Nemzetgyűlési napló, 1922. XLV. kötet • 1926. június 05. - 1926. október 26.

Ülésnapok - 1922-569

20 *Ä nemzetgyűlés 569. ülése 1926. évi június hó 15-én, "kedden. lésnek és ez a munka. Ez a javaslat azzal fenyeget, hogy aki ennél többet kivan, az összedőli ti a magyar gazdasági életet, pedig ezt az életet a magyar alkalmazottak és a magyar munkások tartják fenn. Ez az élet kibirta a fehér és vörös diktatúrát, kibirta a politikai és gazdasági külÖnitményeket, a kiviteli panamákat, a részvényeket, a Tanítói Bankot, kibírta a Viktóriát és ki fogja birni a tisztességes nyugdíjakat is. Ez a javaslat egymásra akarja uszítani az aktiv és nyugdíjas tisztviselőket, de megnyugtatunk mindenkit, a Vasművektől kezdve a Gyosz-ig és a Tébe-től kezdve a többiig, valamennyit, hogy nem fog sikerülni nekik ez az összeuszitás, hiába állnak résen és hiába akarják ezt keresztülvinni. A javaslat ő tőlük származott, a javaslaton végesvégig meglátszik a kezük; és egyetlenegy jellemző körülményre akarok itt rámutatni, arra, hogy amikor a múltkor itt egyetlen napon át ez a javaslat tárgyalás alatt volt, akkor a nemzetgyűlésben a szakreferensek padjain ült a Gyosz. titkára és vigyázott és figyelt arra, hogy a javaslat hogyan és mi módon lesz tárgyalva. Ez a javaslat felgyújtja az erdőt, hogy minden élő elpusztuljon benne és én itt mégis a. friss és uj vetésről akarok beszélni. A magántisztviselői tábornak erre a javaslatra csak egyetlen egy válasza van: követeli az állami kötelező nyugdíjbiztosítást, az állami felügyelet alatt álló, de autonóm nyugdíjbiztosítást. Ez talán merész követelés itt most a kétségbeesés órájában, de én érzem hozzá a kettős jogomat: mint szociáldemokrata, kötelességem minden dolgozónak érdekében szót emelni, mint magántisztviselőnek, mint szellemi proletárnak, szívügyem nekem ennek a kategóriának érdeke. És ha voltak, akik a kisüst jogán szálltak perbe, ha vannak, akik a titkos társaságokat védelmezik, ha vannak, akik a militarizmust akarják véres paizsra emelni, akkor talán nekünk is szabad kifejezést adnunk annak, hogy pár százezer magyar ember, Magyarország dolgozóinak legértékesebb része ökölbe szorított kézzel figyeli ezekben a napokban a nemzetgyűlés tárgyalásait, a parlament ülésezését. Mert szégyenpír ég az arcukon, megalázottnak és inzultáltnak érzik magukat és ezeknek a megalázottaknak nevében tiltakozom ez ellen a szégyentörvény ellen, ez ellen a Tébe-törvény ellen, amely az első nemzetgyűlés botbüntetési törvényei mellé kodifikálni akarja az éheztetést, mint egy munkásélet méltó jutalmát. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A pénzű gym inister ur kivan szólani. Bud János pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés! Nem a napirenden lévő törvényjavaslathoz kívánok hozzászólani, hiszen erre is lesz majd alkalmam és csupán egyetlenegy megjegyzést teszek imént szólott igen t. képviselőtársam beszédére. Ennek a beszédnek egyes részleteivel szemben határozottan állást kell foglalnom, mert higyje el igen t. képviselőtársam, nem hiszem, hogy valaki melegebben tudna érezni, mint én, az egész tisztviselői osztály s igy a magánalkalmazottak iránt is. Mi minden érdeket próbáltunk összeegyeztetni, szociálpolitikai és gazdaságpolitikai érdekeket egyaránt. (Propper Sándor: Meglátjuk a részletes vitánál!) Nem kívánok most beszámolni a genfi tárgyalásokról sem, ugy tudom, hogy ezekről a niinisterelnök ur fog majd holnap beszámolni. Távollétemben azonban egy beszéd hangzott itt el Sándor Pál t. képviselő- , társam részéről, amit válasz nélkül nem hagyhatok. