Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

332 A nemzetgyűlés 565. ülése li János : Ismét, századszor is, és -ezredszer is !) Nevezetesen ismét vissza kell térnem a kormány adópolitikájára és ebből az adópolitikából ki kell emelnem a jövedelmi és kereseti adózást, amelyre már nemcsak én állapítottam meg, hanem többen megállapították, hogy ez való iában nem jelent egyebet, mint egy rókáról két bőrnek a lenyuzását ; mert hiába mondják, hogy hja, ez a jövedelemadó, s hiába mondják azt, hogy az megkereseti adó, én nem tudok a kettő között külömbséget tenni. Lehet, hogy a képviselő urak ugy gondolják, amint legalább megállapításaikat megszokták tenni, hogy ehhez laikus vagyok, de ha ennek minősítenek is, mégsem tudok egyebet kijelenteni, hogy igenis : a jövedelem azonos a keresettel, a kereset pedig azonos a jövedelemmel. S mégis a, kormány adópolitikájából azt lehet megállapítani, hogy meg van adóztatva a jövedelem, meg van adóztatva a kereset és pedig igazságtalanul van megadóztatva s dacára annak, hogy többször beszéltem már a jövedelmi és kereseti adó igazságtalanságáról, ismételten beszélni kivánok arról és mindannyiszor beszélni fogok, ahányszor erre alkalmam lesz (Esztergályos János: Nagyon helyes!) mindaddig, amíg a kormány ez irányú adópolitikáján változtatni nem fog. (Esztergályos Jáuos : Vagy pedig le nem mond !) T. Nemzetgyűlés! Talán valamennyi képviselőtársam kezei közé eljutott az az indítvány, illetőleg törvényjavaslat az 1922 : XXIIL te. módosításáról, amelyet 1925 október 30-ikán én és társaim nyújtottunk be. (Esztergályos János : De jól vacsorázhattak az urak! — Felkiáltások a jobboldalon : Még nem! — Elnök csenget.) Ebben a törvényjavaslatban voltam bátor indítványt tenni az emiitett 1922. évi törvénycikk olyan irányú módosítására, hogy létminimum legyen felállítva, azonkívül a létminimumnál vegyék figyelembe elsősorban az adóalany személye után járó létminimumot, azután az adóalany felesége, továbbá első, második, harmadik, negyedik és további gyermekei után járó létminimum összegét, amely az adóalany személye után 1200 aranykorona, az adóalany felesége után évi 120, az első gyermek után 80, a második után 100, a harmadik után 125, a negyedik gyermek után 150 aranykorona, és minden további gyermek után további 50 aranykorona legyen figyelembe veendő, mint évi létminimum, illetőleg ezt a keresetből le kell vonni és csak ennek levonása után érvényesüljön az adó, mert máskülönben teljesen iliuzórius az a létminimum, amelyet a pénzügyminister ur a fennálló keresetiadó-törvényben megállapított. Igaz, hogy a létminimumnak ilyen módon levonásba való helyezése bizonyos adóveszteséget jelentene nem az állami költségvetésre, hanem a községek költségvetésére nézve, ugyancsak ebben az indítványban azonban voltam bátor javasolni a kereseti adó tételeinek megváltoztatását, még pedig olyan módon, hogy minél nagyobb felfelé a kereset, annál magasabb legyen az adókulcs és ezzel a progresszivitással tulajdonképen pótolni lehetett volna mindazt az adót, amely a létminimum levonása által talán elveszett volna. Bár ezt a törvényjavaslatot, illetőleg indítványt a múlt év október 30-án nyújtottuk be én és t. képviselőtársaim és bár ebben az inditványban, illetőleg törvényjavaslatban a 4. §. a hatálybalépésről is intézkedik, még pedig 1928. évi január hó 1-től kezdve, sem a pénzügyminister ur, sem a kormány, sem a kormánypárt részéről egyáltalán nem történt semmiféle intézkedés, semmi .közreműködés és segítés, hogy ez az indítvány letárgyalható legyen. Pedig köztudomású mindenki előtt, hogy a munkások keresete milyen