főiskolai hallgatóság soraiból oly kíméletlenül szedi az áldozatokat, hiszen tudvalevőleg a tanulóifjúság egy része, hogy csak mindennapi száraz kenyerét is megkeresse, kénytelen sokszor munkaközvetítő hivatalokhoz folyamodni és sokszor igen nehéz testi munkát vállalni, ami azután nemcsak tanulmányainak folytatásában gátolja azt az ifjút, hauem testi és erkölcsi épségét is a legnagyobb mértékben veszélyezteti. Ezeken az állapotokon minél előbb radikálisan segíteni kellene, mert magam részéről csak addig tudok hinni Magyarország feltámadásában, amíg bizni tudunk és bíznunk lehet a magyar ifjúságban. Mert a magyar ifjúság képezi a nemzet törzsének éltető elemét, gyökerét és ha ezt az ezeréves nemzeti törzset azok a megtévelyedett trianoni agyak és gonosz kezek meg is csonkították, nekünk meg keJl mutatnunk, hogy gyökereit nem tudják ugy kipusztítani, amint ők azt tervezték és szerették volna. Pusztulunk és fogyunk mi erősen, ez kétségtelen, érezzük mi a trianoni átoknak halálthozó dögvészes íehelletét, de reméljük, hogy még mindig el fogjuk tudni háritani a nemzet felől a végpusztulás veszedelmét, ha gor doskodni fogunk arról, hogy ennek a nemzetnek testben és lélekben minél egészségesebb és épebb ifjúsága legyen, ha gondoskodni fogunk arról, hogy minden tekintetben megbizható, életerős nemzedékek lépjenek nyomdokainkba. Nem tudom eléggé hangsúlyozni az ifjúság sport- és levente-intézmény gyors és alapos kiépítésének szükségét. Ezeknek az intézményeknek rendkivül jó hatását látjuk mindannyian, akik ezzel a kérdéssel foglalkozunk s akik viseljük a magyar jövőt. Ne higyje senki se, hogy mi a levente-intézménnyel és az ifjúsági sporttal valami ujat produkálunk. Mi csak utánozzuk, sajnos nagyon megkésve» azokat a kulturnemzeteket, amelyek ezt már hosszú évtizedek vagy évszázadok előtt megteremtették. De nem kell nekem a nagy kulturnemzetekre hivatkoznom. Saját tapasztalatomból beszélek. Megfigyeltem Szerbiát, ezt a kis balkáni államot láttam, hogy milyen büszkeséggel tekint* ő az ő leventéire, az ő »szokolistáira«, mert jól tudja, hogy egy erős és lelkes ifjúság nélkül nincs nemzeti jövő, nincs és nem is lehet számára boldogulás. Mondjuk mi is ezt, ne legyünk mi az egyedüli a népek sorában, akik nem tudjuk, mert nem akarjuk megmenteni a nemzet létfentartó erőit. Igenis, hozzunk meg mi is minden áldozatot az ifjúságért Tartsa ezt kötelességének állam, társadalom, szülő és munkaadó egyaránt, mert mindezeknek csak olyan ifjúságban telhetik öröme, amely testben és lélekben ép, egészséges, erős és amely rendhez és fegyelemhez.szokott. Jól tudom, hogy hullarabló szomszédaink ellene vannak a magyar levente-intézménynek, mert jól tudják, hogy egy testben és lélekben ép és egészséges nemzet sohasem lesz az ő rabszolgájuk; jól tudják, hogy csak egy testileg, lelkileg és erkölcsileg leromlott néppel bánhatnak kényük-kedvük szerint. Eszünk ágában sincs nekünk leventéinket csataK ülése 1927 március 29-én, kedden. sorba állítani és ellenük küldeni, hiszen mi védtelenül, fegyvertelenül állunk itt és nem rohanhatunk neki ész nélkül a szuronyerdőknek és gépfegyverek tízezreinek. Mi nem háborúra készülünk, hanem készülünk fajunk erősítésén keresztül egy biztosabb és jobb nemzeti jövőre. Csak azt akarjuk, hogy minket