Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-589

A nemzetgyűlés 589. ülése 1926. sel beszédem, folyamán kissé részletesebben főerők foglalkozni. Rakovszky István t. képviselő ur kifogásolta, hogy a kormányzónak kinevezési jog adatik 40 felsőházi tagot illetőleg. Azt mondta a t. képviselő ur, hogyan lehelj az, hogy a kormányzó, akinek ideiglenes méltósága és tisztsége van, örökös jogú tagokat nevezzen ki"? Én arra irányítom t. képviselőtársam figyelmét, hogy az 1920. évi törvényhozás egészen pontosan megállapította a kormányzó jog- és hatáskörét és általában a kormányzót a királyi jogok ideiglenes gyakorlója gyanánt kvalifikálta. A kormányzóra átruházta az összes királyi jogok ideiglenes gyakorlását, kivéve a taxatíve felsorolt egyes királyi jogokat, amelyek részletezésére kiterjeszkedni nem akarok, csupán nagyjában említem meg azt, hogy a kormányzóra nem ruháztattak át azok a jogok, amelyek csak a megkoronázott királyt illetik, nem ruháztatott át a főkegyúri jog gyakorlása sem, egyébként pedig egészen precízen meg van állapítva, hogy melyek azok a királyi jogok, melyeknek gyakorlása kivételesen nem száll át az ideiglenes méltóság viselőjére, a kormányzóra. Ebben a királyi jogkörben benne van egy igen széleskörű kinevezési jogkör, mégpedig nagyobbára olyan kinevezési jogkör, amely élethossziglan való Kinevezést tartalmaz. Benne van a legfőbb birói állásokra, a legfőbb közigazgatási állásra tisztviselői állások egész tömegére élethossziglan való kinevezés joga. Hogyha tehát a kormányzóra ilyen rendkívül nagyarányú élethossziglani kinevezési jog ruháztatik rá, akkor igazan nem látom be, hogy ez az aránylag csekélyjelentőségü jog, amely szerint 40 felsőházi tagot kinevezhet, miért ütköznék észrevételekbe? Nekem volt egy észrevételem a kormányzói kinevezés tekintetében, azonban az általam röviden kifejtendő okoknál fogva azt már nem tartom fenn. Tudnillik én is azon a nézeten voltam és ma is osztom érdemben azt a nézetet, hogy már a jogfolytonosság, a királyi méltóság és hatalom iránt való tisztelet szempontjából is szükséges lenne, hogy azok a kiváló férfiak, akik királyi kinevezés alapján voltak örökös főrendiházi tagok, a felsőházban ipso facto foglaljanak helyet és ne legyen szükisé

J ges azoknak külön kormányzói kinevezése is. Ezt a nézetet a maga merevségében vallottam mindaddig, amig a törvényjavaslat akképen állott előttünk, mint a főrendiház szerkezetét módosító javaslat. Miután azonban a legújabb redakcióban ez a javaslat más formában r jelentkezik, úgyhogy megszünteti a főrendiházat és helyébe egy más faktort, a felsőházat állit, ennélfogva megszűnik az örökös jogú kinevezett tagok mandátuma is és így magától értetődővé válik a kormányzói kinevezés, amely semmiképen sem sérti a királyi hatalom, királyi méltóság iránt való tisztelet szempontjait. Különben e tekintetben arra helyezek különös súlyt, hogy a, ministerelnök ur a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása alkalmával kijelentette, hogy magától értetődő dolog az, hogy a kormányzó ur a maga kinevezési jogkörében elsősorban fogja respektálni a király által annákidején élethossziglan kinevezett örökös főrendiházi tagok igényét. Engem ez a kijelentés tökéletesen megnyugtatott abban a tekintetben, hogy sem a jogfolytonosság szempontja, sem a királyi hatalom iránt való tisztelet nem fog csorbát szenvedni a kormányzói kinevezési jogkör gyakorlása által. Egészen röviden megemlítem még azt is, hogy Rakovszky igen