Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-592

A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november hó á-en, csütörtökön. U1 Szólnom kell még' arról a három jog-címről is, amelynek alapján felsőházi tagokat akar kreálni ez a javaslat, az egyházi méltóságokról, a kinevezettekről és a választottakról. Megvallom, nemcsak a felsőháznál, hanem általában is a törvényhozás és a politika szempontjából mindennemű egyházi személynek a politikába való avatkozását károsnak tartom, (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) ugy a maga egyházának tekintélyére és érdekeire, mint az egyetemes magyar politikai érdekre. Nem arról van itt szó, hogy akármelyik felekezetünk alsópapjai, akik közül kitűnő képviselők és törvényhozók voltak a múltban is és vannak a jelenben is, nem rendelkeznének megfelelő képességekkel, hogy a néppel való bánásmódjuk, a néphez való vonzalmuk nem érdemelné meg azt, hogy itt és ott, ahol a nép annyira mögöttük áll, őket képviselőjéül fel ne küldje, akár az alsóházba, akár a felsőházba hanem arról van szó, hogy mihelyt egyszer egy pap a politikára veti magát, ezzel már kiemelkedett abból a lelki világból, amelynek ő hivatott pásztora kellene, hogy legyen és akkor már nem csorbítatlan az ő tekintélye, akkor őt már — mert hiszen a politika a pártok tusájából áll — a pártpolitika exponensének látják ugy a maga kerületében, valamint az ország más részeiben is, úgyhogy ettől a pillanattól fogva elvesztette azt a súlyt és tekintélyt, amely szükséges ahhoz, hogy necsak a maga felekezetén belül, a maga állásának, a maga egyházának és az általa hirdetett egyházi elveknek legyen osztatlan tekintélyű képviselője, hanem más felekezetek^ előtt is teljesen és csorbitatlanul álljon az ő presztízse. De ha ellene vagyok ilyen módon annak, hogy egyáltalában passzív politikai joga legyen az alsópapságnak vagyis, hogy képviselőkké választhatókká legyenek, akkor természetes, hogy még inkább ellene vagyok annak, hogy az egyes felekezetek főpapjai a törvényhozásba bejussanak és ilyen módon az aktiv politikának részesei legyenek. Mert sajnos, nem kell a szomszédba mennünk példákért; amilyen civódás van ma a keresztény felekezetek fejei között, (Ugy vari! Ugy van! a széhőbaloldalon.) — hogy enyhe szavakat használjak — az az egyszerű egyháztagokra megbotránkoztató. Ez nem érdeke az egyes felekezeteknek és nem érdeke az egyetemes magyarságnak. Ezt súlyos aggodalommal nézzük mi, egyszerű polgárok. Igenis, ha most az egyházak főpapjait bevisszük a törvényhozásba, akkor nekik kényszerű kötelességük lesz hozzászólni az aktuális politikai kérdésekhez és akkor állást kell foglalniok az egyes kérdésekben. Lesznek ott például az általános titkos választói jognak ellenségei és h ivei, úgyhogy akkor felekezeti térre fog átmenni a vita, azt fogják mondani, hogy, nem tudom, az egyik protestáns felekezet hive a választói jognak, a másik ellene van, az egyik felekezet retrográd irányú, a másik haladó, ami szembe fogja állítani egymással azokat a keresztény embereket is, akik idáig nemcsak, hogy békességben éltek egymás mellett, hanem egyáltalában nem is érdeklődtek az iránt, milyen felekezethez tartozik szomszédjuk vagy sógoruk. Ezeket a kontroverziákat, amelyek a keresztény felekezetek között ma vannak, le kell tompitani, el kell enyésztetni. De ezt nem azzal szolgáljuk, hogy az egyházak fejeit behozzuk a politikának, a törvényhozásnak másik