Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-590
A nemzetgyűlés 590. ülése 1926. évi október hó 30-án, szombaton. 91 erélyes kéz vezetése alatt áll, nem történhetik semmi sem a minister tudomása nélkül. A pénzügyministeriumból bizalmas rendelet érkezett a pénzügyigazgatókhoz. Ugyanakkor, amikor a minister ur itt a Házban kijelentette, hogy dóterheket csökkenteni fogja, a pénzügyministeriumjból bizalmas értesítést ment a pénzügyigazgatóságokhoz, hogy utasitani kell az előadókat arra, hogy az adókat 30%-kal mindenütt fel keil emelni. Olyan kettőssós:, olyan porhintés ez, amely az egyik oldalon, a nemzetgyűlés nyilvánossága előtt az adóterhek csökkentéséről beszél, a másik oldalon pedig- bizalmas rendeletekkel az, adóterhek emelésére ad utasítást, hogy eat nekünk, a nemzetgyűlés egész nyilvánosságának perhorreszkálnunk kell. Tisztelettel kérem az elnök urat és a t. Házat méltóztassék nekem megengedni, hogy beszédidőmet 10 perccel meghosszabbithassam. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő ur kérelméhez hozzájárulni és beszédidejét tiz perccel meghosszabbítani? (Igen!) Ugy látom, a t. Ház hozzájárul a kérelemhez és a képviselő urnák az engedélyt megadja. Fábián Béla: T. Nemzetgyűlés! Kénytelen vagyok a pénzügyminister ur figyelmét felhivni arra is, hogy ha az adókra, amint a pénzügyminister ur mondani szokta, az államháztartás egyensúlyának fentartása érdekében van szükség, — mint ahogyan én is mondom és az egész ellenzék, hogy az államháztartás egyensúlyát fenn kell tartani — az államháztartás egyensúlyát nemcsak akként lehet fentartani, hogy az adókat emelik, a bevételeket növelik, hanem fenn lehet tartani akként is, hogy a kiadásokat csökkentik. Fenn lehet tartani az államháztartás egyensúlyát úgy is, hogy a Pénzintézeti Központ utján nem adnak ki haszontalan célokra milliárdokat és milliárdokat. Ezennel bejelentjük a pénzügyminister urnák, hogy mi a legrövidebb időn belül indítvánnyal fogunk a nemzetgyűlés elé járulni és ebben fel fogjuk hivni a pénzügyminister urat, adjon kimutatást arról, hogy a Pénzintézeti Központ, amelynek részvényei 50% erejéig az állam kezében vannak és amelyhez állami pénzek folynak be, amely tehát az államnak egyik intézete, az utolsó két esztendőre visszamenőleg kiknek adott pénzeket. Tudni akarjuk, hogy milyen összegeket vesztett el a magyar állam, amely az adófizetők keserves garasaiból él és amely az adóemelésekből akarja az államháztartás egyensúlyát fentartani. Tudni akarjuk, milyen protekciós és micsoda értéktelen vállalatok kapnak hatmilliárdokat a Pénzintézeti Központtól. Tudni akarjuk, melyek azok a vállalatok, amelyeknek bélértéke úgyszólván semmi, amelyek valamely nagybanktól, mint aminő a Kereskedelmi Bank vagy a Hitelbank — amely a vállalatok bonitását megvizsgálja —• százmilliókat se kapnának, a Pénzintézeti Központtól pedig milliárdokat és milliárdokat kannak. Nem fogjuk megengedni az állami ellenőrzés és a költségvetési jog kijátszását akképen, hogy amig egyrészt a miniisteriumok olyan rendelkezési alapokat kapnak, amelyek a békebeli Nagy-Magyarország rendelkezési alapjaihoz képest is jelentékenyen magasak, addig másrészt legyen a Pénzintézeti Központnál egy külön rendelkezési alap, amelyből ismételten, különféle protekciós firmáknak, óriás összegű kiutalásokat lehet eszközölni. Ide, a nemzetgyűlés elé fogjuk terjeszteni mindazoknak a cégeknek névsorát, amelyeknél a Pénzintézeti Központ elveszítette az állam pénNAPLÓ. XLVI. zét