alacsony, a terhek milyen elviselhetetlenek. De még sem állt oda senki segítségünkre, hogy ez a '6*: évi június hó 1-én, kedden. törvényjavaslat letárgyalható legyen, hogy végre legalább a kereseti adó tekintetében legyen igazságos elosztás, igazságos progresszivitás, legyen egy olyan létminimum, amely tényleg létminimum, amely figyelembe veszi az adóalany családi életét, azt, hogy az illető nős-e vagy nőtlen, azt, bogy vane gyereke és hány gyereke van. Hiszen, aki egyedül van, annak mégis könnyebb az élete, mint annak, aki másod- vagy többedmagával van. Itt hallunk különféle fajvédelmi beszédeketA múltkor azt hiszem Láng János t. képviselőtársam kesergett azon, hogy Magyarországon mindjobban megerősödik az egyke-rendszer és hogy az anyák nem akarnak gyermeket szülni. Ne ilyen intézkedések megtételével mint pl. azzal, hogy büntetéssel sújtják azt, aki nem akar gyermeket szülni — segitsék elő a nemzetszaporodást, hanem szerintem ez is elősegitése volna a gyermekszaporodásnak, mert ha a többgyermekes családapának az adózásnál előnye van, illetőleg meg van adva a mód az adózás mértékének kirovásánál arra, hogy önmagát, feleségét és gyermekeit eltarthassa és csak az ezeknek eltartására szükséges összeg levonása után lenne kiróva az adó összege, akkor ezek a családapák nem aggályoskodnának, azok a családanyák, akiknek egykét gyermekük van, nem félnének a harmadik, negyedik gyermektől és az egyke-rendszer nem öltene olyan veszedelmes arányokat, mint amilyeneket ma ölt. 1925. október 23-án nyújtottam be ezt a törvényja vaslatot, ma 1926 június l-e van és még nem adatott mód arra, hogy ez a törvényjavaslat letárgyaltassék. A pénzügyminister ur továbbra is azt a lehetetlen létminimumot tartja fenn, amely csak látszólag létminimum, valójában nem az, mert a dolgozók nagyon kicsiny rétegére vonatkozik, azokra, akiknek heti keresete 170.000 koronán alul van. A pénzügyminister ur szerint, ugy látszik, a létminimumot, a megélhetés alapját heti 170.000 korona képezi, mert ha szerinte nem ennyi volna a létminimum, akkor bizonyára nem 170.000 koronában, hanem magasabb összegben állapitotta volna meg az adómentes létminimum összegét. Nem is csoda ezek után, ha a kapitalizmus a munkabérek megállapítása terén olyan ténykedést fejt ki, mint amilyent tapasztalni lehet, mert ha maga a pénzügyminister ur és maga a törvényhozó testület, a nemzetgyűlés heti 170.000 koronát tart olyan létminimumnak, amelyből a megélhetés alapját lehet megtalálni, akkor csak természetes, hogy ez intő példa a kapitalizmusnak és természetes, hogy ha a kapitalizmus a munkabéreket e felé az összeg felé szorítja le, a kormány nem léphet fel a kapitalizmussal szemben, mert ha a kormánynak akár erre a ténykedésére, akár egyéb saját üzemeiben kifejtett ténykedésére mutathat rá a kapitalizmus, a kormány tehetetlen a kapitalizmus tobzódásával szemben. Ebben a törvényjavaslatban még egyéb igazságtalanságokat is megállapítottam, különösen az akkord-, vagyis a darabszámrendszerre vonatkozólag. Hiába fűztem indokolástatörvényjavaslathoz, hiába történt utalás interpelláció alakjában a törvényjavaslatra, annak sürgősségét hiába hangoztattuk, most már, körülbelül hét hónappal utána vagyunk annak az időnek, amikor ez a törvényjavaslat benyujíatott. A törvényjavaslatban kontemplált hatálybalépés ideje^ is elmúlott már, de sem magában a nemzetgyűlésben, sem a pénzügyminister urban semmiféle hajlandóság nincsen az iránt, hogy a kereseti adó mai elviselhetetlen, tarthatatlan rendszerén változtatás történjék. Pedig amióta kereseti adózás van — pedig, ugy emlékszem, 1923 január l-e óta van érvényben ez