fórumára, mert ott nekik kötelességük lesz az egyes politikai kérdésekben állást foglalni. Már pedig szerintem igazán nem a református egyház fejéXArLÓ. XLVI. nek kötelessége az, hogy a szekularizációt sürgesse; bizza azt csak miránk, modern agrárpolitikusokra, akik a szekularizáció kérdését adott időben, ha kell, majd elő fogjuk venni. Mi sem voltunk esztendők során ezekben a kérdésekben agresszívek, azt akartuk, hogy nyugvópontra jusson a földbirtokpolitika kérdése és azt hittük, hogy legalább azt a minimális birtokreformot, amelyet megcsináltak, tisztességesen és becsületesen hajtják végre. De amikor azt látjuk, hogy ez nem történt meg és hogy ennek az agrárreformnak sem végrehajtása, sem pedig annak érdeme ki nem elégítő, akkor természetes, hogy a magyar nép földszükséglete és a demokrácia követelményei szerint, tekintet nélkül arra, hogy egyházi-e az a nagybirtok vagy pedig világi kezekben van, különösen a kötött birtokokkal szemben, mi mindenkor ott fogunk állani a modern jogfejlődésnek és a magyar nép érdekeinek oldalán. Ha tehát az egyházfők foglalkozni fognak ilyen nem közvetlenül a lelki életet érintő politikai kérdésekkel, akkor tessék majd megnézni, micsoda harccá fog fajulni az egyházfők vitája ott a felsőházban. Ez ellen mi a közbéke, a lelkek kiengesztelődése érdekében tiltakozunk. A kinevezés jogcíméről akarok most még néhány szót szólni. Sajnálattal kell látnunk, hogy még a régi főrendiházzal való összehasonlitásban is a mai törvényjavaslatban olyan aránytalanság mutatkozik a kinevezett és. nem kinevezett tagok száma között, amely aránytalanság nyilvánvalóvá teszi a kormánynak azt a szándékát, hogy minél biztosabb, minél inkább a maga kezében tartható és felhasználható többséggel akar birni a felsőházban. A régi főrendiházban 401 főrend közül 30 volt a kinevezettek száma és ez a szám fokozatosan legfeljebb 50-re volt felemelhető, a kinevezettek tehát körülbelül 12 és fél százalékát tették az összes főrendiházi tagoknak. Ezzel szemben a most kontemplált felsőházban 242 tag közül 40 a kinevezettek száma, már az első intrádára, azaz 17%, de ezenkívül a törvényjavaslat még két nyílt kaput hagy arra, hogy ezek száma felemelhető és kiegészíthető legyen. Ha hozzávesszük, kik választott tagjai és kik nem választott tagjai a leendő felsőháznak, akkor kialakulj hogy a választottak csak 76-an vannak a törvényhatóságból és 37-en a különböző egyletek és érdekképviseletek részéről, tehát öszszesen 113-an; ezek a választottak és ezzel szemben 129-en vannak a kinevezettek és a születés jogán tagok. A kormánynak tehát már megvan az abszolút többsége akkor is, ha nem fog történni semmiféle eltolódás. De az eltolódás lehetőségei nyitva vannak és főleg megvan a kormánynak a többsége abban az első felsőházban, amelyet — ugy látszik — nem egy nj választójog alapján és nem az uj törvényhatóságoktól, hanem a meglévő, kihalóban lévő törvényhatóságokból akar választatni, ahol sok helyen már 90%-ban a virilisek ülnek és a választottak lassan kihalnak. Csak egyetlen réteg, a vagyon képviselete lesz tehát az, amelyet a kormány a maga céljaira mindenkor felhasználhat. De a legbrutálisabb, t. Nemzetgyűlés, a kinevezési jognak az a statuálása, amely a 11. §-ban van lefektetve, hogy tudniillik az államfőnek megadja a kinevezési jogot ez a törvényjavaslat akkor, ha a választók nem vá^lasztanak. Ha a törvényhatóságok nem válasz-, tanak, ha az érdekképviseletek nem választa24