Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-596

278 A nemzetgyűlés 596. ülése 1926. viselők között egyetlen egy sincs olyan, aki azt vitatná, hogy ezeket a grófságokat, báróságokat és óriási birtokokat magyar nemzeti érdekből adták nekik. A Habsburg-Lotharingiai dinasztiának 1540től kezdve napjainkig, amig az országot vezették, az volt a programmjuk : Divide et impera. Csak épen távirati stílusban akarok rámutatni arra, amit 1848-ban a nemzetiségeinkkel csináltak. Fentartom, bizonyitani tudom, s a túlsó oldalról sem fogják kétségbevonni azt, hogy a magyar nemzetiségi politika olyan volt, amilyen volt és hogy a nemzetiségek annyira megerősödtek, hogy az összeomlás alkalmával a magyar nemzet javára semmiféle ellenállást nem tudtak tanusitani, hanem ellenkezőleg a legelső alkalmat felhasználták arra, hogy eltávozzanak és hogy megtagadják a magyarsághoz való hűségüket : szintén a HabsburgLotharingiai család bűnének tudhatják be, mert a nemzetiségeket állandóan bujtották a magyarság ellen, magas egyházi méltóságokat csak olyanoknak adományoztak, akik a magyarság ellen állást foglaltak, s akiket dinasztikus hűség szempontjából megbízhatóknak és jóknak tartottak magukra nézve. Az iskolapolitika, amely 1848-ban és azután folyt, s a magyar vármegyékben a nemzetiségek elhelyezkedése és birtokszerzése is ezt a célt szolgálta. Bécsben, a háború második esztendejében magam is résztvettem egy felvonulásban, amikor Horvátország, sőt a velünk együtt felvonuló nemzetiségek már tüntetőleg eltávoztak és mutatták a másik arcukat a minket fogadó Ferenc József szemeláttára és hogy ezt meg merték tenni és nyiltan, büszkén mertek szembehelyezkedni a magyarsággal és a magyar nemzeti eszmével, az kizárólag azért volt, mert erőt meritettek a dinasztiából, mert a dinasztia felbiztatta őket erre és mert a dinasztia előtt mindig jó ajánlólevél volt az, ha valaki a magyarság ellen állást foglalt. Ennek a privilégiumnak megadását ma nem lehet elfogadtatni az országgal, különösen tetézve azzal a nagyon kicsinyesnek és nagyon furcsának tetsző megtoldással, hogy a többi felsőházi tagokra vonatkozólag méltóztattak megállapitani a 35 éves életkort, ellenben egy kivételt tesznek, amely kivétel a Habsburg-Lotharingiai-ház tagjaival [ szemben áll fenn, hogy 24-ik életévükben már j eléggé bölcsek és érettek arra, hogy a magyar törvényhozás tagjai legyenek. { Az általános emberi jog szempontjából és az emberiesség szempontjából kell tiltakoznom az ellen, hogy a születés mindjárt tehetséget, arravalóságot és törvényhozói képességet is jelent. Többen, magam is, felolvastuk az általános vita során a könyvtárigazgató ur statisztikai adatait és itt be is mutattam, hogy a magyar arisztokráciának a főrendiházban helyet foglaló családtagjai közül mily kevesen voltak azok, akik beszédet mondtak s akik egyáltalán résztvettek a főrendiház szellemi munkájában. Hát ha a grófok, hercegek és bárók társasága részéről ilyen kevesen vették maguknak a fáradságot, hogy belemélyedjenek a munkába s közügyekkel foglalkozzanak, hogyan méltóztatnak gondolni, hogy egy sokkal magasabb születési ormon nyugvó arisztokratikus család, a királyi biboros család tagjai veszik a fáradságot, hogy megtanulják nyelvünket, foglalkozzanak közügyekkel s átdolgozzák magukat azokon a szellemi nehézségeken, amelyeken feltétlenül át kell mennie mindenkinek, aki rnéltó akar lenni egy országgyűlés szellemi munkájához. Ez a szakasz még egy oly dinasztikus érzésű embernél is, mint Rakovszky István t. képviselőtársam visszatetszéssel találkozott, és