Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.

Ülésnapok - 1927-20

340 Az országgyűlés képviselőházának 20. ülése 1927 március 8-án, kedden. Kérem, méltóztassék a jelentés kinyomatását és szétosztását elrendelni s egyben a javaslat tárgyalására a sürgősséget kimondani. Elnök: A most benyújtott jelentés kinyoínatását és szétosztását a Ház elrendeli, annak napirendre tűzése iránt pedig később fogok a t. Háznak javaslatot tenni. Egyben kérem, méltóztatnak-e a jelentés tárgyalására vonatkozólag a sürgősség kimondásához hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Napirend szerint következik az egyes adók ós illetékek mérsékléséről és a pengő-értékben való számítással kapcsolatos rendelkezésekről, továbbá az önkormányzati testületek háztartásának hatályosabb ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslatot felolvasni! Gubicza Ferene jegyző: (Olvassa a törvényjavaslatot.) Elnök: Vitának helye nincs. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az imént felolvasott törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadni, igen vagy nem! (Igen.) Ha igen, kimondom, hogy a Ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadja és hozzájárulás céljából a felsőházhoz küldi át. Következik a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörének az 1921. évi XXXII. te. hatálya alá tartozó egyének ellátási és az emiitett törvény alapján ellátásban részesülő egyének családipótlék ügyeire való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslatot felolvasni. Gubicza Ferenc jegyző: (Olvassa a törvényjavaslatot.) Elnök: Vitának helye nincs. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az imént felolvasott törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) Ha igen, kimondom, hogy a Ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasásban is elfogadja s tárgyalás és hozzájárulás céljából a felsőházhoz küldi át. Napirend szerint következik a Trianoni Békeszerződés katonai rendelkezései között foglalt egyes tilalmak és korlátozások végrehajtásáról szóló 1922. évi XI. te. I. fejezete némely rendelkezéseinek kiegészítéséről és módodositásáról szóló törvényjavaslat (írom. 25, 52) folytatólagos tárgyalása. Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Friedrich István! Elnök: Nincs itt, töröltetik. Ki a következő szónok? Gubicza Ferenc jegyző: Nincs senki feliratkozva. Elnök: Kivan valaki szólni? (Nem!) Ha senki nem kíván, a vitát bezárom. A honvédelmi minister ur kivan nyilatkozni! Csáky Károly hoïnvédelmi minister: T. Képviselőház! Az előadó ur igen mélyreható magyarázatai után tulajdonképen nem sok hozzáfűznivalóm van e törvényjavaslat tárgyához. Egyes megjegyzésekre azonban, amelyek Rèisinger t. képviselő ur részéről hangzottak el, reflektálnom kell. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt konstatálni kivánom, hogy a javaslathoz felszólalt két szónok állásfoglalása, bár egészen különböző szemszögből nézte a kérdést s bár egészen ellenkező politikai meggyőződésen van különben, egyben mégis hasonlít egymáshoz, abban tudniillik, hogy sem Láng, sem Reisinger képviselő ur nem volt megelégedve e javaslattal, természetesen más-más szempontból. Ezzel szemben konstatálni kivánom, hogy sem az egyik, sem a másik felszólaló ur nem tért ki tulajdonképen a javaslat lényegére. Mert mi a lényege ennek a javaslatnak? Elsősorban az, hogy ez az első eset, — és ezt leszögezni kivánom — amikor katonai kérdésekben sikerült a társult nagyhatalmak álláspontját a mi álláspontunk felé hajlítani és elfogadtatni velük a mi meggyőződésünk helyességét, legalább egyes detail-kérdésekben. Hiszen nem nagy dolog, nem sok az egész, amit ez a javaslat hoz, amivel a mi kedvünkre megváltoztatja az eddigi határozatokat, de mégis szimptomatikus jelentősége van ennek a dolognak, amely eléggé mélyreható, hiszen utóvégre az, hogy a békeszerződés négy, sőt öt évi fennállása óta, e békeszerződés alapján annakidején elfogadtatott törvényeknek ellenére, végre sikerült bizonyos tekintetben saját nézetünket, mint helyeset, elfogadtatni a nagykövetek tanácsával, mégis csak kedvező szimptomatikus jelenség s e mellett meggyőződésem szerint nem szabad egészen egyszerűen elsiklani. A másik, ami lényeges ebben a javaslatban, az a javaslatnak pénzügyi oldala. Az előadó ur volt szíves megemlíteni, hogy az 1922. évi XI. te. alapján fel kellett volna állítanunk egy helyen az egységes hadianyaggyárat. A kalkulációk azt mutatták, hogy a gyár felállitása egy helyen legolcsóbb számítás szerint 20 millió aranykoronába, a legdrágább számítás szerint 45 millió aranykoronába került volna s mindez a kiadás csak arra szolgált volna, hogy a békeszerződésben engedélyezett minimális mennyiségű évi gyártást ebben az egy gyárban eszközölhessük. Hogy csak egypár számot adjak, amelyek eklatánssá teszik a dolog abszurdumát, évente két ágyút, két aknavetőt lehetett volna ebben a 20—45 millió aranykoronába kerülő gyárban gyártan. Hogy milyen gazdaságos lett volna ez a gyártás s mennyibe került volna ilyen körülmények között egy-egy ágyú vagy aknavető, azt hiszem, nem kell bővebben magyaráznom. Ez a javaslat ezzel szemben azt az egész összeget, amelyet erre költenünk kellett volna, megtakarítja. Ha Reisinger igen t. képviselő ur ezzel szemben azt mondja, hogy a javaslatban borzasztó pazarlás foglaltatik, mert 12, szerinte felesleges páncélautót engedélyeztek nekünk (Peidl Gyula: Nemcsak ő szerinte!) és azokat meg akarjuk rendelni, csak arra vagyok bátor rámutatni, hogy tessék akkor a másik oldalát, a péuzügyi kihatását is megfontolni és tessék megfontolni, hogy, ha az a 12 páncélautó, teszem fel, egymillió aranykoronába kerülne, akkor még mindig 19—44 millió aranykoronáig megtakarítás jelentkezik e javaslat alapján. Azt hiszem tehát, erről az oldalról sem támadható indokoltan a javaslat. Ezzel akartam rámutatni nagy vonásokban a javaslat szimptomatikus és pénzügyi jelentőségére. Készletekben csak néhány szóval kívánok reflektálni Reisinger képviselő ur megjegyzéseire leginkább azért, mert ő ugy állította be a kérdést, mintha ez a 12 páncélautó — amint ő magát kifejezte — azért rendeltetnék meg, hogy az a mi munkástömegeink ellen használtassák fel. Ezeknek felhasználása ugyan belügyi kérdés, mert hiszen — amint méltóztatnak tudni — a rendőrség részére engedélyezték az autókat; a honvédelmi ministeriumot csak