Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-579

284 A nemzetgyűlés 579. ülése 192* amit IV. Henrik mondott : Nagyon ,jó és szerencsés dolog az, ha az ember nem tesz meg mindent, amit meglehet. Azt hiszem, a t. ministerelnök ur ennek a megállapításnak gát igen hamar fogja tapasztalni. (Éljenzés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik 1 Petrovits György jegyző : Peyer Károly ! Peyer Károly : Igen t. Nemzetgyűlés ! Az után a hosszú, hónapokig tartó szünet után, amelyben a nemzetgyűlésnek a kormány akaratából része volt, mindenesetre elvárta a közvélemény és elvárta volna a nemzetgyűlés is, hogy a kormány bővebben tájékoztassa a nemzetgyűlést legközelebbi terveit illetőleg. Az a terv, amelyet a ministerelnök ur itt bejelentett, hogy a következő ülés napirendjére a felsőházi javaslatot kivánja kitüzetni, nem volt uj s éjjen ezért a magunk részéről ezt a programmot nagyon soványnak és távolról sem kielégítőnek tartjuk. Különösen szükségessé vált volna az, hogy a kormány részletesebben tájékoztassa a nemzetgyűlést azokról az okokról, amelyek szükségessé tették a kormány lemondását ; és semmiesetre sem fogadhatjuk el azt a beállítást, amely itt elhangzott, hogy a birói tárgyalás befejezése után a kormány szükségesnek tartotta szinte esak forma szerint felvetni az alkotmány másik tényezőjével szemben a felelősség kérdését. Vissza kell térnem arra, hogy a mi felfogásunk szerint ennek a politikai felelősségnek felvetése még az első fórumon sem nyert elintézést, mert az a nemzetgyűlés, amely a nyilt választójog alapján jött össze, amelynek tagjait — mint legutóbb is láttuk, — tisztán formahibákkal képesek csak a nemzetgyűlésbe bejuttatni, ahol egy dátum beírása, vagy be nem irása egy nagy választótömeget üt el attól, hogy szabad akaratának kifejezést adjon, ez a nemzetgyűlés már összeállításánál fogva sem alkalmas és jogosult arra, hogy Magyarország választóközönsége és népe nevében Ítéletet mondjon. De kifogásunk volt magának a frankbizottság tárgyalásának módja ellen is. Nekem, aki ennek a bizottságnak tagja voltam, alkalmam volt tapasztalni, hogy nem az a tény tétetett ott bírálat tárgyává, amelyért a bizottság kiküldetett — mert hiszen a frankbizottság előtt körülbelül 40—45 indítvány tétetett, amelyek igen fontos kérdéseket kívántak tisztázni — de ott is ugyan a szerint a módszer szerint kezeltettek ezek az ügyek, a kogy a plénumban. A frank-bizottságban is az ellenzék tagjai elüttettek attól a lehetőségtől, hogy az ügynek minden részletére világosságot derítsenek. Már pedig itt köztudomású tények vannak, amely tényeket ma már a túloldalról sem igen kifogásolnak. Senki sem állította — és itt hangsúlyozom újból, amit Rassay képviselőtársunk mondott — hogy a kormány aktive részt vett a frankhamisitában. Ezt senki sem állította, csak azt mondotta, hogy a kormány tagjai tudtak a frankhamisításról, tudtak arról, hogy az készül, hogy amikor az kipattant, nem volt előttük újság és mindent elkövettek, hogy ennek a frankbotránynak az ügye lehetőleg szűk keretek között mozogjon. Kell-e másra hivatkoznom e tekintetben, mint arra a megbeszélésre, amelyet maga a volt belügyminister ismert be, amely megbeszélést annak idején Nádosyval folytatott, amikor ismerte ennek az ügynek úgyszólván minden részletét és mégis szükségesnek tartotta, hogy a gyanúsítottal együtt leüljön, vele tárgyaljon olyan időben, amikor ennek az ügynek minden részlete már közismertté vált a hágai vallomások alapján. Annak ellenére, hogy a kormány ez alkalommal a belügyminister3. évi október hó 18-án, hétfőn. rel megkönnyítette