Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-567

440 A nemzetgyűlés 567. ülése 1926. évi június hó 4-én, pénteken. amerikai független lapok annál nagyobb éllel támadnak a magyar érdekekre. Itt van egy amerikai újság képe, amely Károlyi Mihályt ábrázolja. Nem átallom kimondani: ha ezt a kis cikket, amely a fénykép köré van irva, a Népszava véletlenül közölte volna, akkor az én Vanczák igen t. barátom legalább még tiz esztendőre a börtönbe vándorolt volna. Ez pedig nem az utolsó újság és nem tartozik a sötét bulvárlapok közé, hanem Amerikának egyik legelsőbb újságja, a World. De ugyanazt, amit a World-ban látunk, látjuk a többi újságban is. Azért van mégegyszer annyi kiadásunk, mint amennyit az angolok adnak követüknek, hogy ott más ne történjék, mint egy sajtó-handabandázás, amely ennek az országnak nem válik javára? Ezek is azok közé a felesleges kiadások közé tartoznak amelyeket az imént a katonasággal és a pénzügyi szolgálattal kapcsolatban bátor voltam emíiteni. Általában a mi diplomáciánk valahogy nem az, aminek lenni kellene, valahogy nem tud beleilleszkedni abba a helyzetbe, amelybe Magyarország a háború elvesztésével, a monarchia feldarabolásával és Trianonnal jutott. Túlnagy ez a diplomácia, túl bürokratikus és magával vitte azt az oligarchikus hangot, amely — tisztelet a kivételnek — egyes főszolgabírói szobákban, a rendőrségi irodákban és minden olyan közintézménynél otthonos, amelyekben a publikum megfordul. Mert ott általános vélemény az, hogy a jó Isten két emberfajtát, két Ádámot teremtett: az egyik már szülelése pillanatától el van jegyezve a hivatallal, a másik pedig 365 napig tartozik dolgozni, küzködni fáradni és adót fizetni azért, hogy az. akinek a hivatalos jelleg mellére van ütve vele gorombáskodhassak és urának tekintse magát. Elnök: Figyelmeztetnem kell a képviselő urat, hogy mostani fejtegetéseiben már nagyon közel jár az osztály elleni izgatáshoz. Nagyon kérem a képviselő urat, hogy ettől tartózkodni szíveskedjék s méltóztassék kifejezéseit jobban megválasztani. Malasits Géza: Igazán nem szándékom osztályokat támadni, mert tudtommal a diplomáciai testület és annak egész személyzete nem társadalmi osztály, hanem alkalmazottak. Én elsősorban ezekről az urakról beszéltem ós azt mondottam, kissé tréfásan perszif lál tam, hogy magukkal vitték azt a. feudális hangot, amelyet itt tanultak meg és ezzel természetesen egyáltalában nem szolgálják az ország érdekeit. Van azután külügyi képviseletünknek egy problémája, amelyet sehogyan sem tud megoldani és ez a kivándorlás és bevándorlás kérdése. Engedje meg a t, Nemzetgyűlés, hogy ebben a vonatkozásban egy nagyon szomorú tényről emlékezzem meg, amelyről sem a költségvetési vitában, sem az appropriációs vitában nem igen hallottam, nevezetesen arról: mi lesz velünk. Ha ez a mai feudális kapitalista gazdálkodás tovább folyik, akkor rövid idő múlva hárommillió felesleges ember lesz ebben az országban, akik egyszerűen nem fognak tudni megélni. A gyárak ugyanis mindinkább rátérnek a gépekkel való termelésre, érthető okoknál fogva utánozzák az amerikaikat, mert hiszen minden egyes a munkából kikapcsolt ember bizonyos rezsieköltségmegatkaritást jelent. A mezőgazdaságban bevonul a traktor, lassanként bevonul az aratógép, a fűkaszálógép; a szőlők lassan-lassan elpusztulnak, mert a bort nem lehet értékesíteni, úgyhogy