t. képviselőtársamnak évi október hó 29-én, pénteken, 47 olyanirányu javaslatához, amelyet ő megpendített, hogy tudniillik a születés alapján igen legitimált számban bejutó felsőházi tag'okra, vonatkozólag a női nem ne legyen kizárási ok, ha ő ilyen javaslatot tényleg benyújt, a magam részéről hajlandó vagyok hozzájárulni. Közvetlen előttem szólott Rainprecht képviselő ur fejtegetéseinek azzal a részévei amelyben ő az európai nemzetek és államok megértésének, szolidaritásának kérdését taglalta, nagyrészben egyetértek. Egyáltalán nem tudok azonban osztozni ama fejtegetéseiben, amelyek az ő köztársasági felfogásával kapcsolatosak, nemcsak azért, mert én javíthatatlan királypárti felfogású vagyok, hanem azért is, mert ugy ismerem a magyar népet, hogy annak a mentalitása nagyon távol áll a köztársasági mentalitástól. (Cserti József: Nagyon helyes!) A magyar nép nem is tudja másként elképzelni a magyar államot és a magyar nemzetet, mint királlyal az élén. Hiszen a magyar nép mentalitásában a magyar állam, a magyar nemzet Szent István király koronájának szimbólumában jelenik meg. Egyáltalában nem tudom tehát magamévá tenni a t. képviselő ur köztársasági izü fejtegetéseit, noha elvileg teljesen elismerem, hogy épenolyan jogosult államforma a köztársaság, mint a monarchia. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) A magyar nép lelkéből azonban teljesen hiányzik az a mentalitás, mely a köztársasági államformának belátható időn való népszerűvé válását lehetővé tenné. (Zaj. — Elnök csenget.) Rátérek ezekután röviden magára a tárgyra s jelzem, hogy én mai rövid beszédemben egyfelől a szőnyegen forgó reformjavaslat fontosságit, másfelöl annak sürgősségét kívánom az én szempontjaim szerint való világításba helyezni. (Rothenstein Mór: Miért sürgős?) Majd ki fogom fejteni. Fontos és nagyon lényeges ez a törvényjavaslat azért, mert betetőzése a konszolidáció munkájának és helyreállítója az anyagi jogfolytonosságnak. Sürgős pedig azért, mert hiszen nagyon jól tudják a képviselő urak, hogy jövő évben a nemzetgyűlés mandátuma lejár és tudják azt is, hogy a múlt évben alkotott választójogi törvény akképen rendelkezik, hogy a választójogi törvény a felsőházról szóló törvényjavaslattal egyidejűleg lép életbe. Ha tehát azon rövid pár hónap alatt, amely rendelkezésünkre áll, nem tudjuk megalkotni a felsőházi reformot, akkor az alá a sajnálatos kényszerűség alá jutnánk, hogy ismét a kormány által oktrojálandó választójogi rendelet alapján kellene megtartanunk az általános választásokat, amelyek ebben az esetben természetesen nemzetgyűlési választások lennének. Ez az, amit én sürgősnek nevezek, hogy t. képviselőtársaimnak feleljek. Nemcsak az én szerénységem, nemcsak azok a pártok, melyek a kormányt támogatják, hanem felfogásom szerint az egész nemzeti »közvélemény, de sőt az egész külföldi közvélemény is a Bethlen-kormányt a konszolidáció kormányának tekinti és ismeri. (Pakots József: Az idő konszolidált!) És csakugyan a Bethlenkormány kezdettől fogva erre törekedett, — és az e téren elért igen nagy eredményeket a legszigorúbb kritika sem vonhatja kétségbe, — arra törekedett, hogy hazánkat visszavezérelje a belső rendezettség útjára, ami kifelé való vonatkozásában annyit tesz, hogy hazánk újból elfoglalja a népek családjában az őt megillető azt a helyet, amelyről az utolsó évtizedek katasztrofális eseményei letaszították, sőt durva kezek szinte a porig lealázták. Ennek a konszolidációs tevékenységnek egyik legnagyobb