Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-556
22 r Á nemzetgyűlés 556. ülése 1926. évi május hó 20-án, csütörtökön. giaktól, amire feltétleniil szükség van, — egységes rokkantügyi törvénnyel lehetne osak elintézni, amelybe bele tehetne foglalni a rokkantakat érintő és érdeklő minden gazdasági és szociális kérdést is. Utalok például arra, hogy szó lehetne arról, hogy az üzemeket, üzleteket és mindennemű vállalkozáist kötelezzenek arra; hogy az egészséges munkáslétszám mellett bizonyos számú rokkant alkalmazottat is tartsanak. Más országokban történt is ilyen kísérlet, még pedig azt hiszem, nem egészen eredménytelenül. Nálunk azonban erre még kisérlel: nem történt. Ez azért fontos, különösen gazdásági pangások ideién, mert ilyenkor, amikor válogatni lehet az egészséges munkaerőben, a 'kapitalizmus rokkantat 'bizony nem szívesen lát, sőt egyáltalán nem alkalmaz. Ha azonban volna valamilyen tételes rendelkezés, amely őket erre szólítja, ugy kénytelenek volnának ezzel a gondolattal megíbarátkozni, hogy csekélyebb értékű munkaerőket is alkalmazzanak. A ro'kkanta,k f foglalkoztatása igy közelebb jutna a megvalósuláshoz, Nagyon sajnálom hogy erről eddig nem esett szó és nem tudom, a ministerium. foglalkozik-e ilyen vonatkozásban a rokkantkérdéssel. Ha nem tette a jövőben feltétlenül foglalkoznia kell vele. A rokkantak foglalkoztatása, kielégitő és biztosított r foglalkoztatása megkönnyítené a rokkantellátást is, mert ha munkát és kenyeret tudunk adni a rokkantaknak, ha be tudjuk őket vezetni a gazdasági életbe, akkor egyszerűsödik az ellátás kérdése. Ilyenkor, amikor rokkantkérdésről van szó, mindig eszembe jut a régi idők 48-as honvédéinek az ügye, akik hasonló elbánásban részesültek. Szép, elismerő ünneplések, megnyilatkozások történtek a javukra, de más bizony nem. Azokat garasokkal fizették ki és gyakran olvastuk az újságban, hogy kegyes uri hölgyek szivarvégeket küldtek a 48-as rokkantaknak ós nem átalották még az újságokba is kiíratni, hogy milyen alkalomból és kik voltak azok a kegyes hölgyek, akik a szivarvégeket összeszedegették és skatulyába pakkolva a 48-as honvédeknek elküldték. Azt hiszem, a mai korszak nem alkalmas az ilyen szivarvég-szociálpolitikára. Ma nem szabad megkísérelni a rokkantakat ezzel elintézni, mert ma az élet sokkal súlyosabb és ma egészen más világban élünk, mint akkor, amikor ezt még megtehettük. Foglalkozni kellene a rokkantak átképzésével is. Erről esett már szó a ministerium részéről de hogy milyen stádiumban van ez a kérdés, nem tudom- mert tájékoztatást erről nem kaptunk. Az átképzés is rendkívül fontos része a rokkantkérdésnek és azt hiszem, hogy ha itt sikerülne valami megfelelő akciót eredményesen keresztülvinni, ez is megkönnyítené a rokkantkérdés megoldását mert hiszen az embereket a sérülésükhöz képest lehetne valamilyen más foglalkozásra átvezetni, mint amivel rokkantságuk előtt foglalkoztak, bár tudom jól. hogy az emberek a foglalkozás szempontjából meglehetősen konzervatívok és nem szívesen hagyják el régi megszokott foglalkozásukat. De végre maguk is belátnák, hogy a változott helyzetbe bele kell törődniök és légi foglalkozásukat el kell hagyniok. Sajnos, nem látok olyan akciót, amely ezt a rokkantak számára lehetővé tenné. Magát a rokkant-ellátást rendkívül szűkkeblűnek tartom. Szinte hihetetlen, hogy ilyen kevés összeggel fizessék ki a rokkantakat. Igaz, hogT Magyarország a múltban is pénzügyi és financiális szempontból a kis dimenziók hazája volt. Itt voltak