Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-588

28 Â nemzetgyűlés 588. ülése 1926. ökölbe szorult a kezük és azt mondják, hogy ez már valóban sók és igazságtalan, — kénytelen vagyok ez ellen felemelni tiltakozó szavamat. (TJfjy van! U^ru van! Taps a jobboldalon, közéven és balközépen) A katholikus egyház mindig megtette a kötelességét a kultúra terén ezer esztendő óta és tegyük meg vállvetve továbbra, is kötelességünket, de, az Isten szerelmére kiáltom, ne engedjünk sem a keresztény egyházak sem a keresztény felekezetek közé éket verni, mert az csak külső és belső ellenségeink malmára hajtaná a vizet, (Élénk éljenző és taps jobboldalon és a középen. — (Eckhardt Tibor: Állandóan ugratják a felekezeteket egymás ellen!) T. Nemzetgyűlés! Amikor a politikai aberrációkat a magam részéről is helytelenitem, rá akarok térni a legszigorúbb, mondjuk, orthodox jogi alapra. A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat politikailag két szempontból vizsgálható: először célszerű-e. másodszor idő; szerü-e a javaslat. A politikai kérdésre adandó választ jogi fejtegetéseim utánra hagyom. A törvényjavaslatot nem akarom sem legitimista, sem szabadkirályválasztó szempontból tárgyalni. Szerintem ennek a javaslathoz nincs semmi köze, mert ez csak konklúzió. Először tudnom kell, hogy a mi öreg, jól bevált Corpus Jurisunk milyen állásponton van ebben a kérdésben. Az objektiv jogi kritika szemüvegén akarom nézni a kérdés jogfejlődését és a jogfejlődésbe beleveszem a jogfolytonosság kérdését is. Csak akkor tudunk állást foglalni politikai szempontból ha tudjuk, hogyan áll a kérdés a jus strietum szerint, A jogfolytonosság kétféle szempontból vizsgálandó ennél a kérdésnél: az alaki és anyagi jogfolytonosság szempontjából. Én azzal a tiszteletteljes figyelemmel és nagyrabecsüléssel, amellyel gróf Apponyi Albert t- képviselőtársunk személye iránt viseltetem, valóban megtisztelem az ő felszólalását is azzal, hogy argumentációmat a legszigorúbb kritika és objektivitás alapján akarom felépíteni. Az ő beszédének végső konklúziója talán az a hirtelen közbeszólás volt,— mert hiszen beszédének gerincéből nem tudtam ezt az állitását egészen hűen kivenni^ — hogy ő forradalmi alapnak tartja e törvény megalkotását. Én az objektiv kritika alapján állok, az objektiv kritika alapján foglalok állást minden javaslattal szemben pártom többször kifejett pro grammjának megfelelően és ezért ilyen nagytekintélyű Dolitikusnak és közjogásznak azt a kijelentését, hogy ez forradalmi alap, kénytelen vagyok nagyon szigorú jogi bírálat tárgyává tenni. Igaz-e, hogy ez forradalmi alap! Mert ha igaz, akkor én, aki vérbeli jogásznak érzem magam, kétségkívül nem fogok erre az alapra helyezkedni. Gróf Apponyi Albert t, képviselőtársunk tétele, amelyből kiindult, hogy alkotmányjogi törvényhozás nem lehetséges, mert csonka a törvényhozás, nincs jelen a törvényhozás másik faktora és ő az egyik faktort, magát a nemzetgyűlést a nemzetnek jelenlegi működő szervét nem tartja alkalmasnak alkotmányjogi módosítások megtételére. Igaz-e, helyes-e ez a tétel? Először is kénytelen vagyok megállapítani, hogy a törvénytár az alkotmányjog tekintetében nem ismer minősített törvényalkotást. Egyes külföldi államokban van az alkotmányjog tekintetében minősített törvényalkotás, de a mi Corpus Jurisunk ilyent nem ismer. A magyar törvénytár a törvényalkotást