Képviselőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. március 11.
Ülésnapok - 1927-10
szerint — a kormányzó ur fia is részt vett, a legnagyobb fegyelmetlenség, amit egyáltalában el tudok képzelni, de nem annyira az egyetem ifjúsága, mint az egyetem tanári kara részéről. A másik, amivel néhány egész rövid szóval kivánok foglalkozni, a ministerelnok ur beszéde Veszprémben, amelyben a ministerelnok ur radikális destrukciónak nevezte az általa radikálisnak nevezett polgári ellenzéknek azt a működését, amellyel az általános titkos választójogot követeli és azt mondotta, hogy ennek az országnak helyzetét teljesen felfordítaná az, ha Magyarországon az általános, titkos választójogot behoznák. (Egy hang jobb300bfelől: Ugy van!) A t. képviselő ur »ugy van«-jával szemben csak egy megjegyzésem van: az egész világon mindössze két állam van, ahol nincs titkos választójog, az egyik Szovjetoroszország, a másik Magyarország. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Libéria köztársaságban a négereknek van titkos választójoguk. A négerek kulturálisan elég érettek erre; a néger köztársaság köztársaság nem fordul fel azon, hogy ott a polgárok titkosan fejezik ki. véleményüket, de Magyarország minsterelnoke annyira éretlennek tartja kultúra tekintetében a magyar falu népét, hogy nem látja belátható időn belül a lehetőséget arra, hogy Magyarországon az általános titkos választójogot behozzák. (Propper Sándor: Önmagából indul ki! — Zaj.) T. Ház! Ezek után méltóztassék megengedni, hogy rátérjek az előttünk fekvő törvényjavaslat birálására. Az államháztartás bevételi és kiadási politikájával akarok foglalkozni s rá akarok mutatni arra, hogy a minister ur által beterjesztett törvényjavaslatban nincs adócsökkentés, helyesebben szólva, .ha az adókulcsokat némuly helyen csökkentetteK is, az alapot viszont növelték és az alapok növelése a kulcsok csökkenése mellett tehertöbbletet jelent a polgárságra. Foglalkozni kivánok a törvényhatóságok háztartásaival, a községek háztartásaival, a községi képviselőtestületben mutatkozó összeférhetetlenségek kérdésével — amelyekre nézve a belügyminister úrtól rövidesen törvényjavaslatot várunk — és végül foglalkozni akarok azokkal a panamavádakkal is, amelyek állandóan jelentkeznek és visszatérnek itt a magyar közéletben és amelyek azt állandóan destruájják. Ha az államháztartás bevételi politikáját nézzük, akkor azt kell a legelső, legjellegzetesebb tényként tekintetbe vennünk, hogy nálunk az államháztartás minden forrást megragad és kihasznál arra — tekintet nélkül a polgárok teherbíró^ képességére, — hogy az államkasszát mentül jobban megduzzassza. Egész állami pénzügyi politikánknak a célja állandóan csak egy volt: mentül több pénzt az államkasszába! Hogy az állampolgárok honnét veszik és miből fizetik ki ezeket az adókat, hogy honnan izzadják ki ezeket a rettenetes terheket, azzal ebben az országban senki sem törődött. Emlékezzünk csak arra, hogy amikor a kényszerkölcsönöket vetették ki ebben az országban, ez alkalommal nemcsak hogy nem voltak tekintettel az állampolgárok fizetési képességére, hanem mikor az államháztartás nehéz helyzete, az úgynevezett takarékkorona ideje már régen elmúlt — amelynek a célja állítólag az volt, hogy az államháztartást az átmeneti nehézségeken túlmentse, — a kényszerkölcsönt még mindig végrehajtási utón szedték be. Nem törődik az államháztartás azzal, hogy honnan veszi az adókat, ami látszik abból is, hogy az olyan