Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-556
A nemzetgyűlés 556. ülése 1926. évi május hó 20-án, csütörtökön. . 19 tudja. A 75%-os megrokkant közlegény 400.000 koronát, az 50%-os 100.000 koronát és a 25%-os csak 12.000 koronát kap. Itt újból fel kell említenem azt, amire a minister ur figyelmét már felhívtam egy alkalommal, hogy az alsófoku hatóságok, a községi elöljáróságok valósággal megrostálták már a 25%-os rokkantakat. Lemondattak ezer és ezer embert kikényszerítés* utján illetményeikről., Bizonyítványokat állítottak ki arról, hogy más munkakörben el tudnak helyezkedni és a 25%-os rokkant igényeit megtagadták számtalan községben. Azután ugyancsak tavaly a minister ur kiadott egy rendeletet, amely a 25—50%-os rokkantaknak kilátásba helyezte, hogy bizonyos összeg ellenében le lehet mondani és egy kerek összegben hajlandó kifizetni a rokkantak illetményeit. Ez is rendkívül sok visszaélésnek lett a forrása, mert a szegény emberek, akik nyomorraságban voltak, akik mindentől el voltak szakadva és nem tudták fentarltani magukat, abban a reményben, hogy trafikot tudnak nyitni, vagy kofálkodni fognak, avagy valami más dologgal foglalkozhatnak s erre a célra kilátásba helyezett nekik a népjóléti ministerium pár millió koronát, lemondottaik olyan illetményeikről, amelyek Összehasonlithatatlanul nagyobb összeget jelentettek, f amely illetményeket a magyar államkincstár kénytelen lett volna folyósítani a rokkantaknak egész életévükön keresztül. Egy lelkiismeretes ministeriumnak nem szabad ilyen helyzetbe hozni a szegény hadirokkantakat, nem szabad megcsillogtatni szemeik előtt egy összeget, amely a nyomorúságnak és éhezésnek pillanatában kedvező és elcsábíthatja azt az éhező, didergő rokkantat, de egy félév vagy egy esztendő után jön rá csak, amikor" azt a pénzt elköltötte, hogy olyan üzletet kötött, amelyben egyedül és kizárólag csak ő a vesztes. Rá kell mutatnom arra, hogy a 100%-os hadirokkantaknál a megkülönböztetés a fizetés és illetmény dolgában túlságosan osztályjellegü, amennyiben a 100%-os tiszteknek 3 millió koronát állapítanak meg, az altiszteknek 1 és X Á millió koronát és a legénységi állománybelioknek pedig 1 millió koronát. Világos dolog, hogy ha valaki 100%-os hadirokkant — ismerjük őket, egyiknek a keze, másiknak a lába vagy a két szeme hiányzik, szóval a teljesen keretsetképtelen emberekre mondották ki hivatalosan a 100%-os hadirokkantságot — kereset szempontjából egészen mindegy, hogy tiszt, altiszt vagy közlegény volt-e. Azt kell megállapítani, hogy ez az ember nem tudja fentartani magát és családját, hanem akár tiszt volt, akár legénységi állományú, akár pedig altiszt, olyan összeget kell adni neki és nem kell kidomborítani az osztálykülönbséget, amelyből magát és családját el tudja tartani, hogy ne legyen kénytelen koldulni menni és ne legyen kénytelen családtagjainak és rokonainak alamizsnáját elfogadni. Szomorúan látjuk, hogy már minden költségvetésig vita alkalmával ugy az általános, mint a részletes tárgyalás során, mindig rámutatunk arra az örvényre, amely fenyegeti az országot a hadirokkant-kérdés meg nem oldása tekintetében, még sem történik semmi. Felhoztuk Németország: és Ausztria példádat, amelyek épen olyan nagy mértékben vesztették el a háborút és épen olyan szerencsétlen gazdasági helyzetbe sodortattak bele, mint Magyarország. Ezek az államok mind közmegelégedésre rendezték ezt a kérdést és olyan ellátási összegeket állapítottak meg a