Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-594

182 A nemzetgyűlés 594. ülése 1926. amelyek egy szuverén testületnek feltétlenül kijárnak. A ministerelnök ur körülbelül kettévágta a jogfolytonosság- kérdésében folyó vitát ö a jogfolytonosságot nem tartja niegszakitottnak a nemzetgyűléssel, a nemzeti szuverenitás alapjára helyezkedvén, valamint a pragmatica sanctio megszűntét is feltétlenül elismeri. Az első nemzetgyűlést megteszi annak, aminek Friedrich nevezte, aki annak idején létrehozta: jogforrásnak. Ha tehát az első' nemzetgyűlés olyan jogforrás, amely a túloldal r felfogása szerint a jogfolytonosság kérdését sérelem nélkül megoldja, akkor azt kérdem a ministerelnök úrtól: miért rúgott bele abb első nemzetgyűlésbe, miért rúgott bele abba a választójogba, amely ezt a jogforrást jelentő első nemzetgyűlést létrehozta., miért szüntette meg 2200. számú ismert jogfosztó rendeletével az általános, egyenlő és titkos választójogot, jha ő ezt olyan nagyon jó intézménynek minősítette, hogy az a jogfolytonosság kényes kérdését is alkalmas megoldani; miért volt szükség arra, ho'gy egy sokkal szűkebb választójogi rendeletet bocsásson ki, miért volt szükség arra, hogy a titkos szavazást 80%-ban megvonja az ország szavazóitól! Ez is ellenmondás és ebben sem találom meg azt a logikát, amelyre ilyen nagy kérdéseik elintézésénél felelős államfórfiaik részéről szükség volna. Az igazi okot azonban a ministerelnök ur nagy beszédének végén mondotta el. Itt térek vissza előbb mondott szavaimhoz, hogy tudniillik tulajdonképen nekünk kellene örülnünk a ministerelnök ur önleleplezésén. A 'ministerelnök ur azt mondotta, hogyha a magyar főnemesség az izlése után menne, akkor nem ülne itt a nemzetgyűlésben és nem venne részt ennek a nemzetgyűlésnek törvényhozó munkaijában. Az undor szót is használta. Ez az igaz beszéd. A magyar történelmi főnemesség mindig undorodott a néptől, undorodott ma is és én hálásan megköszönöm a ministerelnök urnák, hogy volt szives ezt itt nyiltan és kereken kijelenteni, mert ezer népgyűlés vagy millió röpirat, vagy éjjel-nappal folytatott agitációs munka nem hat annyira kijózanitólag az elnyomott dolgozó magyar népre, mint egy ministerelnöki kijelentés, amely szerint a ministerelnök ur és osztályostársai undorodnak a magyar néptöL Elnök: Kérem a képviselő urat, ne méltóztassék általánosítani ! (Szabó Imre: A ministerelnök ur általánosított tegnap!) Propper Sándor: Nem általánosítok, de ha hivatottnak ismerem el gróf Bethlen István ministerelnök urat arra, hogy saját osztálya nevében beszéljen, akkor el kell fogadnom azt, amit mondott, általánosságban. A ministerelnök urnák, illetőleg a magyar főnemességnek tehát egy népmentes törvényhozói testület kell, amelyben polgároktól, munkásoktól, parasztoktól, szóval a plebstől mentesen vehessen részt a magyar törvényhozás munkájában ós akaszthassa meg a fejlődésnek azt a folyamatát, melyre a dolgozó magyar nép áhitozik és melyre a maga képviselőit kötelezi. Hálás vagyok a ministerelnök urnák azért is, mert volt szives felvetni a kérdést, hogy mit tett a szociáldemokrácia. Elősorolta először a történelmi főnemesség nagy-nagy érdemeit a magyar haza fentartása körül, azután évi november hó 6-an, szombaton. azt mondta, hogy vájjon mit tett a