Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

A nemzetgyűlés 565: 4lèse 1926. évi június hó 1-én, kedden. 333 a törvény — azóta, már az első nap óta fenn áll a törvény megváltoztatásának szükségessége. Én magam számtalanszor, mondhatnám, csaknem ostromot intéztem a pénzügy minister ur ellen, hogy változtasson ezen, és hogy ne tegye ki különösen a munkásokat ennek a súlyos adózásnak. A minister ur csak egyre volt hajlandó : amidőn a pénz értéktelenedése következett be, akkor ennek arányában a létminimumot felemelte, és a skálát is feljebbvitte, de ennél többet nem tett, és azóta a kereseti adózás valójában ugyanabban az állapotban van, mint a milyen állapotban volt 1923 január 1-én, mert lényegbevágó változtatás azóta nem történt. Miután ez nem történt meg, és az indítvány letárgyal ására sem adatott mód, én ezt az alkalmat voltam bátor ismételten megragadni, hogy ezt a nemzetgyűlés figyelmébe ajánljam és arra kérjem, a nemzetgyűlést, méltóztassék rövidesen módot adni arra, hogy ez a törvényjavaslat mielőbb letárgyalható legyen, hogy a munkások a mai súlyos kereseti viszonyok között legalább ezen a téren kapjanak valami kis könnyitést. Mert tessék elképzelni, hogy azokat SCL alacsony, 2 — 300.000 koronás kereseteket, — mondhatom, elsőrangú, jól képzett szakmunkások ennyit visznek haza részben azért, mert keresetüket lesüllyesztették, részben pedig azért, mert egész hetet dolgozni munkahiány miatt nem tudnak, — még a kereseti adó tételei is terhelik, ebből még a betegsegélyzőt is fizetni kell, a rokkantpénztárt is fizetni kell; annyi teher sújtja a munkás keresetét, hogy amikor végre már az összes levonásokon túl van, igazán alaposan kell gondolkoznia azon, hogy családja egy heti szükségletét hogyan és miképen tudja a megmaradó összegből kielégíteni. Tovább folytatva a megajánlási^ törvényjavaslat egyes paragrafusainak kritikáját, rá kell térnem a 16. § bírálatára. A 16. §-ban ugyanis egy olyan intézkedés van, amely az állami nyugbéresekre vonatkozik. Rendkívül súlyos dolog az, ami 16. §-ban van, hogy t. i. a 16. § megszavazásával olyan felhatalmazást kapna a kormány, amely az állami nyugdijasokat és n y ugbé réseket rendkívül súlyosan érintené. Az álla m vasúti nyugdijasok és nyugbéresek nyugdijainak és nyugbérének rendezése ugyanis már az 1924. évi IV. te. alapján kiadott rendeletben az érdekeltekre nézve rendkívül hátrányosan történt meg. Már annakidején is nagyfokú volt az állami nyugdíjasok és nyugbéresek elégedetlensége, épen ez elégedetlenség nyomán azonban a kormány megnyugtató kijelentést tett, illetőleg egy olyan rendelkezést adott ki, amellyel enyhitette a nyugdíjasok és nyugbéresek panaszait, azt inondván: ha a szanálási akció befejezést nyer, akkor ezek a hátrányosan és sérelmesen megáliapitott nyugdíjak és nyugbérek helyesebben lesznek megállapítva és a nyugdíjasok és nyugbéresek hozzá fognak jutni az őket tényleg és jogosan megillető nyugdíjakhoz és nyugbérekhez. Most derül ki azután, hogy annakidején a kormány tett ugyan ilyen kijelentést, a megajánlási törvényjavaslat 16. §-a szerint, azonban a tett kijelentéssel élni nem akar, mert továbbra is fenn akarja tartani azokat a rendelkezéseket, amelyek tulajdonképen csak a szanálási akció tartamára voltak fentartva. Példákat kell mondanom, hogy ez mit jelent a nyugdíjasok részére, mert csak példák elmondásával lehet valójában rámutatni arra a sérelmes intézkedésre, amelynek megtartására ad tulaj donképen felhatalmazást a megajánlási törvényjavaslat 16. §-a. (Esztergályos János: Majd ha egyszer megindulnak