a mezőgazdasági proletárok száma évről-évre szaporodik. Pedig nem túlzás ma sem azt mondani, hogy Magyarországnak van 1,200.000 nincstelen földmunkása, akiknek egy darab földjük sincs. A teljesen elhibázott és rosszul végrehajtott földbirtokreform, ezen a szomorú állapoton nem segített. A mezőgazdaság indusztrializálása, az ipari vállalatok számának összezsugorodása, de a meglevőknek amerikai arányokban való kifejlesztése azután a munkanélküliekruek olyan tömegét fogja erre az országra zuditani, amely katasztrófával fog járni. De ez talán a holnap baj holnap baja, hogy hárommillió emberrel több él ebben az országban, mint amennyit ilyen gazdálkodás ; mellett az ország el tud tartani. De mi lesz a jövőbeni Legyen szabad e tekintetben a nemzetgyűlés belátóbb és gondolkodó tagjainak figyelmébe ajánlanom valamit, amit nem destruktiv ember mondott, hanem nagyon is konstruktív ember. A jelenlegi kormányrendszerhez nagyon közelálló magyar ember, Halász Albert, a Magyar Mérnök- és Épitészegylet közgazdasági szakosztályában »Magyarország beilleszkedése Közép-Európa vérkeringésébe« címen felolvasást tartott és ennek során kifejtette, hogy Magyarországon évenként ujabb és ujabb 60—70 ezer munkakereső van és ezen a megcsonkított területen 40 év múlva már nem 8-5 millió, hanem 13—14 millió lakosnak kell majd munkaalkalmat adni. Európát már ma komoly válság fenyegeti, mert népességének szaporodása nincs arányban megfelelő menynyiségü uj munkaalkalommal és nagy veszélyt rejt magában az, hogy a technikának az emberi munkaerőt kiküszöbölő irányzata a munkaalkalmakat még inkább csökkenti. Nem kivánom az egész cikket felolvasni, csak azt kérdem, gondolkoztak-e már az urak azon, hogy ha ez a munkaerőmegtakaritás így fog tovább is lefolyni és pár év múlva 3—4 millió nincsetlen földmunkás és ipari proletár fog munkaalkalmat keresni, mi lesz akkor, lesz-e az ori szagnak annyi rendőre és csendőre, amennyi ; megmenti önöket egy esetleges zendüléstől. Valahogyan gondoskodni kell tehát arról, hogy ez a néperőfelesleg levezető utat, csatornát nyerjen. Igen figyelemreméltó dolog tör, tént e tekintetben Ausztriában, ahol az ipari munkanélküliek egy részét átvezették a mezőgazdaságba. Ausztriában ugyanis az alpesi tartományokban amerikai pénzzel feljavítják a mezőgazdaságot és ez ujabb mezőgazdasági munkaalkalmakat teremt. Igen érdekes statisztikákban és grafikonokban mutatják be az osztrákok, hogyan sikerült ipari munkásfeleslegüket a mezőgazdaságban elhelyezni. ÍKuna P. András: De hová tegyük a mezőgazdasági munkásokat? Abban is felesleg van!) Türelem, t. képviselőtársam, én most nem Magyarországról beszélek, hanem Ausztriáról, ahol több mint 200.000 felesleges ipari munkást sikerült az osztrák kormány hivatalos statisztikai kimu* tatása szerint elhelyezni a mezőgazdaságban. Ezzel szemben Magyarországon a helyzet lényegesen más. Ha valaki nálunk egy hétfői liánon odaáll a Keleti nályaudvar elé, elszörnvüködve látja azt a rettenetes tömeget, amely vidékről a fővárosba özönlik, hogy itt munkaalkalmat keressen, de sajnos

; nem talál. Valamikor a magyar ember méltóságán alulinak tartotta, hogy maltert vagy téglát hordjon, vagy pláne lucafát állítson, ma pedig tucat já: val látunk derék, jó^ magyar embereket, akik a nagykabátos tüszős tótok mesterségét űzik. Látjuk, hogy vidéki városokban milyen rette-