évi október hó 28-án, csütörtökön. egyetemlegesen szabályozza, az egyetemleges szabályozás alaptétele pedig az, hogy a jelenlegi jog szerint a kompetens szerv, az országgyűlés megalkotja a törvényt és azt szentesíti a megkoronázott király. Ez a törvényalkotás módja, amely kialakult századokon át, jóformán a törvényhozás első idejétől kezdve egészen idáig. Ez a formája a törvényalkotásnak. Egyéb formát a Corpus Juris nem ismer. Ugyanez a forma áll az alkotmányjogra, a magánjogra, a büntetőjogra nézve és ugyanez a forma áll a közigazgatási jogra nézve is, vagyis az egész jogalkotás területére nézve. Ha ez igy áll, akkor én természetesen jogbölcseleti vagy állampolitikai szempontból tárgyalhatom annak szükségességét, hogy helyes-e egy minősitett törvényalkotási módszer az alkotmányjog tekintetében, de tényleg a jus strietum szerint ilyen minősitett törvényalkotásról nem beszélhetek. És itt jövök elsősorban összeütközésbe gróf Apponyi Alberttel, aki a törvényalkotás formájának olyan nagy jelentőséget tulajdonított, hogy érvelésében azt a tételt kockáztatta meg, hogy a jog forma. Háromszor megismételte, hogy a jog forma. Álljunk meg ennél. Igaz-e, hogy a jog forma? Tudom, hogy bizonyításának szüksége volt erre az argumentumra, mert hiszen t ö a formahiányt, vagyis jelen esetben a kétségtelen második faktor hiányát, a koronás királyt olyan premisszának deklarálja, melynek következményeképen megállapítja, liogyha ez nincs jelen, akkor alkotmányjogi szempontból nem lehet törvényt hozni. Ő tehát a formát tartja jognak. Ha gról Apponyi Albert azt mondta volna, hogy a jog egy olyan forma, amelybe a nemzet az erkölcsi és anyagi szempontjainak megfelelő tartalmat mint jogszabályt beleállitja, akkor ez igaz, akkor a jog csak egy forma, mert a jogszabályoknak a foglalata. He, hogy a forma maga jog legyen, ezt én f sohasem tudom elfogadni. Csodálom, hogy gróf Apponyi Albert képviselőtársam, a nagy erkölcsi _ alapon álló ember el tudja fogadni, hogy a jog forma. Minden jogász tiltakozni fog ez ellen. A forma nem elég ahhoz, hogy a jog jog legyen, a joghoz, hogy jog legyen, az is szükséges, hogy erkölcsös legyen. Ha egy '. jog nem erkölcsös, akkor nem jog. Hiszen van! nak a jogban más jogalkotó tényezők is, elsősorban a jogszokás. A jogszokás pedig egyáltalában nem ismer formát, mégis jogot alkot és egyenlő értékű tényező a törvénnyel. Sőt, ha vesszük az angol jogot, amelyet ő is idézett, az angol jogban a legnagyobb szerepet nem a tételes jog, hanem a szokásjog játssza. Magam hangsúlyoztam, hogy nagyon nagy kár, hogy magánjogi kodifikációnk nem él elsősorban a judicium alapján kifejlődött szokásjoggal, mert a törvények taxatiója nem alkalmas az életviszonyok szabályozására és igazságtalanságot idéz eíő. Azt a tételt, hogy a jog forma, Angliában sem lehetne érvényesíteni, mert az egész angol jog a szokásjogon épül fel. Nálunk is akkor, ha én elfogadnám, hogy a jog forma, a legképtelenebb megállapításra jönnék a magyar jog tekintetében, mert a jogfolytonosságot nem a forma őrzi. Én el tudok képzelni formaszerüen létrejött törvényt, amely jobban sérti a jogfolytonosságot, mint a szokásjog alapján létrejött jogszabály. (Ügy van! jobbfelöl és a középen.) A legnagyobb sérelem keletkezhetnék _ az alkotmányon, ha kimondanám, hogy a jog forma, mert akkor nem kellene más, mint egy szuronyok hatalmával összekovácsolt nemzet-