rokkantaknak, hogy azok valamiképen meg tudnak élni belőle. Felhoztuk már nem egy alkalommal Anglia esetét is. Ez az egyetlen állam, amely a földreformot nem csinálta meg a háborúval kapcsolatban, amely azonban a hadirokkantakra és a háborúban résztvett katonákra vonatkozóan külön intézkedett és ezeknek földre és állami pozíciók megszerzésére való igényét külön törvénybe iktatta be ós kötelezővé tette. Amig tehát ugy a győztes államok, mint a legyőzött államok, amelyekben egyformán maradtak vissza a háború áldozatai, az ország teherviselő képességéhez mérten igyekeztek ezekről az emberekről gondoskodni, épen Magyarország, amelynek katonaságáról megállapították az ellentáborban működő vezérek ép ugy, mint a német vezérkar vezető egyéniségei, hogy a világnak a porosz mellett legkiválóbb katonaanyaga, ez a Magyarország feledkezett meg leginkább a hadirokkantak ellátásáról és ez önkéntelenül is azt a felfogást érleli meg ezen szerencsétlen emberek lelkében, hogy hiábavaló vot az önfeláldozás, az egész lélekkel való közreműködés a haza megmentése érdekében. Mikor virágos vonatokon, virágos zászlókkal elindították őket, ugy a katonai, mint a polgáiri hatóságok egyformán ígérték, hogy gondoskodás történik róluk és családtagjaikról, de amikor a háborút lezárták, mikor a küzdésnek, harcnak vége volt, sem róluk, sem családtagjaikról emberséges módon gondoskodás nem történt. Ez a csalódás már- megvan és jól emlékezem, 1918-ban a II. kerületben volt egy nagy hadiroklkant gyűjtőhely, ahol a forradalom napjaiban ezek közé az emberek közé küldték el a forradalmárok agitátoraikat és; ezeket igyekeztek legelső sorban megnyerni a forradalom céljának és beszédeikben, amelyekben őkiet izgatták, épen arra mutattak rá, hogy a hadirokkantakról nem történt gondoskodás a hadvezetőség és a kbrmány részéről. Természetes, hogy gyúlékony anyag volt az izgatás számára ezen megsebzett embereik lelkében és marad is gyúlékony anyag mindaddig, amig ismét emberségesen, becsületesen és az ország teherviselő képességéhez mérten ügyük rendezve nincs. Ezért aláhúzva és ismételten hangsúlyozva mindazt, amit előttem szólt t. képviselőtársam mondott, újból felkérem a mélyen tisztelt minister urat arra, hogy ne elégedjék meg a 2197. sz. rendeletben foglalt kategóriákban megállapított illetményekkel, hanem mielőbb hozzon ide egy törvényjavaslatot és addig is rendeleti utón gondoskodjék^ a háború áldozatairól, hogy ezek az áldatlan állapotok tovább fenn ne maradjanak. Felhívom továbbá a figyelmét arra a tapasztalatomra is, hogy mikor a hadiárvájki elhelyezkednek: egyeis intézetekínéi, mikor poüjgíáiri és közép iskolákban tanulnak és ösztöndíjat akarnak kérni, eizen kérvények elbírálásánál a hatóságok nem vészük 1 figyelembe és nem méltányolják azt, hogy hadiárvák. Kérem a minister urat, adna íki újból rendeletet, hogy ha elhalt katonák gyermekei el akarnak helyezkedni, akár közép-, akár polgári iskoláikban vagy pedig az egyetemen, ott minden kedvezményben részesüljenek és ne annyira azt vegyék figyelembe, hogy (kitűnőién vagy jelesen tanulnak-e, vagy hogy minden tantárgyból l-es jelet tudnaík-e felmutatni bizonyítványaikban, hanem épen álrvaiságuk leg3 r en az indoka annak, hogy megfcapjáiki az ösztöndíjat. A hadiözvegyek ellátását szintén végtelenül kevésnek és nevetségesen alacsonynak találom. Ezt is rendezni kell. Nem elég, hogy a közigazgatás a hadiözvegyeknek állandóan azt mondja a szemükbe, hogy menjenek és dolgoz-
