Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-565

310 A nemzetgyűlés 585. ülése J. métlem, {Erdélyi Aladár: Tévedni méltóztatik!) hogy a kormány vállaljon garanciát arra nézve, hogy megvan az autoritása arra, hogy û szanálási periódus befejezés.« után keresztülviszi a pénzügyi ellenőrzés megszüntetését. (ííuna P. András: Ez ellen dolgoznak!) Ha a kormány erre vonatkozólag garanciát vállal és kötelezi magát arra, hogy ellenkező esetben levonja a szükséges és kinálkozó konzekvenciákat, akkor áll elő az ellenzéknek az az erkölcsi kötelezettsége, hogy igen alaposan mérlegelje, hogy ezt az utat keresztezi-e Vagy sem. Akkor azután, hogy ha az ellenzék ennek ellenére is folytatná a maga biráló tevékenységét és ezen múlna a pénzügyi ellenőrzés megmaradása vagy megszűnése, akkor jöhetne a kormánypárt szemrehányásokkal, akkor okolhatná az ellenzéket a pénzügyi ellenőrzés meghosszabbítása miatt. Én a kérdést feltettem; talán célszerű volna rá sürgősen válaszolni. A kormány valamelyik tagja, talán a ministerelnököt helyettesítő népjóléti minister ur, aki igen picike kis hatáskörrel maradt itt tudtommal, hogy az ügyeket tovább vigye, annyit mégis csak kijelenthet, hogy a kormány ezt a garanciát képes-e nyújtani, illetve tud-e erre a kérdésre igennel felélni, meg tudja-e mondani, tudja-e előre, van-e elég ereje és hatalma hozzá, hogy a szanálási periódus befejeztével, 1926 június hó 30-ával az automatikusan is lejáró pénzügyi ellenőrzés megszűnjék. Ha a kormány ezt nem tudja garantálni, akkor teljesen felesleges ez a sok belső apró kis taktika, teljesen felesleges önkényes határidő megállapítása, teljesen feleslegesek ezek a piciny kis politikai sakkhuzások és akkor az ellenzéket sem erkölcsi, sem egyéb tekintetben semmiféle kötelezettség nem terheli, ellenkezőleg az a kötelessége, hogy ebben a szörnyűségesen borzalmas helyzetben, amelybe a kormány juttatta az országot, legalább megközelítően fessen tiszta, igaz képet és végezze el a maga biráló munkáját. Egy másik kérdés kapcsolatban ugyanezzel a kérdéssel: mi történik akkor, ha a nemzetgyűlés az appropriációkat az önkényes határidőre mégis megszavazza, ha törvény lesz belőlük és Bethlen prezentálhatja az egész költségvetési garnitúrát, de a pénzügyi ellenőrzés mégsem szűnik meg? Ez a második kérdésem, amelyre expressis verbis választ kérek, mert hiszen, ugyebár, az is lehetséges, hogy az ellenzék a maga taktikai elgondolását ehhez fogja szabni. Méltóztassék tehát talán még a mai nap folyamán — hiszen, mint látom, a minister urak közül, sajnos, a teremben egy sincs jelen... (Kabók Lajos: Egy még van!) De fontosabb elfoglaltsága van, amit én teljes mértékben méltányolok;- egészen bizonyosan sokkal fontosabb ügy az, amelyet igy intéz el a nemzetgyűlés termében, (Bessenyey Zénó: Elég fontos és közügy!) mint az appropriáció vitája, amelytől állítólag az ország sorsa függ. (Bessenyey Zénó: Befejezésétől, nem a vitától!) A befejezésre vonatkozólag tettem fel két alapvető kérdést és erre a két alapvető kérdésre várok megfelelő választ, mert ettől függ, hogy az ellenzék a maga biráló tevékenységét lelkiismerete szerint miképen osztja be. Miután látom, hogy a minister ur most lesz szives néhány percet a nemzetgyűlésnek is szentelni, egészen röviden megismétlem a két kérdést. Első kérdésem az volt, vájjon a kormány garantálja-e, hogy az appropriációknak az önkényes határidőre való megszavazása után a pénzügyi ellenőrzés de facto megszűnik? Második