szokásban a 25-—30 forintos kivetések, itt vezettek végrehajtást nagy csomó aktával egy krajcáros hátralékok miatt, itt voltak a legalacsonyabb napszámbérek, de azt hiszem, még a régi Magyarországon, a régi gondolkodás mellett se mertek volna egy hadiözvegynek egész hónapra 40.000 koronát a kezébe adni, ami 2 és fél pengőnek felel meg és amiből nagyon szűkösen számítva, talán egy napi élelmet tud egy család beszerezni. Nem mertek volna 6000 koronát a félárva részére kiutalni, ami 48 fillérnek felel meg. Méltóztassék ebben egy kicsit elmélyedni és megállapítani azt, hogy mit lehet egy félárva javára ebből a 6000 koronából kihozni. Mit kezdjen a megmaradt családfő, az anya gyermekenkint ezzel a 6000 koronával, mit csináljon vele, miről gondoskodjon _ előbb ebből a 6000 koronából? Végtelenül fájdalmas, hogy ez ma még igy van és nem látom a költségvetésben annak az Ígéretnek likvidálását, hogy 100%-kal felemelik a rokkantjáradékot és az ellátásokat. Hiszen az 1925/26. évre megállapított összeg 11,640.000 pengő volt, az 1926/27. évre előirányzott összeg pedig 17,440.000 pengő. Hozzávetőlegesen tehát 50%-os emelkedés van. Azóta mindenesetre történhetett eltolódás a státusban, ezt elismerem, azonban oly nagy különbség nem lehetett, tehát ez nem 100, hanem legfeljebb 50—60%-os emelés. De ha figyelembe veszszük az alapot, azt kell mondani., ez is végtelenül kevés. Gondoskodni kell erről, akárhonnan kell is venni a fedeztet rá, mert akárhonnan, de elő kell teremteni a szükséges összeget ahhoz, hogy a rokkantakat, hadiözvegyeket, hadiárvákat legalább megközelítően méltóan láthassa el az állam. Nem tudom helyeselni azt a rideg taxatiot, amellyel kimondják, hogy az 50%-os rokkant 112.000 koronát kap havonta. Az 50%-os taxatio foglalkozáskint és talán társadalmi osztályonkint is változó. Más az 50%-os rokkantság a szabónál és más a kőművesnél, más a földmunkásnál és más valamilyen ülő foglalkozást folytatónál. Én ugy tudom, hogy a rokkantkérdést máshol egyénileg igyekeznek elintézni, a helyzet és a körülmények alapján. Megállapítják annak a rokkantnak életkörülményeit, foglalkozását és aszerint állapítják meg- a rokkantsági járulékot és nem állítanak fel egy szigorú elméleti taxációt, amely, természetesen, azért, mert minden eset különálló, egy sereg igazságtalanságot rejt magában. À polgári rokkantbiztositásnál és a balestbiztositásnál például nem veszik szigorúan a taxációt, hanem a rokkantsági fok megállapításánál figyelembe veszik az illető foglalkozását. Ha például egy szabómunkásnak a jobbkeze középső ujja sérül meg, ez sokkal magasabb rokkantsági fok, mint ha ez a baj egy asztalossal vagy egy vasmunkással történik, mert a szabó jobbkeze középső ujján a gyüszüt, tehát fő szerszámát viseli és ha ezt nem tudja feltenni nem tud többé a szabóságban dolgozni. Az ilyen ember polgári • rokkantsági fokának megállapításánál a joggyakorlat nálunk is, külföldön is sokkal magasabb taxációt állapit meg. mint más foglalkozásúaknál, és ez áll a rokkantaknál is. A minister ur mindenestre lesz szives bennünket, tájékoztatni, törlténik-e valami ezen a téren, hogy a rokkantakat egyénileg: bírálják el és a foglalkozásukhoz, az életkörülményeikhez szabják, a rideg taxáción kivül és annak mellőzésével, a rokkantsági fokot. Én ezt azért kérdezem, mert rendkívül sok panasz hallatszik arról, hogy ez nem történik meg. Általában panaszkodnak az eljárás ridee-ségéről és túlságosan bürokratikus voltáról. Valahogyan ugy bánnak a rokkantakkal, hogy ezt a rok-