magát és annak betegségét használta fel erre ürügyül, a közvélemény mégis teljesen tisztában van azzal, hogy a volt belügyministernek ez a menesztése semmiesetre sem betegsége, hanem a frankügyben való súlyos kompromittálása miatt történt, amely miatt nem most, hanem már sokkal régebben le kellett volna vonni a konzekvenciákat és teljes lehetetlenség, hogy egy ilyen belügyminister még eddig is szolgálatot teljesitett. Ha elfogadjuk azt, hogy nem tudott semmit a frankhamisitásról, ha elfogadjuk azt, hogy tényleg nem volt ebbe a dologba beavatva, akkor kétszeresen kell mennie, mert egy olyan belügyminister, aki nem tudja, hogy a szomszéd szobában a frankhamisítás szálai futnak össze az országos főkapitány kezében, nem nyújthat megbízhatóságot arra vonatkozólag, hogy nem történik-e újra az ő hivatalában egy ilyen bűncselekményre való szövetkezés. (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A kormány épen ezért semmiesetre sem tekintheti ezt a frankügyet a maga részéről befejezettnek. Nem kivánok ennek a kérdésnek birói részéhez hozzászólani, bár ennek a birói tárgyalásnak, a törvényszéken lefolyt tárgyalásnak módja, ugy belföldön, mint külföldön igen kinos meglepetéseket keltett és azt hiszem, nem igen használt az ügynek, hogy bizonyos kérdések nem nyertek teljes egészükben tisztázást A politikai kérdések ilyen módon nem intézhetők el legkevésbbé sem, mert a nemzetgyűlést mai összeállításában nem tartjuk illetékesnek arra, hogy véleményt nyilvánítson. A frankbizottságban sem láttuk clZTi cl garanciát és lehetőséget, amely alkalmul szolgálhatott volna arra, hogy a dolog teljes egészében tisztáztassék. Részünkről változatlanul fennáll a felelősségnek az a formája és mérete, amely fennállott az akciónak elején is. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon). De különben is feli kell állítanunk ezt a felelősséget azért, mert a kormány azóta nem tett semmi olyan intézkedést, amellyel meg kivánta volna akadályozni, hogy a jövőben hasonló bűncselekmények történjenek. Hivatkozom itt arra, hogy közvetlenül ennek az ügynek birói tárgyalása után a ministerelnök ur azoknak a szervezeteknek vezetői előtt, amely szervezetek a frankhamisításban kompromittálva voltak, olyan kijelentéseket tett, amelyekből joggal lehet következtetni arra, hogy a kormánynak nincs szándékában leszámolni ezzel a rendszerrel, hanem ellenkezőleg ezt továbbra is istápolni kivánja. Ilyen körülmények között tehát nincs semmi garancia arra nézve, hogy a legközelebbi jövőben nem történnek-e ujabb ilyen esetek, amelyekért legkevésbé lehet a magyar nemzetgyűlést felelőssé tenni, hanem felelőssé kell tenni azokat, akik ezt teszik, felelőssé kell tenni azt a rendszert, azt a kormányzati politikát, amely lehetővé teszi azt, hogy ilyesmik éveken keresztül folyjanak, ilyeneket csináljanak, ilyenekre készüljenek fel és a magyar kormány ugy tesz, mint aki nem tud ezekről az előkészületekről. Rendkívül csodálkozom azon, hogy a kormány milyen rosszul van informálva akkor, amikor a népjóléti minister ur készülő bolsevista puccsokról és bolsevista, vagy nem tudom milyen rohamcsapatokról beszél. Ha a kormány ilyen apró nüanszokról és szervezetekről informálva van, akkor joggal el lehet várni, hogy a jobboldal felé is orientálódjék abban a tekintetben, hogy megtudja, mi történik ott és igyekezzék azt megakadályozni. A kormánynak a lemondása, mely a napokban megtörtént, semmiesetre sem volt olyan sablonos lemondás, amilyennek itt a ministerelnök ur beállitotta. Igenis voltak előkészületek arra nézve, mégpedig a kormány egyes tagjai