a nagy világ mint életképes, fejlődő, nemzeti erőben gyarapodó nemzetet megbecsüljön és odahelyezzen bennünket a többi kulturnemzetek közé. Ezért hangsúlyozom és ismétlem százszor is azt, hogy: igenis kultúrát, kenyeret és sportot az ifjúságnak. Kultúrpolitika tekintetében kétségtelenül szép léptekkel haladunk előre. Most itt van a kenyérkérdés Kenyeret az ifjúságnak addig, amig tanulmányait végzi és akkor, amikor tanulmányait elvégezte, gondoskodjunk az elhelyezkedéséről. Amig tanulmányait végzi, addig is kell neki kenyeret nyújtanunk, hogy le ne romoljon testileg és erkölcsileg és épen én magam voltam mindig azon az állásponton és védem azt az álláspontot, hogy egyetemeinket már csak e célból is fenn kell tartanunk. Mert az egyetemek nemcsak arra vannak hivatva ma, hogy az ifjúságot tudománnyal lássák el, hogy diplomát adjanak kezébe, hanem hogy azilumot nyújtsanak neki arra a négy, öt esztendőre, amig tanul ; mert ha az a fiu megkapja legalább a kenyerét a menzák stb. révén, nem fog testben leromlani és erkölcsileg elzülleni. így is nyerünk 4—5 évet. Azoknak, akik azt mondják, hogy szüntessük meg egyetemeink nagy részét, hogy felesleges a sok egyetem, szintén igazuk van ugyan bizonyos szempontból. De ezektől azt kérdezem, hogy hol helyezik el azokat az ifjakat, akik az érettségit letették, de nem végeznek egyetemet, felsőiskolát, garantálják-e, hogy ezeknek boldogulását lehetővé fogják tenni, mert csak ez esetben járulnék hozzá ahhoz, hogy az egyetemek közül többet megszüntessünk. En mindig azt mondom, hogy nem baj az, ha mentől több kitanult ifjú lesz ebben az országban. Igaz, hogy ez, mint mondják, szellemi proletariátusra fog vezetni. Van valami benne, de kérdem, hogyan nevezik ők azt a züllést, amely bekövetkeznék akkor, ha azt a középiskolát végzett ifjút kidobnák az életbe, ázt az ifjút, aki semmiféle élettapasztalattal, semmiféle magasabb képzettséggel nem bir. Hangsúlyozom továbbá, hogy : sportot az ifjúságnak ! Az államnak az iskolai és iskolánkivüli sport felkarolása és fejlesztése céljából feltétlen meg kell hozni a szükséges áldozatot. Tarthatatlan állapot az, hogy az említett célból létesített testnevelési alap egy teljesen szubszidiárius alap, melynek egész exisztenciáia tudvalevőleg holmi bizonytalan jövedelmiforrásoktól függ. Nem lehet az egész ifjúsági sport sorsát, egy ennyire fontos nevelési szükséglet sorsát, a lófuttatási konjunktúrától, a lóversenyre járó közönség kedvétől függővé tenni. (Erdélyi Aladár: Hát ez biztos!) Ennek az állapotnak megszüntetését és megfelelő állandó jellegű alap létesítését vagyok bátor a következő határozati javaslatban kérni (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt arra, hogy tekintettel a nemzeti testnevelés és sport rendkivül nagy jelentőségére : 1, iktasson a totalizatőradóból-származó, szubszidiárius »Testnevelési Alap« helyett olyan tételt a kultusztárca költségvetésébe, melynek segítségével az »Országos Testnevelési Tanács«,. a magyar testnevelés és versenysport egyre növekvő igényeinek és megnagyobbodott követelményeinek mindenkor, teljes mértékben megfelelhessen : 2. alakitsa meg az állandó parlamenti »Testnevelési Bizottságot.« Amikor itt annyira hangsúlyozom a fiatal magyar generációk, tehát a gyermekek és az ifjú-