Nemzetgyűlési napló, 1922. XLVI. kötet • 1926. október 27. - 1926. november 16.

Ülésnapok - 1922-591

A nemzetgyűlés 591. ütése 1926, évi november hó 3-án, szerdán. Ili zetgyülés megalakulásakor érvényben volt rendelettel választasson újra, mely a titkos szavolt felépítve ? De tovább megyek. Annyira nem respektálja ez a nemzetgyűlés és ez a kormányzat a jogfolytonosság sokat hirdetett elvét, hogy még azt a választójogi rendeletet és annak a rendeletnek intézkedéseit sem respektálja, amelynek alapján ez a nemzetgyűlés létrejött, mert ezzel a választójogi rendelettel szemben a titkos kerületek számát a legutolsó törvénnyel szűkítette, sőt a múlt évben megalkotott választójogi törvénynek a választói névjegyzékekre GS Ét választók összeírására vonatkozó rendelkezéseit sem respektálja. Ennél a törvényjavaslatnál is megismétlődött a kormánynak az a már úgyszólván gyakorlattá vált rendszere, hogy mikor a nemzetgyűlés elé terjeszt egy törvényjavaslatot, akkor vagy a bizottságnál vagy a plénumban való tárgyalás alkalmával a változtatásoknak és kiegészitéseknek özönét, légióját kapják meg a képviselők. Egészséges törvényhozói munkálatról az utolsó évben, ebben a nemzetgyűlésben szó egyáltalában nem lehet. Amikor a felsőházról szóló törvényjavaslatot beterjesztették és bizottságilag letárgyalták, kiegészitésképen elénk terjesztettek egy 10 oldalra terjedő módositási szöveget, amely csaknem minden paragrafushoz lényeges kiegészítést, rendelkezést, uj intézkedéseket tartalmaz s csaknem gyökerestől kiforgatja az eredeti javaslatot, amely már a

; bizottsági tárgyaláson keresztülment. Azt látjuk, hogy a jogfolytonosság bajnokai az 1925-ben megalkotott választói névjegyzéknek talán egyetlenegy helyes intézkedését, amely az uj lakók házak szerint való összeírását és a választók névjegyzékeinek a házakban való kifüggesztését rendeli el, hatályon kivül akarja helyezni. A kormány a törvényjavaslat 50. §-ába olyan rendelkezéseket kivan becsempészni, amelyekkel teljesen felforgatja az, 1925. évi választójogi törvényjavaslat intézkedéseit, ugyanis felhatalmazást kivan adni arra magának, hogy bármikor és bármilyen választói névjegyzék alánján, bármelyik évben választasson, a maga igényeinek megfelelőleg. Azt látjuk, hogy a jogfolytonosság kérdésének állandó vitatói és szemmeltartói a jogfolytonosságot már nem tartották szem előtt, mert az ezen törvényjavaslatot kiegészitő rendelkezésben benne foglaltatik az is, hogy a belügyminister felhatalmazást kap arra, hogy az országgyűlési kép viselő választók névjegyzékének első összeállítását rendelettel szabályozhassa, eb-bem a rendeletben az 1925. évi XXVI. te. rendelkezéseitől eltérőié g is -megállapíthassa a választók összeírására és a választói kérdésekben határozathozatalra hivatott szerveket, az, eljárási módozatokat, a választó jogosultság kellékeinek igazolását stb. Tehát a legsúlyosabb alkotmánysértést kívánja ez a törvényjavaslat törvényt) eiktatni, a legsúlyosabb rendelkezéseket tartalmazza, amelyekkel teljesen kiszolgáltatja és kiveszi a nemzetgyűlés megítélése alól a választói névjegyzék összeírásának és a választók igazolásának a kérdését. Sehol hasonló törvényhozást, hasonló törvényhozási munkát a világ egyetlen parlamentjében látni nem lehet s ilyen tágikörü felhatalmazást egyetlen kormányzat belügyministere sem kaphat és nem is kér, mert ez egyenes kigunyolása és megcsúfolása a korábban hozott törvényeknek és sárbatiprása az alkotmányos rendeleteknek. Akik a jogfolytonosságot oly híven és fennen szokták hirdetni, azoknak nem kellene egyebet tenniök, mint visszapillantást vetni | az 1918. évi októberi és novemberi eseményekre s akkor láthatnák, hogy komoly jogfolytonosságról beszélni egyáltalában nem lehet. Láthatják az akkori idők történelméből, hogy az akkori képviselőház önmagát oszlatta fel, holott ez királyi jog. Szász Károly valóságos belső titkos tanácsos, a képviselőház akkori elnöke-, indítványozta a képviselőház feloszlatását és az akkori többség részéről ez ellen semmiféle észrevétel nem hangzott el, senkinek eszeágában sem volt, hogy az alkotmányosságra való hivatkozással kijelentse, hogy az országgyűlés önmagát nem oszlathatja fel, nem azért, mert az ideje, amelynek tartamára megválasztották, még nem járt le, nem azért sem, mert a feloszlatást csak a király mondhatja ki. Azokat a politikai pártokat is, azokat a politikusokat is, amelyek és akik olyan fennen hirdetik a jogfolytonosság kérdését és a jogfolytonosság lovagjaiként kívánják magukat feltüntetni, 1918 októberében, novemberében ott látjuk mint hős forradalmárokat, akik a köztársaság zászlójára esküdtek fel és egyedül a köztársaságot tartották e nemzet érdekei szempontjából a helyes államformának. Hiszen nem kell mást mondani, mint hogy egy olyan konzervatív politikai párt, mint amilyen a néppárt volt, 1918 november 20-án maga is leszegezte álláspontját a köztársaság mellett és semmiféle olyan gondolata sem volt, hogy kitartson a jogfolytonosság mellett és az örökletes királyság mellett. De látjuk ugyancsak ebből az időből azt is, hogy a királyi jogok megszakítása, az Ausztriával való közösségünk megszakítása, a pragmatiea sanctio fennállása vagy fenn nem állása kérdésében az akkori kormányzat nem a saját, hogy ugy mondjam: forradalmi elhatározásából és elgondolásából indult ki, hanem az akkori kiváló közjogászok, akik ma talán a magyar reakció megkövesitésén fáradoznak, voltak azok, akik akkor hirdették, hogy megszakadt a pragmatiea sanctio, megszakadt az Ausztriával való közösségünk, megszakadt és megszűnt a joga a Habsburg-családnak arra, hogy ebben az országban újból uralomra jusson. Emlékezhetünk arra, hogy a budapesti tudományegyetem jegi karának öttagú küldöttsége jelent meg abban az időben Károlyi Mihály előtt és figyelmeztette Károlyit, hogy nem szükséges Károly király lemondását követelni, mert a pragmatiea sanctio rendelkezései szerint a Habsburg-család már amúgy is elvesztette a trónhoz való jogát. És az akkori magyar kormány nem a forradalmi mentalitásból kiindulva, forradalmi alapon, hanem ennek az öttagú küldöttségnek, az egyetem jogi szakértőinek véleménye alapján helyezkedett arra a közjogi álláspontra, amelyre ezek az egyetemi professzorok helyezkedtek, akik, ismétlem, ma a reakció szolgálatába szegődtek. De a jogfolytonosság híveinek figyelmébe ajánlom még azt is, hogy báró Wlassits Gyula, herceg Eszterházy aranygyapjas vitéz, gróf Széchenyi Emil valóságos belső titkos tanácsos, gróf Dessewffy Emil császári és királyi kamarás voltak azok» akik elutaztak Károly királyhoz Eckartsauba és onnan el is hozták Károly király lemondási nyilatkozatát» S ezeket az urakat is ma itt látjuk a jogfolytonosság híveiként ezeket az urakat is a főrendiházi törvény megalkotásánál legfőképen f az heviti, hogy a kettős kamarára, a felsőházra azért van szükség, mert a jogfolytonosságban történt megszakítást helyre kell állítani; holott 18*