kérdésem pedig: vájjon mi tör>2ő. évi június hó l-én, hedâœrh ténik akkor, ha az appropriációk megszavazása ellenére sem szűnik meg a pénzügyi ellenőrzési Két olyan kérdés ez, amely alkalmas arra, hogy a kormányt a maga módszereiben végre egy kis meggondolásra késztesse, hogy a maga igéretbenemtartó rendszerét kissé revízió alá vegye. Mert eddig az volt a helyzet, hogy Ígéretekben nem volt hiány, hiszen, amikor a kormány ilyen határidőket megállapított, a kormány ezekhez a határidőkhöz ígéreteket fűzött, Ígéreteit azonban sohasem tartotta be. Az Ígéret csak addig tartott, ainig a kormány kapcája szorult, mihelyt azonban a kutyaszorítóból kikerült, vége volt kötelezettségének és a kormány ugy tekintette a maga ígéreteit, mint amelyeket nem kell bevál, tani. Ezért kértem én most garanciákat és ezért kérek nem pusztán Ígéreteket, mert ebből — sajnos, hogy meg kell ezt állapitanom — kinőttünk. Nem helyes ugyebár és bizonyos mértékben kezdete valamilyen szerencsétlenségnek, ha egy ország kormányzatának szavában nem lehet bizni, de miután a tények ezt igazolják, erre az alapra kell helyezkednünk és nem lehet egyszerű ígéretekkel beérnünk. Tessék tehát ebben a kérdésben tiszta helyzetet teremteni és ezekre a kérdésekre a választ megadni. Látszik, hogy a kormány nagy súlyt helyez arra, hogy ez a két appropriáció törvénnyé váljék az általa megállapított önkényes határidőre. Hiszen tegnap láttunk meglehetősen disgustabilis kísérletet is arra, hogy ezt a határidőt be lehessen tartani. Arról volt szó csupán, hogy ma, kedden, Vázsonyi Vilmos elhunyt képviselőtársunk temetésének napján csak négyórás ülés legyen, hogy azok, akik tisztelték és becsülték ezt az elhunyt férfiút, elmehessenek ravatalához. A nemzetgyűlés elnöke ezt az engedményt inter parenthesim ahhoz kötötte, hogy az ellenzék viszont ezzel szemben vállalja azt, hogy az appropriáci ót péntek estig megszavazza. Az ellenzék természetesen kegyeletét annak a testületnek egy tagja iránt, amelyhez tartozik, nem volt hajlandó alku tárgyává tenni. Az alku tehát abbanmaradt, mint méltóztatnak látni, ma 12 órás ülés van és csak egy megígért és állítólag engedélyezett szünet alatt mehetnek el képviselőtársaink Vázsonyi Vilmos koporsójához, hogy a kegyelet adóját lerójják. Engem ez a dolog — nem tehetek róla — roppant diszgusztál; a kegyelet kérdésében én nem tudok elfogadni sem párt-, sem felekezeti, sem egyéb érdekeket és szempontokat. (Erdélyi Aladár: Ez helyes!) A kegyelet kegyelet, amely vagy megvan valakinek a szivében, vagy hiányzik. Ha megvan, akkor feltétel nélkül gyakorolja, ha pedig hiányzik, akkor feltétel nélkül mellőzi. De a kegyeletből vásárt csapni, a kegyeletet is elvinni a politikai zsibvásárra és igyekezni azt aprópénzre felváltani, ebben én — méltóztassanak megengedni — az erkölcsi érzés és az erkölcsi alap hiányát látom. Azt látom, hogy a túlsó oldal a maga párt- és uralmi érdekeinek oltárán mindent, mindent, még a kegyeletet is feláldozza. (Erdélyi Aladár: Báró Lers a mi emberünk volt és akkor is igy történt a szünet! Ne méltóztassék tehát pártszempontokról beszélni! — Kabók Lajos: Akkor nem volt 12 órás ülés! —Erdélyi Aladár: Ugyanúgy volt!) Erdélyi igen t. képviselő ur, én nem kételkedem az ön szavaiban. Nem emlékszem rá; elfogadom, amit ön mond. Valószinü azonban, hogy az akkori 12 órás megszakított ülésben bekövetkezett szünetet nem előzte meg alku, itt pedig politikai zsibvásárt csináltak ezekből a dolgokból