Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-592
146 A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november hó á-én, csütörtökön. szegény vesszőparipa jáin nyargalnak, akkor méltóztassék egyszer már főhajtással és alázatosan a nemzet önrendelkezési jogát is elismerni. (Ugy van!! Ugy van! Taps a bal- és a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: A helyett, hogy október 6-ikát folytatnák! — Ramprecht Antal: Nines más kiindulás!) T. Nemzetgyűlés! Hogy jönnek ahhoz,hogy amikor Budaörssel és az 1921-es detronizáeiós törvénnyel ez a kormányzat a maga felkent és koronás uralkodóját fegyverrel fogadta, ellenség kezébe szolgáltatta, törvénnyel detronizálta és azt mondta, hogy nincs uralkodóház, (Propper Sándor: Halálba kergette!) akkor a családfőt, a felkent uralkodót és annak a legitimisták szerint törvényes uralkodásra jogosított gyermekét a jogokból kizárják, ellenben az oldalági kinövéseket a felsőházba, akarják ültetni a királyi ház tagsága címén méltányosság, udvariasság alapján. (Rupert Rezső: Közjogi katz enj animer!) Nem vagyok hivatva és távolról sem akarom a tiszteit úgynevezett főherceg urakat politikai és etikai oktatásban részesíteni. Én például nagy tisztelője vagyok annak a József főhercegnek, aki bizonyos családi tradíciók folytán maga és családja is magyar gondolkozásuvá lett és a harctéren való szereplésével, a magyar nép fiaival való érintkezésével legalább is komoly szimpátiát keltett maga iránt. Épen azért, ha én most a főherceg urakról szólok, nem József főherceg az, akinek személyéhez ez adresszálva van, hanem a tisztelt fiatal főherceg urak, akik most 24 évükkel be akarnak ülni a magyar felsőházba (Rupert Rezső: Valamennyien itthagytak bennünket 49-ben!) és akiktől azt kérdezem: ők, mint a Habsburg-háznak hű és fiatal tagjai olyan kevés családi becsülettel vannak az ő volt uralkodójuk és családfőjük iránt, hogy elnézték, hogy ebben az országban a trónfosztás bekövetkezzék, hogy az államfőt az ellenség kezébe szolgáltassák és ők ettől a detronizáló, a Habsburg és a legitimista felfogás szerint rebellis kormányzattól és rebellis országtól annak a irónfosztott uralkodónak családtagsági jogán elvállalják a felsőházi tagságot? Jobban tennék ezek a főherceg urak, önérzetesebb és férfiasabb lett volna tőlük már akkor, amikor valószínűleg tárgyaltak erről a kormányzattal, — amely bizonyára nem előkészítés nélkül hozta ide a javaslatot — ha férfiasan visszautasították volna ezt az ajánlatot és ha már tényleg akarnak ennek a nemzetnek tagjai lenni, akkor tessék az egyleteskedés, b,ankette~ zés és önképzőköri szónoklatok helyett a termelő osztályokban helyet foglalni, vagyonukból gyárakat, vállalatokat alapítani, tanulj anak ipart vagy valamely más foglalkozást és akkor mint polgárok akár felsőházi tagok is lehetnek vagy kinevezés, vagy választás utján, de nem a születés jogánál fogva, annak a dinasztiának jogánál fogva, amelynek fejét az ő elnézésükkel ugyanez a kormányzat detronizálta. (Ugy van! Ugy van! Taps bal- és a szélsőbaloldalon. — Rupert Rezső: A kis Orleansok! Egalité-Habsburgok!) A kormányzat érzi, hogy mennyire ellenkezik a mai korral, a magyar nép felfogásával, de egyáltalában a demokrácia elvi követelményeivel a születés jogát a felsőházba, egyáltalában a törvényhozásba beiktatni. Ezért habár két születési jogcím alapján is kreál felsőházi tagságokat, — az osztrák főhercegekre, azonkívül a főrendek bizonyos számú tagságára gondolok — mégis, amikor a törvényjavaslatban a jogcímeket felsorolja, szerényen és szégyenkezve, nem is emliti a születési jogcímet, amennyiben a 2. § azt mondja, hogy: »A felsőház tagjait a tagság joga 1. méltóság vagy hivatal alapján, továbbá 2. választás vagy 3. kinevezés alapján illeti meg.