Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-20

Az országgyűlés képviselőházának 20. zisoktól és jelszavaktól, amelyeket az ultramon­tanizmusról és a klerikalizmusról mondanak; nem félünk attól, hogy bennünket Rómával pró­bálnak diszkreditálni, mert mi Rómával nem vagyunk soha diszkreditálva. Minket lehet kle­rikálisoknak, ultramontánoknak nevezni, ez abszolúte nem tangál bennünket, ezeknek a fegyvereknek éle már a régi liberális korszak­ban kicsorbult. Mi igenis, büszkén mondjuk magunkat mindig a felekezeti oktatás hivének és a magtank részéről minden egyes javaslatnál szembe fogunk szállani azzal a törekvéssel, amely elhomályosítaná a felekezeteknek azt az eminens jogát, hogy ők is részt kérjenek a ma­gyar kultúra munkásainak sorában. Ha tehát az állam épitési és fentartási segélyben részesiti azokat a felekezeteket, amelyek a maguk erejé­ből nem tudják teljesen felépíteni és fentartani az iskoláikat, ezt a magam részéről minden kul­turpolitikus természetes hálájának tekintem, mert hiszen azért a munkáért, amelyet a fele­kezetek a magyar kultúra fentartása körül a múltban, a jelenben és á jövőben is végeznek, ez a legkisebb hála, amit az állam nyújthat. (Strausz István: Az állam áldoz is, nemcsak kivan!) A javaslat legszebb és leginkább üdvözöl­hető pontja a polgári iskolai épitési alap. Ezzel kapcsolatban szeretném, ha ez az alap tényleg alap lenne, nem pedig egy olyan sovány erszény amelyről itt a kultuszminister ur beszámolt, mert 2,800.000 pengővel alapot létesiteni, amely­nek szerepe 80 iskola felépítésénél kezd kime­rülni nem lehet. Igénytelen felfogásom szerint ez olyan minimális alap, hogy kérnünk kell a kultuszminister urat, vesse latba a pénzügymi­nister urnái minden befolyását aziránt, hogy az állam megtakarított pénzeiből, esetleg a Genfben felszabaduló kölcsönösszegből, minél nagyobb összeget fordíthassunk ennek az alap­nak növelésére. Mi örömmel fogjuk üdvözölni, ha az igy felemelendő alap tizszer akkora lesz, mint a mostani, mert igénytelen felfogás cin szerint az az áldozat, amelyet erre hozunk, a legbőségesebben kamatozó áldozat. E megjegyzéseim után magára a javaslatra vonatkozólag tulajdonképen azt kellene mon­danom, hogy a javaslatot általánosságban és részleteiben is készséggel elfogadom. Azonban a javaslat tárgyalása kapcsán a 9. § módosítá­sával olyan tétel fogadtatott el, amely e javas­lat keretein túlmegy. Ebbe a 9. §-ba, amely ártatlannak látszott s a polgári iskolák fel-' ügyeletéről és igazgatásáról szólott, az egyik túloldali t. képviselőtársam indítványára fel­vétetett egy^ mondat, amely szerint a polgári iskolai képzés és a polgári iskolai tanári képe­sítés szabályozása tekintetében a kultuszminis­ter ur rendeleti utón intézkedhet. A bizottság­ban ez ellen a javaslat ellen felszólaltam és vitattam, védtem — ma is ezt teszem — a fele­kezeteknek a polgári iskolai tanárképzésre és képesítésre vonatkozó jogát, de ezek az aggo­dalmaim, ugyt látom, a bizottsági jelentésben nem nyertek honorálást. Ezért kénytelen va­gyok itt a plénumban felszólalni és előre ki­jelenteni, hogy ha biztositva lennék arról, hogy a jelenlegi kultuszminister^ ur minden idők kultuszmiistere lesz (Fábián Béla: Ha tőle függne, egész biztos!), ha biztositva volnék ar­ról, hogy az ő intencióinak megfelelően ké­szülne el clZ ti rendelet, amelyet ő e tekintetben kibocsátani akar, akkor nem volna aggodal­mam. Meg vagyok róla győződve, hogy ez a kormány még hosszú ideig itt marad... (Fel­kiáltások a jobboldalon: Adja Isten! — Berky Gyula: Legalább 15 évig! — Rothenstein Mór: NAPLÓ. I. ülése 1927 március 8-án, kedden. 