Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

A nemzetgyűlés 565. ülése 1926. évi június hó 1-én, kedden. 30Ö 1925/26. és 1926/27. évi költségvetések megajánlási törvényjavaslata : két appropriációról, amelyek a magyar alkotmány értelmében szükségesek ahhoz, hogy a kormány a már megszavazott költségvetéseket felhasználhassa. Én a magam részéről az appropriáeiók öszszevonását alkotmányellenesnek tartom. A két év két különálló költségvetése két különálló dolog és két különálló dolog a hozzávaló appropriáció. Ezt a kettőt sem időkimélésből, sem politikai vagy párttaktikából összevonni, megváltoztatni nem lehet és nem szabad. Ha a kormány és a kormnáypárt kényesek az alkotmányosságra, — mint ahogyan hirdetik, de sajnos, nem ugy cselekszenek — akkor még az ilyen finom nüanszoknál sem volna szabad véteniök az alkotmányosság ellen. Ezt tehát kifogásolom; tudom, hogy hiába, de megteszem, mert kötelességem és elvárom, hogy a jövőben az ilyen összevonások el fognak maradni és az alkotmányosságnak elég fog tétetni azzal, hogy minden egyes költségvetési év költségvetési törvénye megkapja a maga külön megajánlási törvényjavaslatát, illetőleg törvényét. Egyébként az a gyorstalpaló módszer, amelyet itt megint módunk volt tapasztalni, logikus folytatása annak a módszernek, amelyet a Bethlen-kormány részéről hivatalba lépése óta s illetőleg a nemzetgyűlés együttülése óta tapasztalunk. Csodálatos, hogy a kormány magának vindikálja a munkaprogramul megállapítását egészen száz percentig vagy annál tovább, az ellenzéknek egyáltalában nem enged beleszólást a munkaprogramm megállapitásába: mégis mindig, állandóan késik. Nem mondhatja, hogy az ellenzék a késedelem oka, mert hiszen valamint a munkaprogramm felett a kormány diszponál, ugyanúgy a nemzetgyűlés vissza-visszatérő szüneteit is a kormány állapítja meg. Volt egy hosszú szünetünk a húsvéti ünnepek alatt, ha jól tudom, talán egy egész hónap is volt s ezen idő alatt, ez idő fele alatt nagyon szépen lehetett volna dolgozni és igen sok munkát végezhettünk volna. Nem! A kormánynak szünet kellett, a kormánynak nem kellett a nemzetgyűlés együttléte, nem szorgalmazta a munkát, nem diktálta a tempót, nem terjesztett elő törvényjavaslatokat, noha lett volna módja hozzá, hiszen a bizottságok le is tárgyalták azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a szünet után kerültek a plénum elé. Nem! A kormány folytatta a maga módszerét, hogy szabaduljon a birálat egy részétől, hogy megrövidítse a bírálati időt, hogy azután előállhasson megint a gyorstalpaló módszerrel, hogy csak gyorsan, gyorsan, időhöz kötve határidőket, meg van állapítva, mert különben veszedelemben van az ország. Minden egyes indemnités előtt, minden egyes költségvetés előtt és most az appropriáció előtt is a kormány körülhordja az országban a véres kardot, hogy borzasztó nagy veszedelem van, hogy ha határidőre nem tudjuk letárgyalni ezt vagy amazt a törvényjavaslatot és háritgatja el magáról a felelősséget, át az ellenzékre, fenyegetőzik és ugy állit ja be a dolgot, mintha ő a legfehérebb, a legtisztább, a legigazibb szándékú volna és csak az ellenzék az, amely a kormány nagyszerű és nagyratörő terveit, — hogy ugy mondjam — hátráltatni igyekszik. En ebben a módszerben nemcsak a kormány munkaprogrammjának és munkaprogramm elméletének csődjét látom, hanem egész kormányzati rendszerének csődjét is. Az a kormányzati rendszer, amely ilyen apró kis taktikai fogásokra kényszerül, hogy