Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-592

A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november M 4-en

} csütörtökön. 145 korábban rneg'szünt már, megszűnt 1918 végén, amikor Bécsben, október végén vagy november elején Károly király az osztrák császári trónról lemondott és ennek következtében Ausztria magát az uj törvényhozás utján köztársaságnak deklarálta. Amidőn ez a tény bekövetkezett, mindegy volt, hogy volt-e Magyarországon forradalom vagy sem és kimondották-e a köztársaságot vagy sem, vagy meghozták-e 1921-ben a detronizáló törvényt vagy sem — a pragmatica sanetio* érvénye megszűnt, mert a pragmatica sanctióban Magyarországnak és az osztrák örökös tartományoknak a Habsburg-ház által való egységes, oszthatatan és elválaszthatatlan kormányzása és uralma volt lefektetve. r De megszűnt a pragmatica sanctio hatálya azért is, illetve hozzájárult e jogmegszüntető tényhez az ekartsaui hires levél is, amelyet nem budapesti forradalmárok, októbristák, hanem az akkori főrendiház tagjai hoztak magukkal Wlassics Gyula vezetésével. Idegen területről, ahol a budapesti forradalom atmoszférája nem volt érezhető, ahová épen a gödöllői nyugtalanságból megnyugodni ment el a király, hozta el Wlassics Gyula Dessewffyvel és más főrendtársaival IV. Károlytól azt a levelet, amelyben kijelenti, hogy nemcsak félrevonul — amint utólag magyarázzák — a kormányzástól, hanem kifejezetten el is ismeri a nemzetnek jogát az államforma meghatározásara,. Ezzel megpecsételte előbbi uralkodói tényét, amely — ugy látszik — szintén őszinte volt nála, amikor az osztrák trónról lemondott, így most már a maga és családja nevében lemondott a magyar trónról is és ezzel megszűnt az egységes és elválaszthatatlan uralkodás is. Ezzel a két ténnyel tehát ipso jure megszűnt a Habsburg-ház trónöröklési joga. Mármost megtörténhetett volna, hogy évekig tartanak a forradalmak és ellenforradalmak, és ha nem jön közbe Károly királynak hazahozási kisérlete, talán nem^ került volna a magyar nemzet törvényhozása sem abba a helyzetbe és talán nem állott volna az előtt a feladat előtt, hogy a trónfosztást mindjárt törvénybe is iktassa. Ezzel lehetett volna, várni és nem kellett volna sürgetni. Ha a problémák, a gazdasági és a politikai problémák megoldhatók lettek volna egy ilyen állitólagős királytalan királyságban, — szerintem kormányzóság alatt álló köztársaságban — akkor nem is lett volna egyelőre szükség a detronizációs törvényre. (Propper Sándor: M. kir. köztársaság!) De jött a kényszerítő helyzet. Adva volt, hogy tenni kell valamit és ekkor meghozta az első nemzetgyűlés az 1921 : XLVII. törvénycikket amelyről — mondom — helytelenül állitja Eckhardt t. képviselőtársam, hogy az azért volna érvénytelen, mert a nemzet akaratával meg nem egyezik. (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Igenis, az akkori többségnek, az akkori szabadkirályválasztóknak egyik vezérférfia jelentette ki, hogy a kényszerhelyzettől eltekintve is, örömmel szavazzák meg a javaslatot, mert legalább egy eredményét látják a világháborúnak és az öszeomlásnak abban, hogy Magyarország megszabadult a neki mindenkor idegen és elnyomónak tekintett Habsburg-dinasztiától, Ha édig jogfolytonosságról beszélünk, akkor csakugyan nézzünk bele már egyszer a kérdés érdemébe. Hát lehet-e azt csak vitatni is, hogy van itt az elképzelt uralkodói jogfolytonosságon kivül egy más, senki által