355 Majd meglátjuk! Csak türelem! — Berki Gyula: Akkor majd nem lesz már ellenzék! — Fábián Béla: Még ennél is kisebb ellenzéket akarnak? — Jánossy Gábor: Egy táborban leszünk! — Rothenstein Mór: Még ez az ellen­zék is annyira fáj, hogy ezt is ki akarják ir­tani? — Zaj. — Elnök csenget.) Ha biztosan tudnám, hogy ez a kormány és ez a kultusz­minister még hosszú ideig helyén marad, — ki­vánom, hogy minél hosszabb ideig maradjon a helyén — s ha tudnám, hogy azontúl is, amit Berki igen t. képviselőtársam maximális ha­tárként megáll apitott, helyén marad (Szabó Sándor: Ez a minimális határ! — Derültség.), akkor nem volnának aggodalmaim. Szerintem azonban a felekezetek tanárkép­zésének joga nem lehet személyhez kötve. Tárgyi szabályokkal, törvényes rendelkezések­kel kell körülbástyázni, mert különben előfor­dulhat, hogy egyszer egy jozefinista rendelet jelenik meg — nem most, amikor a mai kultusz­minister ur ül ottan, hanem máskor — amely egy tollvonással évezredes jogokat tesz kétsé­gessé. (Jánossy Gábor: Van miniszteri felelős­ség!) Én ez ellen szeretném körülbástyázni ma­gunkat s ezért vagyok kénytelen ezzel a kérdés­sel, amellyel már egyszer foglalkoztam a Ház­ban, mégegyszer foglalkozni. A költségvetés indokolásában a minister ur határozottan kije­lenti, hogy a polgári iskolai tanárképzés mai formáját megváltoztatni szándékozik, a tanár­képzést a régi jól bevált intézetektől elvenni és azt a szegedi egyetemre átruházni tervezi. Ez van a költségvetés indokolásában és igy nekünk védekeznünk kell, hogy ez az. intézkedés — mely­nek helyességét, vagy helytelenségét vitathat­juk — ugy történjék meg, hogy ezáltal a fele­kezetek tanárképzési joga egy pillanatra sem háborittassék meg. A minister ur indokolása szerint azért van szükség erre az intézkedésre, hogy egyrészt de­centralizáltassék a tanárképzés, hogy ne töre­kedjenek Pestre a polgári iskolai tanárjelöltek, kiknek egyébként a vidéken van az elhelyez­kedési lehetőségük, másrészt pedig, hogy amel­lett a négy filozófia fakultás mellett, mely az egyetemeken fennáll, pazarlás volna ezekben az intézetekben még két más filozófiai fakultást is fentartani. Beszédem bevezetésében már mondottam, hogy azt az érvet, hogy ne törekedjenek Pestre a polgári iskolai tanárok, nem tartom egészen szerencsésnek akkor, amikor tudvalevőleg az ál­lamnak 981 polgári iskolai osztálya van, szem­ben csupán a székesfőváros által fentartott pol­gári iskolák 578 osztályával. Amikor tehát ke­rekszámban beszélve 900 osztályt tart fenn az állam és 600-at csak a székesfőváros — emellett az állami 900 osztályból is egy sorozat Budapesten van, hiszen Budapesten vannak állami polgári iskolák, magániskolák és felekezeti polgári is­kolák is, melyekkel körülbelül 850 osztálya van az államnak vidéken és 850 osztálya van a szé­kesfővárosban levő polgári iskoláknak. Nem le­hetséges tehát, azt az elvet kimondani, hogy ne törekedjenek Budapestre. De hozzá veszem azt is, hogy a kultuszminister ur tárcájának részle­tezése szerint 1141 polgári tanerő áll rendelke­zésére. Ezzel szemben Budapest székesfőváros 1926-os költségvetése szerint 885 tanerő áll csu­pán a székesfőváros polgári iskoláái rendelke­zésére, tehát 1100 és 900, ezek a számok. Méltóz­tassék tehát akkor azt mondani, hogy vájjon helyes-e az az elv, hogy a polgári iskolai tanár­képzés falusi környezetben legyen — amit én Szegedre nézve sértőnek tartok — hogy tehát ne városi környezetben történjék a polgári is­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom