Képviselőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. március 16. - 1927. április 06.

Ülésnapok - 1927-24

Az országgyűlés képviselőházának 24. más okok vannak itt, amelyek ezt a kérdést igenis sürgőssé teszik. Ha nem is megyek bele a törvényjavaslat részletes tárgyalásába, akkor is fel kell említenem, hogy miért kell csak a biztositókról gondoskodni és hogyha már itt törvényjavaslatról van szó, miért nem tartották szükségesnek, hogy a biztosítottak ezer panaszát is orvosoljuk törvényhozási utón? Ez a törvény nem gondoskodik a biztosítottakról, de még" kevésbé gondoskodik azokról a tisztviselőkről, akik a kartellbe tömörült hatalmas nagy vagyonú társaságok jármában húzzák az igát anélkül, hogy reményük is volna a tisztességes megélhetéshez. Én is azt mondom, amit az előadó ur, hogy a biztositás kérdése nem lekicsinylendő kérdésA biztositás nemzetgazdasági érdek, sőt ki kell jelentenem, hogy hajlok a felé az álláspont felé, amikor azt mondjuk, hogy a biztositás bizonyos jó erős fokig szociális probléma is. Ha látjuk, hogy a jobban szituált és gazdaságilag jobban álló külföldi országokban mennyire fejlett a biztositás kérdése a magyar viszonyokhoz képest, akkor tudjuk csak, hogy mit jelent ez szociális szempontból. Nem szabad azonban figyelmen kivül hagynunk azt sem, hogy a biztositótársaságok munkája és a biztosítottak érdeke igen sokszor azon bukik fel, hogy milyen a helyzete a munkát lebonyolitó alkalmazottaknak. Ha pedig ezeknek helyzetét vizsgáljuk, meg kell állapitanunk, hogy nincs jobban elnyomott páriája az ipari munkásságon kivül ennek az országnak, mint amilyenek a biztosítótársaságok alkalmazottai, mert ezeknek meghatározott fizetésük alig van, csak az általuk felhajtott üzletek után nyújtott provízióból kénytelenek élni. Ha sikerül az üzlet, akkor van keresetük, de ha nincs, akkor ilyen keresetre sokszor hetekig is hiába várnak. Ezekről az alkalmazottakról, akiknek létfenntartása és exisztenciája nem közömbös, sem a biztosított, sem á biztositótársaságok szempontjából, a biztosítás kérdésének megoldásánál nem gondoskodik a törvényjavaslat. Azt mondják, hogy e törvényjavaslat a biztosit ott felekre, mindkét fél szerződés iránti hűségére való tekintettel irányozza elő a megkötöttséget. Ezt a megkötöttséget bizonyos vonatkozásban biztosítási jobbágyságnak is lehe nevezni. Én azt mondom, hogy ha két egyenlő félről, gazdaságilag és politikailag egyenlő helyzetű félről van szó, akkor az egyenlő megkötöttség még érvénye-sül. Miután azonban azt látom, hogy a biztositótársaságok, általában a kartell a maga anyagi helyzetében és politikai befolyásában hangsúlyozottan sokkal erősebb, mint a biztosítottak társasága, azt kell mondanom, hogy az a helyzet, amely idáig fennállott, inkább a biztosítottak érdekeit szolgálta. Elhiszem, hogy ez a biztosítótársaságoknak nem okozott nagy örömet, de mégis meggazdagodtak és később pár adattal leszek bátor bizonyítani, hogy a biztosítótársaságok az eddigi állapotokra sem fizettek rá. Azt mondják, hogy jogbizonytalanság van a biztositás terén legalább idáig. Ha a fél meggondolja a dolgot, visszalép, vagy más biztosítótársasághoz lép át, akkor a biztosító rövidséget és kárt szenved. Akármelyik biztosítási ágat nézzük, akár a kárbiztositást, akár az életbiztosítási ágat, azt látjuk, hogy ha a fél elment egy első befizetett összeg után és más társasághoz lépett át, ebből a biztosítótársaságnak alig lehetett kára, hiszen a biztosítótársaság a legtöbb esetben az első összeget mindig megkapta és ha a fél elment egy máülése 1Ô27 március 16-án, szerdán. lS sik társasághoz, nem kapta vissza a biztosítótársaságtól az általa befizetett díjakat. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a biztositótársaságok nem jártak rosszul idáig, mint az, hogy 1884-től 1923-ig egyetlen egy biztosítótársaság sem bukott meg. 1924-ben hivta életre a kormány az úgynevezett felügyeleti hatóságot, 1924 óta azonban tényleg megbukott vagy 20 biztosító intézet. Miért? Azért, mert ha 1923 előtt valamely biztosítótársaság ingadozott anyagiakban, a nagyobb és hatalmasabb társaságok saját érdekükben is hóna alá nyúltak az ingadozónak, mig a felügyelő-hatóság létesítése óta ez lehetetlenné vált. A felügyeleti hatóság azonban a maga bürokráciájával és a biztosított hatalmas megterhelésével ráfekszik a biztosítóintézetek mozgékonyságára s ennek következménye az, hogyha egy-egy ilyen intézet meginog, gazdasági válságba jut, épen a felügyeleti hatóság bürokráciája akadályozza meg azt, hogy a bajokból kievickélhessen. Jogbizonytalanságról annál inkább nem lehet szó, mert hiszen, amint hivatkoznak rá, ma a felügyeleti hatóság működik, amely körülbelül 150.000 pengőjébe került eddig a biztosítottaknak. Az állam ügyel fel tehát a biztositókra. Ha az állami felügyelet jelen van, akkor nincs jogbizonytalanság, ha pedig van jogbizonytalanság, ez azt igazolja, hogy az állami felügyeletnek nincs semmi értelme, nincs rá semmi szükség. A valódi ok, amiért ez a törvényjavaslat ide került, nem ezekkel a kérdésekkel áll kapcsolatban. Ennek oka az, hogy a kormány a külföldi kölcsönnel, illetve a szanálással kapcsolatban az angol szimpátia felkeltésére vagy annak biztosítására kénytelen volt ide 9 angol biztosítótársaságot beengedni és a társaságoknak tényleg módjukban van, hogy konkurrenciát csinálhassanak a kartellnek. Ez a 9 biztositó bejött ide minden tőke és minden rizikó nélkül, hatalmas szervezési költséggel felszerelve, szembeszállt az itteni kartellel olyan körülmények között, amilyenek között az itteniek, tényleg elismerem, nem működhetnek. Kárbiztosítási ágazatonként mindössze 50 millió korona kauciót kell letenniök, ezt sem magyar pénzben, nem magyar koronában, nem angol fontban, vagy pengőben, hanem népszövetségi kölcsönökben. így azután természetes, hogy ez a 9 kartellen kivül álló angol biztosítótársaság, azonkivül az itthoni részben magyar, részben idegen biztositótársaságok elég hatalmas konkurrenciát csináltak a kartellnek. Ez azonban nem lehet ok arra, hogy minden különösebb előfeltétel nélkül siessünk a kartell megvédelmezésére, hiszen ez a konkurrencia, miután az elég jól fungált biztositótársaságok eddig is megállották a helyüket, egyedül a biztosítandó közönségnek hozhat hasznot, ezt pedig helyes kormányzás mellett szívesen kellene látni. Ha azt kérdezzük, miért kellett ezt a törvényjavaslatot idehozni, akkor ha az oknyomozás terén elindulunk, lassan rájövünk arra, hogy a kormánynak súlyos okai vannak, hogy ezt a javaslatot idehozta. Ezek a súlyos okok abban rejlenek, hogy azok, akik ma a kartellt irányitják, akik a kartellben lévő biztositársaságok igazgatóságaiben bent vannak, olyan hatalmas, erős közgazdasági és politikai tényezők, akiknek befolyása sokkal súlyosabb és erősebb, mint a biztosítottak bármekkora tömege. A helyzet az, hogy a kartellbe tömörült biztositóvállalatok igazgatóságaiban a legújabb 1926—27-es kompasz szerint olyan ne-