ő is tiltaévi november hó 9-én, kedden. kozott itt a főhercegek és a királyi család érdekében, hogy ezt a megkülönböztetést méltóztassanak megtenni. Én el tudom képzelni, hogy a királyválasztás dolgában a mélyen t. kormánynak s a ministerelnök urnák nincs végleges megállapodása, de nem tudom a jövő alakulását s a magyar királyság intézményének visszaállítását, illetőleg a király megválasztását ugy elképzelni, hogy a kormánynak szüksége volna arra, hogy ezt az aranyhidat megépítse a Habsburgok részére. A magyar korona múltja, s a magyar királyság intézménye még a mostani megcsonkitott állapotunkban is oly értékkel bir, hogy e nélkül a szakasz nélkül is nagyon fognak örvendeni azok, akikre a nemzet gondol, vagy akiknek reményük lehet arra, hogy a magyar királyságot meg tudják szerezni maguknak. Minthogy én a magyar történelemből nem tudok oly jeleneteket, oly lapokat, oly eseményeket felsorakoztatni, amelyek indokolta tennék azt, hogy mi aranyhidat építsünk a most már Ausztriából is számkivetett Habsburg-Lotharingiai dinasztia számára s minthogy nem látom be, miért tanúsítja a kormány ezt a nagy előzékenységet, ezt a szakaszt nem tudom elfogadni. Elmondott igazságaim, mintahogy képviselőtársaim előttem is kifejtették, nem érintik József főherceg személyét, akit természetesen magam is már nagyatyján keresztül annyira a magyar néphez közelállónak érzek, hogy őt nem tekintem Habsburgnak. Vele szemben nem történnék méltánytalanság, mert a kormányzónak, vagy a leendő államfőnek mindig alkalma lesz megadni a tiszteletet az ő személyének és őt, vagy méltó gyermekeit kinevezheti a magyar felsőház tagjává. Ami a többi főherceget illeti, tényleg igaza van Cserti József képviselőtársamnak, hogy ugy Zágrábban, mint Prágában a cseheknél és a lengyeleknél is — minden nagyobb nemzetiségi tömbben, amelyek összesége a Monarchiái alkotta — elhelyeztek, talán kitűnő családi politikából, egyegy főherceget, akinek valószínűleg az volt a rendeltetése, hogy az ott élő nemzet kedvében járjon és népszerűsítse a famíliát. A szimpátia a mi Habsburg-hercegeinkkel szemben talán fenáll, de azt, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy a család többi tagjai Magyarországba jőve, itt földbirtokot vásároljanak s ennek révén itt tartózkodásukkal s a magyar nyelv megtanulásával születésüknél fogva a magyar törvényhozásban helyet foglaljanak, nem tudom magamévá tenni. A mai napon nekünk tényleg emlékeznünk kell arra, ami 1848-ban Batthyány Lajos, az első magyar felelős ministerelnök kivégzésével történt. A kormányzó úr őfőméltósága és a kormány tagjai is ott voltak, amikor a Batthyány-örökmécsest leleplezték, s bizonyára az ő leikükön is átsuhant annak a véres, szomorú tragédiának képe, amikor a magyar nemzet egyik legkiválóbb férfiuját azért, mert a magyar szabadságharc vívmányai mellé állott és a dinasztia akarata ellenére el merte vállalni a felelős miniszterelnöki állást, kivégezték. De a magyar történelem nemcsak 1848-al és az aradi 13 tábornok felakasztásával a legsúlyosabb vádlója a Habsburg-dinasztiának, hanem vissza lehet menni Kolonics bibornokig és az eperjesi vésztörvényszékig, továbbá lelki szemeink elé idézhetjük 171l-et és II. Rákóczi Ferenc küzdelmeinek egész történetét, valamint az erdélyi fejedelmek történetét, akik közül egyetlenegy nem volt, aki át lett volna hatva attól, hogy a Habsburg-dinasztia szeretettel viseltetik a magyar nemzet iránt, Nem lehet ilyen könnyedén átsiklani ezen a szakaszon. Mi tudjuk, hogy a magyar nép hogyan gondolkozik : à magyar nép tudja, hogy az ő