szociáldemokrácia azonkívül, hogy a nyakára hozta az országnak Kun Béláékat és a bolzevizmust. A mi részünkről is igen sok szó esett már ebben a teremben erről a kérdésről és észrevehették az urak ott a túlsó oldalon, hogy nekünk ez a kérdés nem kellemetlen és nem kényelmetlen. Mi erről mindig nagyon szívesen beszélünk. A mi igazunk tudatában szívesen állunk rendelkezésre. Méltóztassék ezt a kérdést széles alapon tárgyalni (Klárik Ferenc: Objektíven!) és ha tudnak, legyenek kissé tárgyilagosak. Ki hozta a bolsevizmust Magyarországra? (Sütő József: A háború! Ha nem lett volna háború, nem lett volna bolsevizmus!) Az első^ bolsevista dekrétumot akkor, amikor ez a szó, hogy bolsevizmus, ami az oroszoknál többséget jelent, még nem is volt ismeretes és azt sem tudtuk, hogy ilyen szó van a világon, már kiadta a munkapárti parlament az 1912! : LXIII. te. formájában, amely köztulajdonba vesz a legkisebb szögtől az emberéletig mindent. (Sütő József: Már háborúra számitottak! — Kováts-Nagy Sándor: Szóval a polgárok csinálták a bolsevizmust! — Zaj balfelől.) Méltóztassanak megfelelni erre a kérdésre, kik indították... (Kováts-Nagy Sándor: Szóval Tisza István csinálta a bolsevizmust!) Igenis, Tisza István ministerelnöksége idején hozta a parlament az 1912 : LXIII. teikket, amely köztulajdonba vesz, ismétlem, mindent, ami ebben az országban anyag, érték és élet. (Sütő József: A háború céljaira! — Hegyessi Károly: Ez egészen más természetű intézkedés! — Szabó Imre: Nem tagadjuk, máshol is megvolt!) Ez máshol is megvolt, természetes, hogy megvolt, A kapitalizmusnak és az imperializmusnak összetett nagy világforradalma volt maga a háború. Ezt megállapítják ma már a tárgyilagos történetírók. Nem lehet azonban ezzel vádolni a munkásosztályt, legkevésbé a szociáldemokrata pártokat, amelyek a béke jegyében állottak egészen az utolsó pillanatig, egészen az első í'egyvereldördüléséig. Baselben 1912-ben nagy világdemonstráció volt a szociáldemokrata pártok részvételével a béke érdekében, a hábo^rus uszítás ellen, az imperializmus és a kapitalizmus előkészítő munkája ellen. Akkor már látszott, hogyan bontakozik ki a világháború. A háború a munkáspártok ellenére létre jött és elvégezte azt a munkát, megérlelte azt a folyamatot, amely a forradalmakhoz vezetett. De ki küldte el Kun Bélát? Kun Béla az orosz fronton harcolt, mint katonatiszt és társai is ott harcoltak, részben mint' tisztek, részben mint altisztek, részben mint közlegények. Ki küldte őket Oroszországba, a bolsevista akadémiára, — m.ert a háború valóságos bolsevista akadémia volt — ki küldte őket oda? (Rothenstein Mór: Kitüntetéssel jött haza! — Rákóczi Ferenc: Majd szobrot emelünk neki!) Ha önök tárgyilagosak, akkor önöknek is el kell ismerniük azt, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt 1918-ban egészen 1919 március 20-ig a legélesebb ellentétben állott a bolsevizmussal és a bolsevistákkal. (Sütő József: A polgárok elbújtak!) Gyűlések ezrein, könyvekben, röpiratokban, a hírlapirodalomban állandóan kemény, konok harc folyt a bolsevisták és a szociáldemokraták között és ebben a harcban nem láttuk sehol a polgárságot, nem kaptunk sehonnan támogatást, sőt hátba^ támadtak bennünket onnan, ahonnan segítséget kellett volna kapnunk. (Szabó Imre: Túllicitáltak!)