a maga kis életét felszínen tarthassa, valahogyan nem olyan, amelynek gyökere van az országban, az a kormányzati rendszer csak a száján hordozhatja azt, hogy ő az országért és az ország nevében kormányoz, az a kormány valójában nem támaszkodik és nem támaszkodhatik az országra. Már a szanálásnál láttak ezt a módszert kibontakozni, mikor a ministerelnök ur egy önkényes határidőt állapított meg és azt mondotta: ha ezt a határidőt az ellenzék nem tartja be, akkor veszedelembe sodródik az ország. A határidőt betartottuk, — már mint a nemzetgyűlés — a kormány megkapta a törvényjavaslatot az önkényesen megállapitott határidőre, de mindazzal, amit a kormány ehhez a határidőhöz és a határidőre megszavazott törvényjavaslathoz fűzött, adós maradt. Amint majd később bátor leszek rámutatni, semmi sem következett be abból, amit a kormány a szanálással kapcsolatban itt a nagy nyilvánosság előtt az ország gazdasági és politikai élete terén inegigért. Látjuk, hogy a politikai zsarolásnak minősithető eme taktikai módszerek útvesztőin keresztül elérkeztünk a legtökéletesebb bizonytalanságba ugy gazdasági, mint politikai, mint erkölcsi téren. Mondom, erről majd később fogok beszélni. Ezt csak azért említem meg, mert amint látjuk, a kormány ezt a két javaslatot, az összevont appropriációkat is határidőhöz kötötte, azt mondván, hogy az appropriáeiók megszavazásától függ az, hogy a genfi taaiács a pénzügyi ellenőrzést megszünteti-e. Azt mondotta a ministerelnök ur, hogy ő kénytelen Genfbe magával vinni az egész költségvetési garnitúrát, tehát a költségvetési törvényeket és a megajánlási törvényeket, különben a pénzügyi főtanács nem mentené fel az országot a pénzügyi ellenőrzés alól. Biztosítékot kért a ministerelnök ur és kértek a ministerelnök ur munkatársai és a ministerelnök ur politikáját kiszolgáló sajtó, biztosítékokat kértek r az önkényesen, ismételten hansúlyozom, önkényesen, minden különös alap nélkül megállapitott terminusok betartására nézve. Erre nézve határidőt kötött ki és biztosítékokat kért. Ezzel szemben bátor vagyok a kérdést feltenni: Ha ez a két appropriáció az önkényes határidőre, június 4-ére vagy 5-ére megszületik, vájjon megszünik-e akkor a pénzügyi ellenőrzés? Tessék nekünk biztosítékokat szolgáltatni arra nézve, hogy az appropriáció bemutatása esetén a genfi pénzügyi főtanács megszünteti Magyarország pénzügyi ellenőrzését. Méltóztassék biztosítékokat szolgáltatni olyan formában, hogy ellenkező esetben a kormány elhagyja helyét és akkor az ellenzék a maga részéről erkölcsi kötelességének ismerheti el, hogy az appropriáció letárgyalása elé gátat ne emeljen. (Erdélyi Aladár: Azt csak nem óhajtja, hogy a külföld buktasson meg egy kormányt?) Én nem ezt mondottam, ön az én szavaimat szándékosan félremagyarázza. Nem erről van szó, hanem arról, (Kuna P. András: Hogy hagyja el helyét!) hogy most vállaljon kötelezettséget arra nézve, hogy a külföldön keresztül tudja vinni a pénzügyi ellenőrzés megszüntetését. Ehhez a külföldnek csak anynyi köze van, hogy a szanálási periódus lejárta után automatikusan kellene megszűnnie a pénzügyi ellenőrzésnek, nem is kellene tehát különös kikötéseket alkalmazni és liferálni, hiszen a külföldnek ehhez csak annyi köze van, ugyebár, amennyit neki a Bethlen-kormány ebben a kérdésben biztosított. Ne méltóztassék tehát ezt a fegyvert visszafordítani, ne méltóztassék szándékosan félremagyarázni a dolgokat, mert én a kérdést ugy állítottam, be és is46*