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hangosábban! Nem halljuk!) Sándor Pál igen t. képviselőtársam, mikor a képviselői dignitásról szólt, hivatkozott arra, hogy ő mindig tiszteletben tartotta a parlamenti formákat. Ne vegye rossz néven, t. képviselőtársam, de elolvasva ezt a beszédet, kétségbe kell vonnom állítását. (Sándor Pál: Nem kaptam érte rendreutasitást!) Vagy nagyon eltérő a kettőnk felfogása a parlamenti formákról, mert ebben a beszédben nemcsak kritika foglaltatik, — amihez joga van igen t. képviselőtársamnak, joga van mint ellenzékinek, sőt talán majdnem kötelessége is élesebb kritikát gyakorolni, — de hogy egy beszéd tele legyen gyanúsításokkal, igaztalan támadásokkal, olyan állításokkal, amelyek személyemben vagy személyében érintenek valakit, ez nem parlamenti forma. (Igaz! Ugy van! jobbfelől. — Sándor Pál: Nem lettem rendreutasítva! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem is tiltakoztak ellene! — Zaj.) Igaz, hogy igen t. képviselőtársam egy mondatban odateszi, hogy tiszteli személyemet, tiszteli és becsüli tudásomat, stb., de akkor nem lett volna szabad olyan tényeket felhoznia — amelyekre később rá fogok térni — s amelyek ennek ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot. Igen t. képviselőtársam beszédére válaszolva, elsősorban egész röviden kitérek azokra a konkrétumokra, amelyeket felhozott s amelyek jórészt vagy tévesek, vagy bizonyos félreértésen alapulnak. Igen t. képviselőtársain foglalkozik a népszövetségi kölcsön problémájával. Erre a kérdésre nem akarok kitérni, de azt mondja a t. képviselő ur, hogy hogy lehetséges az, hogy százmillióba kerülnek a kamatok. Én nem tudom, hogyan tud számítani igen t. képviselőtársam, de engedje meg, mindenki tudja, hogy 7'5%-os kamatra van ez a kölcsön felvéve. (Sándor Pál: Szászmillió koronái) Kérem, én azt idézem, ami a t. képviselőtársam beszédében van. A képviselő ur 100 milliót mondott. Tehát tessék kiszámítani, semmi különös nehézségbe nem kerül, hogy ez teljesen légből kapott, meg nem felel a valóságnak, mert hiszen az egész kölcsönszolgáitatás és kamattörlesztés együtt kerül évente összesen 32 millió koronába. Igen t. képviselőtársam szokás szerint jóslásokba is bocsátkozik és figyelmeztet engem arra, hogy van már egy hónap, amikor deficit mutatkozik. Engedje meg igen t. képviselőtársam, de egy állami költségvetésben ritkán történik meg az, hogy minden hónap plusszal záródjék és legkevésbé történhetik ez meg egv agrár államban, ahol nagy eltolódások vannak és nincs meg az az egyenletesség az adózás terén, mint az ipari és kereskedelmi államokban. Itt az a helyzet, hogy az őszi hónapok az erősebbek, a tavaszi és a nyári hónapok pedig gyengébbek. De ha igen t. képviselőtársam vette volna magának a fáradságot és jobban utána nézett volna a dolgroknak, konstatálhatta volna, hogy itt is csak látszólagos deficit van, ami azért következett be, mert a hónap utolsó nanja vasárnapra esett és az ekkori beutalások a következő hónapokra számitódnak. A következő hónap már jelentékeny plusszal zárult, vagyis ez a látszólae-os deficit májusban már teljesen kiegyenlítődött. Ne méltóztassék tehát ilyen jóslásokba bocsátkozni. Igen t. képviselőtársam kritika tárgyává teszi, hogy a kiadásokat fokoztuk és hogy nem abban a mértékben költöttünk, mint azt a Népszövetség előírta. Engedje meg, t. képviselőtársam, de hát végeredményében kivel