Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-566

Q>íHfc  nemzetgyűlés 566. ülése 1926. évi június hó 2-án, szerdán. váltás volt rám nézve és talán sokakra nézve, akik nem vallják ezt be. Nekem az általános politika tekintetében nem lesz egy szavam sem; én ma ismét csak azt fogom tenni, amit a kereskedelmi szerződések tárgyalásánál és a budget tárgyalásánál tettem, hogy tisztán közgazdasági vonatkozásban fogok felszólalni. Ezek a közgazdasági vonatkozások talán kissé hosszadalmasak, talán, kissé unalmasak is lesznek olyanoknak, akik nem ismerik annyira a közgazdaság különböző esinjait-binjait és bibelődéseit, azt hiszem azonban, jót teszek azzal, ha kissé fellebbentem a fátyolt, nem általánosságban, mint ahogy itt sokszor halljuk, hanem részletekben is, hogy voltaképen mire van szükségünk és milyen hibákat követünk el következetesen. így elsősorban néhány rövid vonásban — mert ez is általános megjegyzés lesz — a szanálásra kivánok kiterjeszkedni, a szanálási akcióra, amely állambudget szempontból voltaképpen már bevégződött. A szanálás szempontjából, amely szanálás, mondhatjuk, minden tekintetben sikerült, állami budgetünk rendben van, sajnos azonban, ezzel ellentétben nincs rendben azoknak dolga, akik az állami budgetet rendbehozták, azaz a lakosság dolga. Talán még visszaemlékezik a t. Ház arra az időre, amikor mi a szanálási törvényeket tárgyaltuk. Akkor is felszólaltam és helytelennek tartottam, hogy mi ezt a 250 millió aranykoronát igénybe vesszük és inkább azt ajánlottam, hogy azokból a földekből adjunk el valamit, amelyeket a kormánynak rendelkezésére bocsátottunk. A kormány ezt az álláspontot nem tette magáévá. Emlékezzünk vissza arra, hogy a kormány programmja voltaképen 600 millió koronányi kölcsön felvétele volt és csak a Népszövetség szoritotta vissza 250 millióra. Én akkor azt a tézist állitottam fel, amely a diariumban meg is van örökitve, hogy nekünk még erre a 250 millió aranykoronára sincs szükségünk, csak azért kell igénybe vennünk, hogy a bizalmat az egész vonalon viszszanyerjük: a bizalmat saját lakosságunk szempontjából s a bizalmat velünk szemben, nem a külfölddel szemben, mert nevetséges volt, hogy Magyarország még akkori állapotában is 250 millióra zálog nélkül ne lett volna minden tekintetben jó. Nézzünk most kissé vissza, — amit még eddig nem tettek meg alaposan — hogy voltaképen hogyan sáfárkodtunk mi ezzel a 250 millióval. A Népszövetség nekünk határozott programmât adott, amelyben meghatározta, hogy az 1., 2., 3., 4. és 5-ik félévben mennyit szabad igénybe vennünk ebből a 250 millió koronából. S mi mit csináltunk? Felemeltük a bevételeket olyan magas fokra, hogy voltaképpen majdnem abszolúte semmi szükségünk nem volt erre a 250 millióra, ami — amint Kassay Károly mondotta — nekünk 100 millió aranykoronába kerül kamatokban. A Népszövetség bölcsen ugy rendezte a dolgot, hogy az első félévben sokkal nagyobb summát vett fel, mint a második, harmadik vagy negyedik félévben és a végén jött volna csak össze az a két terminus, hogy igénybevéve ezt a kölcsönt, az országot és az. adóalanyokat túlságosan ne terheljük. Mit látunk most? Épen a legutóbbi hónapban a deficit négymillió aranykoronára rúgott és én megjósolom a t. pénzügyminister urnák, hogy tekintve az ország állapotát, neki a budgetével igenis, lesznek nehézségei. Mi a bevételeket túlságig fokoztuk. A különböző pénzromlások után, a különböző vagyonadók után