« Ez nem őszinte beszéd. Ha a születés jógáinál fogva hoznak be oda embereket, oda kellene írni, hadd lássák akkor is, ha kirakatba teszik Genf felé, hogy születés jogán is lehet valaki felsőházi tag. A méltóság megfelel a történelmi tradíciónak, a választás elve a demokráciának, a kinevezés pedig annak az elvnek, hogy kisegítő, egyensúlyozó eszköze legyen a kormánynak, hogy az alsóház és a felsőház között a kontroverziákat kiegyenlítse. De igenis ott van még egy jogcím, ha nem is ismerik el az intézkedésekben, s ez az, hogy a főrendi családoknak választott képviselőit a felsőházba bejuttatja. A születési jogcím ellen igazán a történelmi véleményeknek egész sorát hozhatnám fel, mégpedig nem a mai modern korból, hanem a legrégibb időktől kezdve, a középkoron keresztül egészen az 1848-as, az 1885-ös törvényhozásig, amidőn a nép képviselői, nemcsak az alsó tábla követei, hanem a pozsonyi országgyűlésen a felső tábla követei közül is nagyon sokan, józanul tiltakoztak az ellen, hogy a születés joga törvényhozási tagságra képesítsen. Szemere Bertalan, aki pedig belügyminister, hivatalos ember volt, meg merte mondani 1848-ban (olvassa): »Többé törvényhozási részvételre ne adhasson jogot az önkény, ne a születés, ne a birtok, ne az adó, hanem hozzá kell járulni oly kelléknek, amely által biztosíttassák az, hogy aki a felsőház munkálkodásában résztveszen, az szeméyes képeséggel, erkölcsi jellemmel birjon.« Hogy Kossuth Lajos mennyire ellene volt a születés címén való tagságnak, azt nem ismétlem, mert már idézték az előttem felszólaltak. Beöthy Ödön az 1848. évi pesti országgyűlésen olyan álláspontot foglalt el, hogy (olvassa): »A főrendek Beöthy Ödön bihari főispán indítványára egyhangúlag elvben elismerték, hogy olyan felsőház, amely születés vagy kormány által kinevezett tagokból áll, a képviseleti rendszerrel össze nem fér.« (Zaj balfelől.) Irányi Dániel, akinek beszédét már idéztem, amikor a felsőháznak egyáltalában értéktelenségét mutatta ki, ha mégis szó lehetett felsőházról, erre vonatkozólag ezt mondotta (olvassa): »Én a tiszta választási elvnek, az általában választott felsőháznak vagyok a hive.« Mocsáry Lajos — és ez még odatartozik az osztrák főhercegek felsőházi tagságával kapcsolatban elmondottakhoz — ezt mondotta — és ez az én válaszom is erre a paragrafusra — (olvassa): »Nem járulhatok ahhoz, hogy a főhercegek a felsőház tagjai legyenek, mert az ország érdeke elébbvaló, mint az udvariasság tekintete.« S mikor mondotta ezt? 1885-ben, tehát mindössze 18 esztendővel a kiegyezés után, amikor Ferenc József uralkodása teljes fényében áradt szét a monarchiában és amikor még azon frissiben igazán csak az alkalmazkodók és főn ajtók országának látszott Magyarország; akkor meg merte mondani az uralkodóház tagjaival szemben, hogy az aktiv uralkodást gyakorló Habsburg-ház tagjait nem illeti meg születési jogon a felsőházi tagság. Hát^ akkor milyen címen illeti meg a múlt relikviái közé került Habsburg-uralkodóház tagjait ez a ' jog ma?