antiszociális adó, mint például a forgalmiadó, a fogyasztásiadó, az alkalmazottak keresetiadója, még mindig szerepelnek az államháztartásban, jóllehet a pénzügyminister ur, amikor legelső alkalommal beszélt a ..múlt nemzetgyűlésen, kifejtette^ azt, hogy # karakterénél fogva antiszociális adónak tartja a forgalmiadót és annak leépítéséről sürgősen fog gondoskodni. Arra vonatkozólag, hogy mi a helyzet nálunk az adó beszedése tekintetében, nem kell karakterisztikusabb és az egész ország kulturális és gazdasági helyzetét jellemzőbb tényt felemlítenem, mint azt, hogy ebben az országban mi után szednek fényűzési adót. Az, hogy mit tekint a kormányzat egy országban fényűzésnek, ami után a fényűzési adót kivetik, az a legkarakterisztikusabb az illető ország kulturális és gazdasági helyzetére nézve. Egész biztos. hogy a vad szigeteken, a kannibálok szigetén egy polgári ruha viselése is bizonyára fényűzés, ellenben Amerikában nem fényűzés az autó sem ami viszont nálunk már a legnagyobb fényűzés. Mert ott az autó közlekedési eszköz, nem pedig luxus. Ott odáig fejlődtek már a közállapotok; ott a gazdasági helyzetnél fogva minden szakmunkásnak megvan már a maga autója és amikor a gyárakból a munkások délután hazakészülnek, az ő rendes otthoni ruhájuk felöltése után felülnek a saját autójukba és ugy mennek haza. Nálunk ez elérhetetlen luxus. Azt tehát még megérteném, ha nálunk luxusadót vetnek ki az autóra, de azt viszont már nem tudom megérteni, hogy egy országban, amely mégis kulturország, ahol nemcsak kulturszükséglet, de közszükséglet az, hogy az emberek télidőben kalapban járjanak az utcán, miként lehetséges luxusnak minősíteni a férfikalapot, vagy miként lehetséges luxusnak deklarálni a sétabotot és miként lehetséges a menyasszonyi mirtuskoszoru után is kivetni egy országban a luxusadót. Azt meg tudom érteni, hogyha Franciaországból ebbe az országba behozott parfümök után vagy Franciaországban gyártott szappanok után luxusadót vetnek ki, de kérdem, hogy egy egyszerű mandulaszappan után vagy az egyszerű illatosított szappan után, az egyszerű mosdószappan után hogy lehet egy országban luxusadót szedni; hogy lehet azt fényűzésnek tekinteni, ha valaki mosakszik, akkor, mikor ebben az országban annyi sokat beszélnek az Alföld kultúrájának növeléséről; midőn folytonosan azt emlegetik, hogy milyenek ott a közállapotok, a kulturális viszonyok, az egészségi viszonyok; hogy lehet akkor az Alföld egészségügyi f viszonyainak megváltoztatása szükségességének hirdetésével egyidőben luxus a mosakodás ebben az országban annyira, hogy a legegyszerűbb szappan után is luxusadót szednek be?! Véleményem szerint helytelen és lehetetlen, hogy az államháztartási óriási feleslegek mellett, amikor 68 3 millió aranykorona az államháztartási fölösleg az 1927/28-ik év első félévére vonatkozólag, itt továbbra is a közönséges mosakodásra használt szappan után az államnak luxusadót kelljen szedni. Azonkívül a másik kérdés ez: nem bánom azt, ha a Ritz-hotelben luxusadót szednek az után, amit az ember ott fogyaszt, akármi legyen is az, — bár helytelenítem, hogy valakinek az étkezése után szedjenek luxusadót, — de az már teljesen lehetetlenség, hogy közönséges polgári éttermeket, ahol a köz- és a magántisztviselőkar, a társadalomnak úgynevezett intelligens középosztálya étkezik, — amely ebben az orI szagban teljesen csődbe jutott és szégyenli be92 Az országgyűlés képviselőházának 11. ülése 1927. évi február hó 15-én, kedden.
