Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-561

216 À nemzetgyűlés 561: illése 1926, a túlterhes adók csökkentésére. Végeredményben ezek nem voltak puszta szavak, hiszen eltöröltük a> házhaszonrészesedést, a forgalmi adóból — méltóztassanak hozzám eljönni, mindenki konstatálhatja — épen 50 millióval kevesebb bevételem van ez évben, mint volt a múlt évben, töröltük a vámkezelési illetéket stb., stb. Soha egy percig nem mondtam azt, hogy ezzel már elérkeztünk ebben a tekintetben a szélső határig. Magam mondottam és ma is hangsúlyozom, hogy itt még vár reánk teendő és még mindig vannak itt túlontúl nagy terhek. Magát a forgalmi adót is olyan tételnek minősítem, amely nagyon ránehezedik a mi gazdasági életünkre. Azonban nem azt mondtam, hogy előkészületi munkálatok vannak folyamatban a leszállításra. Ha le tudom szállitani a kulcsot, nem kell nekem ahhoz semmi előkészület. Nekem semmi egyébre nincs szükségem, mint feltétlen biztonsági érzetre abban a tekintetben, hoKT végeredményben az állam házitartás egyensúlya nem lesz vesizélyeztetve. (Helyeslés jobbfelől.) Én abban a bizottságban, amelyre a t. képviselőtársam hivatkozott, mondottam, hogy a 2%-ot az ország szempontjából súlyos adónak tartom, de az azért 2%, mert fél százalékkal a községek és városok is részesednek ebből az adóból. Be kell várnom, hogyan alakulnak a jövő évek bevételei. Ha azt látnám, hogy ugy alakulnak, hogy lehetséges ennek az adónemnek további mérséklése, szívesen leszek hajlandó ezzel a kérdéssel foglalkozni, amint annakidején is spontán jöttem az 1%-os csökkentéssel. Nem lehet azonban másként eljárni, mint csakis abban a formában, hogy az államháztartás egyensúlyát semmi körülmények között ne veszélyeztessük. Hiszen méltóztassék megnézni: ahol nem vigyáztak, ahol nem voltak elég óvatosak, ha rendeztettek is már a pénzügyek, ismételten megtörtént azoknak megzavarása, ami természetesen roppant kellemetlenül visszahat az egész gazdasági életre is. T. képviselőtársam ezenkívül foglalkozott egyes messzemenő r gazdasági problémákkal. Egészen helyesen méltóztatott ebből a szempontból a kölcsönök problémáját érinteni. Azt hiszem, abban tévedés lesz, hogy az eddig kapott külföldi kölcsönök azért olyan drágák, niert túlsók volt a közvetítő. (Szilágyi Lajos: Sokan kerestek! Méltóztassék elhinni!) Nem tudom, ki keresett, mit keresett ? (Szilágyi Lajos: Be voltak iktatva, sokan!) Vegyük a városok kölesönét; abba senki beiktatva nem volt. Azt is mondottam, hogy még semmi províziót sem voltain hajlandó vállalni. Nem hiszem, hogy a Földhitelintézet nagyon rászorult volna arra, hogy igen sok közvetítőt vegyen igénybe, hiszen a Földhitelintézetnek hetven, vagy hányéves hírneve volt tulaj donképen az a búzás, amely maga iránt felkeltette a külföld bizalmát. Kétkedem abban is, hogy a Kereskedelmi* Bank, a Hitelbank, vagy a Pesti Hazai Első Takarékpénzátr, amelyek most oldották meg a legújabb agrárkölcsönt, nagyon rá volnának szorulva a közvetítőkre és olyan ügyetlenek volnának, hogy ellenkezőleg, ki ne dobnának minden közvetítőt. (Malasits Géza: Nem, csak hagytak élni másokat is!) Ebből a szempontból tehát nem lehet a kérdést nézni. Ezeknek a problémáknak megoldása nem könnyű dolog, ezek elég nehéz kérdések; ezeknek meg kellett érniök. , A fődolog az, hogy mert államháztartásunk tényleg egyensúlyban van a külföld bizalma — amint nagyon helyesen