és a különböző erős adók után mi hozzájárulunk ahhoz, hogy a népet ilyen irtózatosan megadóztassuk, mint ahogy megadóztatjuk. Hogy Magyarország népének — legyen az akár mezőgazda, akár iparos, akár kereskedő — teherviselő képességót a túlságig megfeszítjük, azokon a határokon túl, amelyeket egy okos pénzügyi politikának be kell tartania! Ezt nem szabad tenni. Sőt tovább is mentünk: kiadásainkat, amelyeket a Népszövetség határozott meg, óriási módon fokoztuk az egész vonalon; ezekhez a kiadásokhoz irányítottuk bevételeinket, tehát a kiadások fokozása révén kivetett horribilis adók is hozzájárultak országos állapotaink megromlásához. ''-' "Ez lehetett talán elővigyázatos eljárás és én nem csodálkozom azon, hogy Smith Jeremiás urnák — akinek személyéről én ugyanúgy gondolkodom, mint az eddigi felszólalók, hogy tudniillik hálával vagyunk eltelve az ő munkája iránt — egészen más szempontja volt. Ő egy überzimmermanni álláspontot akart elfoglalni: meg akarta mutatni, hogy még jobban fogja csinálni a szanálást, mint Zimmermann, pedig sokkal rosszabbul csinálta, mert nem lett volna szabad eltűrnie, hogy a népet ennyire megadóztassák. Ő egyszer figyelmeztette is a kormányt arra, hogy túlságos a nép megadóztatása, de annak enyhitóse érdekében nem tett semmit. Az ő személyi presztizse az, hogy Amerika elé odaállhasson és azt mondhassa, hogy az állam financiáit rendbehozta, reá nézve ez — a saját személye szempontjából — sokkal fontosabb dolog volt, mint az ország kiszipolyozásának megakadályozása. Sikerült tehát az állami akció ugy, hogy az ország lakosságát, enyhén mondva, túlságosan igénybevették. Ez pedig nem okos^ dolog, mert mi ezt a jövőben nagyon meg fogjuk keserülni. Pillanatnyilag eredményeket értek el, pillanatnyilag államháztartásunk igenis rendben van, de hogy fogjuk tudni a jövőben szolgáltatni azokat az adókat, azokat a bevételeket, amelyeket az állam eddig megkapott és különféle titkos és bizalmas rendeletek által, úgyszólván erőszakkal kivett, az nagy kérdés. Titkos és bizalmas rendeletekről szóltam, amire később fogok rátérni, mert nem szoktam állitani olyasvalamit, amit nem bizonyitok. (Mozgás a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk balfelöl.) Ezekben a bizalmas rendeletekben egyszerűen csak azt mondja a pénzügyminister ur, hogy befelé a fórumon igy beszélek, de kifelé teljesen irgalmatlan rendszerrel behajtom azt, amire számitok, úgyhogy ne csak arra teljék, amire okvetlenül szükségein van, hanem, még beruházásokra is. Ez nem okos elj mert az adóalanyokat minden körülmények között meg kell óvni; hiszen ha azok elpusztulnak, akkor az állam is elpusztul és nem lehet rajta segiteni. (Ugy van! Ugy van!) Az adóalanyokat tehát — mindenütt ezt látjuk — erősiteni kell. De ha még legalább azt láttam volna, hogy mig a fiskus az egyik oldalon behajtja ezeket a súlyos adókat, addig a másik oldalon az adóalanyokat az egész vonalon erősiteni törekszik, akkor még meghajtottam volna a fejemet és azt mondtam volna, hogT a fiskus teljesen egyenlően jár el mind a két oldalon. (Gaal Gaston: Akkor is felesleges az a sok adminisztrációs költség!) Leszek bátor majd rátérni a felesleges adminisztrációs költségekre. (Gaal Gaston: Miért vegyek el valamit, amit visszaadok?) Ha azt láttam volna, hogy az adóalanyokat megerősitik, hogy mindenkinek megadják a megélhetés lehetőségét, akkor nem szólnék I egy szót sem, de ezt nem láttam. Itt egyoldalú