az ország nyugdíjasai is Budapest felé, akkor fognak az urak nagyot nézni!) Annakidején, amikor a státusrendezést megállapították, a békebeli fizetéseknek mintegy 30—50°/o-ig terjedő összeget állapítottak meg, és ezt vonatkoztálták, érvényesítették a nyugdíjasokra is. így történt meg az, hogy pl. egy olyan állami tisztviselőnek fizetése, akinek a fizetése békében 2600 aranykoronát tett ki, tehát havi 216 aranykoronát, a státusrendezés következtében 216 aranykoronáról 105 aranykoronára csökkent le, ami körülbelül 48%-kal alacsonyabb fizetést jelentett az illető számára. A nyugdíjak kiszámításánál ez szintén kifejezésre jutott, ugy hogy egy ilyen egyénnek, akiről az előbb említést tettem, az alapszabályok szerint teljesített szolgálati idő után 216 aranykoronát kellene kapnia, a szanálás miatt való leszállítás következtében azonban csak 105 aranykoronát kap. Sokkal súlyosabb azonban a helyzet a nyugbéreseknél, mert a nyugbérek még hátrányosabban vannak megállapítva. Erre vonatkozólag is bátor vagyok egy példát felhozni. Meg kell említenem pl., hogy a nyugbéresek A. és B. csoportba vannak osztva, és az A. csoportban 10 évi tagság után járó 400 aranykorona helyett csak 201'6 aranykoronát kapnak, a B. csoportban pedig ugyanannyi idő után 300 aranykorona helyett évi 144 aranykoronát. 30 évi tagság után az A. csoportban évi 1200 aranykorona helyett 840 aranykoronát, a B. csoportban pedig 40 évi tagság után 1200 aranykorona helyett évi 600 aranykorona nyugbért állapitottak meg, tehát a békebeli nyugbérek 30-50%-kal szállíttattak le. Ezeket a nyugbéreket az 1924. évi IV. t.-cikk alapján kiadott 1925. évi 7200. számú rendelet megjavitotta, ez a javítás azonban, mondhatnám, csaknem egyenlő a semmivel, mert havonta olyan minimális összeget tesz ki, hogy pl. 10 évi tagsággal biroknál az A. csoportban havi 1 .400 koronát, a B. csoportbelieknél 12.009 papirkoronát, 40 évi tagság után pedig a legjobb esetben 50—60.000 korona többletet jelent havonta. Ez tényleg csaknem a semmivel lehet egyenlőnek mondani, ugy hogy, bár a nyugbéreseknél történt bizonyos mértékű javítás, rendezés, a nyugbérek ma is olyan alacsonyak, mint ahogyan annakidején megállapították. A midőn pedig a nyugdijasok és a nyugbéresek tudván azt, hogy a szanálási időszak végéhez érünk és a szanálási időszak végére való jutás egyben azt is jelenti, hogy az ő nyugdijuknak és nyugbérüknek megváltoztatása, és pedig az ő előnyükre való megváltoztatása következik be, akkor a kormány tett Ígéretének ellenére a megajánlási törvényjavaslatba bevesz egy olyan paragrafust, amely paragrafussal továbbra is fenn akarja tartani ezeket az állapotokat, vagyis el akarja ütni az állami nyugdijasokat és nyugbéreseket attól, hogy nyugdijuknak és nyugbérüknek megjavitását remélhessék, várhassák. (Esztergályos János : Égbekiáltó igazságtalanság ! Lelketlenség !) Ezt tehát kifogásolnom kell és ez is egyik oka annak, hogy a kormány részére a megajánlási törvényjavaslatot megszavazni nem tudom. Ebben a 16. §-ban azonban van még egy másik súlyos rendelkezés is. Ez tulajdonképen burkolt rendelkezés, s abban áll, hogy annak ellenére, hogy az állami létszámcsökkentés folytatása megszűnt és annak lehetősége a fennálló törvény szerint el is múlt, a 16. §-ban a kormány felhatalmazást kér arra, hogy továbbra is élhessen a létszámcsökkentéssel. Ezzel azonban valójában nem igen akar élni és ezt nem tudom másként megítélni, mint hogy a 16. §-nak idevonatkozó része úgyszólván Damokles-kardként akar azok feje felett lebegni, akik a kormánynak nem hódolnak be, 49*