méltóztatott évi május hó 27-én, csütörtökön. arra rámutatni — az ország iránt felkeltetett és ennek alapján oldjuk meg ezeket a kérdéseket, nevezetesen az agrárkölcsön kérdését. Ezzel kapcsolatban azonban mindjárt rájtérek az appropriációs javaslatnak két szakaszára, amelyeket azt hiszem, a t. Nemzetgyűlés egyhangú lelkesedéssel fog fogadni. Látjuk, hogy a városok kölcsöne bevált .mert ha vannak is ott panaszok, azok inkább az ügyetlen kezelésből eredtek, abból,^ hogy egyes városok. nem jól fogták fel a kérdéstj de általában véve megvolt a kedvező hatása e kölcsönnek a gazdasági életünkre. Annakidején is kifejezésre juttattam, hogy ez végeredményben nem elégséges annak a programmnak^ megvalósitásához, amelyre szükségük van még a városoknak, igy tehát előreláthatólag még további kölcsönökre is lesz szükség. Épen ezért az appropriációs javaslatba felvettem egy szakaszt, amelynek értelmében felhatalmazást kér a kormány, hogy az eddigi 1100 milliárd helyett 1600 milliárdot, tehát 500 milliárddal többet vegyen fel a városok részére. Ez azért történt, mert ugy látjuk, hogy ebben az irányban a tárgyalások valószínűleg eredménnyel fognak járni. (Gaal Gaston: Csak azután karitatív alapon ne szedjenek belőle!) Nem tudom, mire mondja a képviselő ur, hogy karitatív alapon'? (Felkiáltások bal felől: Gyöngyös!) Erről nem vagyok tájékozva, mert én nem szedek semmit. (Szilágyi Lajos: Csák a frankügy eltemette ezt a dolgot!) Nem lehet azonban ebből a szempontból csupán a városokkal foglalkozni, mert azt látjuk, hogy a vármegyéknek és a községeknek is megvannak a maguk szükségletei. Folyamatba tettem tehát tárgyalásokat a külfölddel a vármegyei kölcsönöket illetőleg is. A vármegyei kölcsönök hivatása az volna, hogy egy szerves utépitési programmot meg lehessen valósitani. Az állam meg tudja valósitani az egyik oldalát, az állami utakat, de a mai gazdasági élethez tulajdonképen hozzátartoznak minden vonalon a jó utak. Az állam a jövő költségvetési évben is mintegy 12 milliót fog utakra fordítani. Ez végeredményben csekély összeg, ha azonban sikerül a vármegyék részére kölcsönt szerezni, akkor szerves programmot lehet az állami és törvényhatósági utak tekintetében kidolgozni. (Helyeslés.) Magam voltam az, aki a nemzetgyűlésben és a pártban is állást foglaltam a mai közmunkaváltság ellen. A mai közmunkaváltságot lehetetlen, súlyos tehertételnek tartom, mert rendszerint olyan beruházásokat kell, hogy végezzenek a községek és a vármegyék, amelyeket egy év alatt kell pénzügyileg elintézniük, ami természetszerűleg óriási megterhelését jelenti az adózó közönségnek az egész vonalon. Ennek eredménye az, hogy ma a közmunkaváltság háromszor-négyszer magasabb, mint volt békében és még fokozottabban magasabb annak folytán, hogy békében a vármegyék az akkor érvényben volt közmunkának legfeljebb csak 25%-át intézték el. Ha sikerül megoldani a vármegyei kölcsönt, amire megvan a reménység, akkor ezek az egy-egy évre túlságosan nehezedő beruházások, amelyek nagyon megterhelték a vármegyéket és a községeket, tulaj donképen el fognak maradni és ez nagyban hozzá fog járulni a közmunkaváltságnak is normálisabb irányba való tereléséhez. (Helyeslés.) Épen ezért van az appropriációs törvényjavaslatban az a szakasz, amely felhatalmazást ad a pénzügyministernek arra, hogy — amennyiben nem valószínű, hogy már a közeli napokban meg lehessen oldani ennek a