Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-9
78 Az országgyűlés képviselőházának 9. ülése 1927. évi február hó 11-én, pénteken. tud. A kereskedőknek ezeket a híradásait természetesen átveszik azután egyes polgári lapok is, és saját pártállásuk szerint kihasználják hol a minister ellen, hol a szövetkezetek ellen, de mindenképen ugy állitják be a dolgot, mintha a szövelkezetek valami óriási nagy nemzeti ajándékot kapnának a pénzügyi kormánytól. Én itt az ország szine előtt tartozom kijelenteni, hogy a szövetkezetek az adózás szempontjából lényegesen rosszabb helyzetoen vannak, mint a kereskedők. Kosszabb helyzetben vannak azért, mert a forgalmiadót nem átalány-rendszer alapián, hanem a pénztárgép alapján rójják le, tehát tejes száz százalékban. (Őrffy Imre előadó: így van!) Nincs olyan szövetkezet, amely e»y fillér forga ! miadót is le tudna tagadni. Nem tudja letagadni, mert hiszen az ellenőrző közegek, akik kimennek ott találják a pénztárgépet, amely mechanikusan jegyzi azokat az összegeket, amelyeket az üzlet forgalmazott. így tehát még az a kicsi, mondhatnám, vékonyka bene is elvesz a szövetkezetek számára, amelyet a kereskedő megkap akkor, amikor forgalmiadóját átalányban fizeti. A másik idetartozó dolog az, hogy minden nyilvános számadásra kötelezett vállalat tartozik alkalmazottai után bélyegilletéket fizetni. A legkisebb szövetkezet is nyilvános számadásra kötelezett vállalat, természetes tehát, hogy alkalmazottai után bélyegilletéki t kell fizetnie Abban a rendeletben, amelynek a'apján ezeket a bélyegilletékeket beszedik, benne all az, hogy a munkásokon kivüí a szövetkezetnek minden rendű és rangú alkalmazottja bélyegilleték alá esik. Ha tehát egy kis vidéki szövetkezet felvesz egy kereskedelmi alkalmazottat, vagy egy odavaló egyszerűbb embert, aki azonban le tudja bonyolítani az áruforgalmat, már tartozik utána nyugtabélyegilletéket fizetni. így előáll az a helyzet, hogy sok esetben a kereskedő a maga öt-hat alkalmazottja után egyáltalában nem fizet nyugtabélyegiHeteket, ellenben a kicsiny szövetkezet, amely az élet terhével amúgy is nehezen küzd, nyugtabélyegilletéket tartozik fizetni. Azt mondhatja erre a minister ur : tessék átháritani az alkalmazottakra ! Csakhogy nem lehet ezt olyan egyszerűen átháritani az alkalmazottakra, mert a szövetkezetek végre szociális intézmények is, a mellett hogy kereskedelmi vállalatok, és igy nem igen tudják az alkalmazottaikra átháritani azokat a terheket, amelyek ebből előállanak. Ugyanez áll a társulati adónál is, amelynek kivetésével a pénzügyi hatóságok ugyancsak épen elég bőven élnek, és amennyit csak rá lehet róni a szövetkezetekre, annyit rájuk rónak. Mindezt nem azért mondtam el itt, hogy esetleg a minister ur szivét hassa meg az, amit mondok, mert meg vagyok győződve arról, hogy ebből a szempontból teljesen hiába beszéltem. Csak meg kivanom állapítani az ország szine előtt, hogy nem részesülnek a szövetkezetek abban a nagy támogatásban . .. (Fábián Béla : Ne tessék általánosítani, mert vannak szövetkezetek, amelyek nagy támogatásban részesülnek a kereskedőkkel szemben. — Zaj.) T. Képviselőház ! Ha méltóztattak volna kibeszélni hagyni, majd megmondottam volna Tartozom tehát kijelenteni : a kormányt általában ugy tüntetik fel, mint amely a szövetkezeteket pártfogolja (Fábián Béla : Pártfogolja is!) és ezáltal a szegény nincstelen emberek életküzdelmét megkönnyíti (Meskó Zoltán : Jobban kellene oártfogolni !) s ezzel babért fonnak a kormány fejére. Én azt akarom kijelenteni, hogy egypár nagyon jól besreibolt szövetkezeten feivül a többi szövetkezet a kormánytol nemcsak hogy támogatást nem kap, hanem adózás tekintetében rosszabbul áll. mint maguk a kereskedők. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kereskedők jól állanak, hanem innen kérem a kereskedő társadalmat, hogy ne irigyeljék a szövetkezeteket, mert egypár protezsált szövetkezeten kivül nincs irigyelni való, a többiek ugyanolyan vexaturák között fizetik az adót, mint a kereskedők. (Fábián Béla: Amelyik fizet adót ! Zaj) Én a munkásszövetkezetekről beszélek, a többi szövetkezet nem tartozik rám. Én csak arról beszélek, amircl tudok (Fábián Béla közbeszól.) Elnök: Fábián Béla képviselő urat kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy az állandó közbeszólasoktól méltóztassék tartózkodni. (Meskó Zoltán : Régi jó szokása még a nemzetgyűlésből ! — (Rothenstein Mór : Meskó Zoltánnak is ! — Meskó Zoltán : Nekem is ! Zaj.) Meskó képviselő urat hasonlóképen kérem, méltóztassék csendben maradni. Malasits Géza : Nem is fűzöm tovább a kritikát az adóelengedési javaslat felett, annál az egyszerű oknál fogva, mert nagyon csábító volna, hogy olyan térre menjek át, amely téren az elnök ur a házszabályok alapján belém folytaná a szót. Hiszen lesz alkalmam a költségvetés tárgyalásánál rámutatni arra a különbségre, amely pl. Magyarország és Franciaország között előáll. Itt vannak a francia költségvetési füzetek, melyekből leszek bátor bebizonyítani, hogy Franciaország mennyivel szegényebb Magyarországnál, hogy Franciaországban mennyivel kevesebb telik bizonyos költségekre, mint nálunk Magyarországon. Arra kérem a minister urat, hogy ebben az adóelengedési javaslatban menjen el addig, ameddig csak el lehet menni. Az, ami itt kontemptá va van, nagyon kevés; az élet fogja kényszeríteni a minister urat arra, hogy azon az utón, amelyre reátér, — hogy t. i. adót enged el, — tovább menjen. Engedjék meg, hogy rátérjek az autonómia kérdésére is, melyet Szilágyi igen t. képviselőtársam is érintett (Halljuk! Hal'juk! a szélsőbalolda'on.) Én is ketté kivánom választani a dolgot. Mindenekelőtt megállapitom azt, hogy igaza van Szilágyi t. képviselőtársamnak abban, hogy valahogyan komikus szinben tűnik fel, hogy azok a párduc-kacagányos urak, akik még nem is olyan régen, a dicsőséges koalíciós korszakban olyan nagyon tudtak odaállni az autonómiájuk védelmére, akik kivont kardu huszárt állítottak oda, hogy véletlenül a Kristóffy—Fehérváry-kormány közegei be ne menjenek; azok, akik azóta minden egyes kormányt vakon támogattak, ma odaállanak megtépett szűrben és a kormány ajtaja előtt könyörögnek, hogy valamiképen megtarthassák az autonómiának azt a látszatát, amely eddig még számukra fennáll. Mindenesetre igen komikus látvány, hogy ezek az urak, akik a népjogoknak esküdt ellenségei voltak, akik minden alkalmat megragadtak arra, hogy a dolgozó néppel szemben gyűlöletüknek kifejezést adjanak (Felkiáltások jobbfelöl: Nem áll!) ezek az urak, akik mindig támogatták a kormányt és akiknek nagyrészt lehet ezt az óriási többséget is köszönni, ma az autonómia érdekében kopogtatnak. Én azonban nem vagyok kárörvendő ember és mi egyáltalán nem tartozunk azok közé, akik örülnek a más kárán. Egyet tartozunk kijelenteni. Igaza van Szilágyi t. képviselőtársamnak : látszat-autonómia van, azért, mert a kormány irtózott a demokratikus választói reform bevezetésétől. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Zaj jobb?elől.) A nép lelkéből kiveszett az autonómia iránti érzék, kiveszett a népből a közügyek iránti érzék. Ma vidéken a lakosság olyan, mint egy