le nem tagadható jogfolytonosság: a nemzet önrendelkezési jogának vagyis a nemzet jogalanyiságának szuverenitása és ennek folytonossága! Ha megszűnt a Habsburg-dinasztia joga az, uralkodásra, mint ahogy megszűnt jogkeletkeztető tények és törvényhozói intézkedések folytán, akkor szerintem nemcsak, — amit a baloldalon is szabadkirályválasztó tisztelt barátaim, mint Létay Ernő barátom is emiitett — a nemzet szabadkirály választó joga éledt fel, nem! Hanem, mihelyt a dinasztiának trónöröklési joga megszűnt, a nemzet teljes, csorbítatlan, korlátlan önrendelkezési joga is visszaszállott reá, újra feléledt, (Halász Mórié: Nem igaz!) Abba a jogállapotba szálltunk tehát vissza, amelyben vol• tunk a Habsburgok trónrajutása előtt. Meri-e vitatni t. képviselőtársam, hogy a 'mohácsi vész előtt, a Habsburgok trónraültetése előtt a nemzetnek nem volt meg a teljes, százszázalékos önrendelkezési joga, nem volt meg az a joga, hogy mikor kihal az első uralkodócsalád, akkor akár uj uralkodóházat ültessen a trónra, akár pedig király vagy fejedelem trónraültetése nélkül államjogi kapcsolatba léphessen egy szomszédos állammal, avagy a köztársasági államformát válassza? (Halász Móric: Ez az utolsó joga nem volt meg!) Miért nem, volt meg? Kinek a tiltó joga korlátozta ezt? (Halász Mórié: A szent korona jogánál fogva!) A szent korona joga ezzel nincsen összefüggésben. (Rainprecht Antal: Azt hiszik, hogy tizezer évig királyság maradunk! — Rupert Rezső: A korona-tan tulajdonképen köztársasági tan! Nem tudják!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Nagy Vince: T. képviselőtársam a magyar nemzetnek a múltba visszamenő történetét időhatárhoz akarná kötni, mintha csak Szent István óta volna a világon magyar nemzet. Nemzet volt és önrendelkezési joga volt már a szent korona létezése előtt is. (Igaz! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) A magyar nemzet önrendelkezési jogánál fogva hódolt az Árpád-házból való Szent Istvánnak és a magyar koronához, amelyet hozott, mint szent szimbólumhoz odakötötte a királyság fogalmát. De a magyar nemzetnek azelőtt is volt joga és én csak most hallom vitatni azt az elméletet, amely szerint a magyar nemzetnek nem volt önrendelkezési joga a Habsburgok trónraültetése előtt olyan formában, hogy az államformát r bármiként megváltoztathatja. (Halász Móric: Én azt nem mondottam! Csak a köztársaságra értettem! — Rainprecht Antal: Semmi más, mint a függetlenség biztosítása Bizánc és a nyugat között! Zseniális külpolitika volt! — Rupert Rezső: Már a paradicsomban ugy határozták el, hogy nekünk muszáj a Habsburgokkal együtt élnünk — halnunk! — Zaj. — Elnök csenget,) A szent korona tana is csak azt jelentheti, hogy a nemzetet illet meg minden jog. Igenis állítom, hogy a Habsburgok trónöröklési jogának megszűntével a nemzet jogfolytonossága folyik tovább, folyt ez az alatt az idő alatt is_ amikor a Habsburgok vélt joga megcsorbult, nemcsak folytonossági hiányok mutatkoztak rajta, hanem az egészen meg is szakadt. A nemzet szuverenitásának jogfolytonossága ezenközben sem szűnt meg egy pillanatra sem, ez egy fluktuáló valami, azt ideiglenesen el lehet hallgattatni, néha éveken, néha évszázadokon át nem nyilatkozik meg, azonban eleven valami, amily igenis előbb-utóbb felszínre kerül és kéri, követeli a maga jogainak érvényesítését. Amikor tehát itt a jogfolytonosságról beszélnek és az uralkodói jogfolytonosság ver-