és ide fogjuk terjeszteni azokat az okokat is. amelyek miatt a Pénzintézeti Központ az egyes kiutalásokat eszközölte. (Eckhardt Tibor: A Drechsler-palota megvásárlását is! Az is érdekes! — (Ugy van! half elől.) Nem lehet az állami gazdálkodásnak az a kettőssége, hogy az egyik oldalról az állampolgárokat, akik a lét nyomoruságaival küzdenek, az adósróf minden erejével nyomja és szorítja, másik oldalról pedig hajigálják és dobálják azokat az állami pénzeket, amelyeknek minden garasánál fokozott mértékben meg kellene vizsgálni, hogy azt kinek adjuk. Egy szegény országnak nincsen szüksége arra, hogy a pénzével könnyelműen gazdálkodjanak. Itt kell még megemlítenem az úgynevezett községi háztartások kérdését is. Az a pénzdobálás. amely az egyes községi háztartásoknál történik, tűrhetetlen. (Ugy van! balfelől.) Lehetetlenség, hogy a községek főszolgabírói vagy alispáni utasításokra 50—60 miilókat dobáljanak ki, amit persze a község lakosainak kell pótadóban megfizetni. (Rassay Károly: Hivatalos autókat kapnak! •— (Eckhardt Tibor: Olcsóbb, mint a lótartás! Én voltam főszolgabíró, tudom!) Lehetetlenség, hogy községek, — nem rendezett tanácsú városok, nem törvényhatósági városok, nem Budapest székesfőváros — hanem nagyközségek 9—10 milliárd koronából, amelyet községi pótadóból szednek be, kultúrházakat építtessenek, amelyeknek működése azzal kezdődik, hogy a kultúrház vezetőségének 80 tagját olajban megfestik, ahelyett, hogy olajban megfőznék őket azért, mert a község pénzét olyan könnyelműen kidobálják. (Peyer Károly: Az ilyeneket spirituszban kellene eltenni!) ArróL hogy a községben korházat létesítenének, ahol fekvő és bejáró betegeket kezelnének, szó sincs; ahelyett, hogy a községnek rendes utai, csatornái, népiskolái volnának, kultúrházat építtetnek, ahol megfestetik a község 80 nagyjának kópét olajban, hogy örök időkön keresztül ott álljon az egész község nyilvánossága előtt kik voltak azok a nagyok, akik a község vagyonából, pótadójából felépítették ezt a házat. Arra vonatkozólag, hogy mi a helyzet ebben az országban, hogy hová jutottunk, — dacára azoknak a bizakodó jelentéseknek, amelyeket a pénzügyministerium részéről szintén olvasunk — nem akarok hivatkozni arra a vidéki helyzetre, amelyet az én t. kisgazda képviselőtársaim nagyon jól ismernek, de itt a nemzetgyűlésben nagyon jól elhallgatnak, hogy lenn a vidéken lovat és tehenet árvereznek hogy odalenn elviszik a kis faliszekrényt, a tükröt és a párnát, amiről nem méltóztatnak idebenn a nemzetgyűlésen beszélni. Itt vannak a zsebemben vidéki árverési hirdetmények. Nem tudom, hogy mióta szabad a párnát árverezni, berakni, elvinni 1 ?! (Mozgás a szélsőjobboldalon.) Hát, jöjjön ide Heigyesi Károly képviselőtársam, — akinek a kerületében, ugy látszik, azért, mert fiatal kerület, még nem nagyon árvereznek — és olvassa el a t. képviselő ur ezeket az árverési hirdetményeket! Itt van még az a konkrétum is, hog*y Budapest székesfővárosban a behajtási illeték, amelyet a végrehajtások alkalmával szedtek be, a múlt esztendő első nyolc hónapjában 790 millió korona volt, ma, ennek az évnek első nyolc hónapjában pedig 4 milliárd és 150 millió korona, ami azt jelenti, hogy behajtási, végrehajtási illetékben ötször annyit vettek be ennek az esztendőnek első nyolc hónapjában, mint a múlt esztedőnek nyolc hónapjában, vagyis ötszörös mennyiségű végrehajtás, ötszörös szegénység és ötszörös fizetésképtelenség! (Peyer Károly: A nyomorúság vámszedői!) 15
