Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.
Ülésnapok - 1922-592
144 A nemzetgyűlés 592. ülése 1926. évi november lié 4-én, csütörtöhon. azt a kormány az uralkodónak előzetesen be nem mutatta volna. Tehát a nemzeti közszellemmel, amely a képviselőházban az egyházpolitikai javaslatok mellett megnyilvánult, valamint az uralkodó felfogásával helyezkedett szembe, és csak pairschubbal, a kinevezésekkel lehetett keresztülhajtani az egyházpolitikai javaslatokat. Azután pedig eljött 1918. Méltóztassanak megmondani. — ezt nem én vagyok hivatva elbírálni, hanem konzervatív politikusok — vájjon a főrendiház megtette-e a kötelességét, emelt-e legalább egy vétót az úgynevezett forradalom s annak alkotmányjogig változtatásai és a köztársaság elleni Ellenkezőleg; Wlassits Gyula elnök ur volt az, aki szerintem igen helyesen, de konzervatív szempontból a főrendiháznak történelmi hivatását figyelmen kivül hagyva, a korszellemre hivatkozott és a korszellem követieményei alapján parentálta el a multat, hivta fel a főrendek figyelmét a jövendő kötelességeire és berekesztvén az ülést, meginvitálta a főrendeket a főrendiház ülésterméből a kupolacsarnokba, a köztársaság kikiáltására- Ha tehát azt vesszük, hogy a felsőháznak fékezőnek kellett volna lennie, ugy ime, az a felsőház 1918 novemberében sem töltötte be hivatását. T. Nemzetgyűlés! Ha az egykamarás rendszer hivének vallom is magamat, készséggel deferálok egy olyan felsőháznak, amely a 48-as törvényekben lefektetett népképviseleti rendszernek helyes továbbépítése és kifejlesztése. Lehet beszélnünk felsőházról, amely népképviseleti alapon áll. A népképviseletnek eleme az, hogy a mai egész Európában elfogadott és az egész világon érvényben lévő titkos és általános választójog alapján alkossunk egy választójogi törvényt. Tegyük eggyé a nép és a nemzet fogalmát. És ha van ilyen választójog, ha ilyen titkos választójog alapján, pénz és presszió nélkül érvényesül a nemzet akarata az alsóház megválasztásában, akkor ugyanez érvényesülhet a felsőház megválasztásában is. És akkor Eckhardt t. képviselőtársam is kielégítve látná kívánságait, amelyekkel a nemzetnek gazdasági tagozódás és érdekkategóriák szerint való képviseletét szeretné látni a felsőházban. Mert nem vitás hogy az ilyen felsőház, az olyan modern szenátus, mint aminő a mai államokban van, a népképviselet alapján alkalmat adna mindenféle osztálynak és mindenféle gazdasági érdekképviseletnek arra, hogy nemcsak a titkos, általános és egyenlő, hanem az arányos és a kisebbségeket is respektáló és a kisebbségeknek külön mandátumokat juttató választási rendszer alapján helyet kapjanak a felsőházban. Az is természetes, hogy az általános és titkos választójogon, tehát a népképviseleten nyugvó felsőháznál arról is lehet szó, hogy bizonyos százalékban, 20—25%-ban a tudománynak ós a gazdasági szakmáknak, a technikának és más egyéb nemzetgazdasági ágaknak szakértői, reprezentánsai az államfő kinevezése révén oda bejuthassanak. Az ilyen 20—25 százalékos előkelő szakértő része a felsőháznak nem veszélyezteti a népképviselet elvét, mert hiszen a választott tagoknak a többsége megvan, de egyúttal bizonyos az is, hogy ezek a szakemberek az arányszámukat meghaladó súllyal fognak a felsőház; működésében résztvenni, mert az ország politikai ügyeinek — amelyek pedig a mai államokban nagyobbrészt gazdasági ügyek — intézésében az ország választott képviselői ugy az alsó táblán, mint a felsőházban az előkelő objektív szakértők véleményét kellő súllyal fogják respektálni. Mármost ha nézzük ezt a törvényjavaslatot és kérdezzük, vájjon megfelel-e az élet és elsősorban a magyar élet követelményeinek, akkor én végtelenül csodálkozom afelett, hogy vannak objektiv bírálók, akik erre a kérdésre igen-nel tudnak felelni. Ez a törvényjavaslat illetve az ilymódon kontemplált felsőház; — helyesen mondták gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársam, Eckhardt Tibor t. képviselőtársam és mások, akik konzervatív szempontból bírálták a javaslatot — nem felel meg a múlt követelményeinek; nekem pedig legyen szabad azt állitanom, hogy nem felel meg a jelen és a jövő követelményeinek és feladatainak sem. A^ születés jogcímét honorálni többé ezen a világon nem lehet. Törvényhozóvá valaki a születés jogán nem lehet. (Ugy van! balfelől.) A születés jogán egyedül egy alkotmányos tényező, vehet részt a nemzet ügyeinek intézésében, még pedig az olyan országban, ahol örökletes királyság van, a trónörökös, aki azután a születés jogán gyakorolja a királyi jogokat. Azt mondják, hogy nálunk népképviseleti alkotmány van, mert papíron tényleg ez van. Kossuth Lajosék 1848-ban megcsinálták a népképviseleti alkotmányt, de nem tudták megcsinálni az ennek megfelelő felsőházat. Kossuth Lajos később, 1885-bem amikor a függetlenségi politikusok az emigrációban hozzáifordultak, hogy a felsőházra vonatkozóan a véleményét megkérdezzék, azzal mentette magát és az akkori kormányzatot, hogy ha az akkori népképviselet elvének megfelelő felsőházat megcsinálták volna, illetőleg arról tárgyaltak volna, ezzel az időből való kifogyás miatt a többi sürgős törvény meghozatalát és szentesítésének lehetőségét veszélyeztették volna. Az ellen, hogy akár főhercegeket — akiknek a felsőházba való beiktatásáról külön kell majd szólanom. — akár pedig az úgynevezett főrendekhez tartozókat a születés jogán még olyan közvetett módón is felsőházi tagság illesse meg, hogy a születés jogán a főrendi családokhoz tartozó egyének 'közül az illetők bizonyos számú felsőházi tagot választanak, ez ellen a születési jogon való törvényhozási tagság ellen a demokráícia és a népképviselet elve, az 1848-as törvények szelleme nevében kell, hogy tiltakozzunk. (Éljenzés a bal- és szélsőbaloídalon.) Hogyan állunk mármost az osztrák főhercegek felsőházi tagságával? Ezzel kapcsolatban foglalkoznom kell a jogfolytonosság kérdésé vei is. Nem lehet a végletekig' játszani a szavakkal. Nem lehet, hogy^ egy légüres lombikban a jogfolytonosság vérszegény gondolatát folyton ugy tárgyalják, mint eleven valóságot és hozzá még a jogfolytonosságot egyedül csak a Habsburg-ház uralkodói jogának szempontjából nézzék és keressék. (Rupert Rezső: Csakis ebbő] a szempontból figyelik!) Eckhardt t. képviselőtársam, akinek ebben a kérdésben kifejtett érvelésének egyrészét tökéletesen elfogadom, — mert hiszen ő ebben a kérdésben velünk egyetért — nagyon helyesen, következetesen és velem kongruensen megállapitja azt, hogy a Habsburg-dinasztiának a magyar trónra vonatkozó öröklési joga, az 1723 : 1-, II. és III. te. hatálya, amelyet pragmatica sanctionak nevezünk, megszűnt. Ez az öröklési jog a detronizáló törvénynél sokkal
