Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-556
f À nemzetgyűlés 556. ülése 1926. azok tulajdonképen a 15. rovattal volnának kapcsolatosak. Méltóztassék azonban megengedni, ha már engedélyt kértem a felszólalásra, hogy megtegyem megjegyzéseimet. Az állami művégtaggyárban négyféle munka folyik: az egyik az ideiglenes protézisek gyártása, a másik a végleges protézisek gyártása, a harmadik a javitó munka, végre a negyedik a külföldi tanulmányok eredményeinek kisérletképen való hasznositása, aminek az volna a célja, hogy olyan művégtagokat adjon, amelyek majdnem teljesen pótolják az elvesztett végtagot. A négyféle munka közül tulajdonképen csak az első három jöhet a tömeg szempontjából figyelembe, mert a negyedik még inkább csak kísérletezési stádiumban van. Meg kell jegyeznem, hogy az első három közül túlterhelés tulajdonképen csak a javitó munkálatnál van, amennyire én értesülve vagyok, mert hiszen ideiglenes protézisekből még elég bőséges raktár is van Épen ugy vagyunk a végleges protézisekkel is. Ezekből is még a régi időkből raktárunk is van, és épen ez az oka annak, hogy amikor a megelőző esztendőben a költségvetést tárgyaltuk, a pénzügyministerium igen erős redukciós kívánságokkal lépett fel, amelyeket részben kénytelen voltam honorálni. (Propper Sándor: Ez a nagy baj!) Viszont azt is me^ kell állapitanom, hogy abban az irányban és abban az értelemben személyesen hozzám most már talán másfél év óta egyetlenegy painasz sem érkezett, hogy a rokkant nem láttatott volna el akáir egyáltalában, akár pedig elég gyorsan, a neki szükséges protézissel. (Kabók Lajos: Nem mernek elmenni panaszkodni!) Én hozzám nem is lehet panasszal jönni, t. képviselőtársam, mert én, sajnos, csak egyediülálló ember vagyok, viszont nagyon sokan vannak, akik velem beszélni szeretnének: én természetesen százezer vagy kétszázezer embert nem tudok fogadni, de engem minden levél megtalál, mert minden hozzám intézett levelet kötelesek az asztalomra tenni minden reggel, illetőleg minden postaérkezés után. Nem emlékszem, hogy a százezernyi levél között, amelyeket egy esztendőben átnézek, 'egyetlenegy is lett volna a legutolsó másfél esztendőben, amely arról tett volna panaszt, hogy az illető nem kapott vagy nem eléig* gyorsain kapott protézist. Ezzel természetesen nem mondom azt, mintha ilyen panasz egyáltalában nem volna, hiszen az állami művégta;ggyár nemcsak gyárt és javít, hanem azonkívül bizonyos bürokráciával is operál, dolgozik, amikor 'kiszolgáltatja részint a megjavított, részint a teljesen uj művégtagokat. Én tehát csak annyit tudok felszólaló t. képviselőtársaim nehézményezéseire megjegyezni, hogy eddig a pillanatig teljesen szaiváltinak érzem magam. Most azonban, amikor látom, hogy állítólag: t. képviselőtársaim állításai szerint ilyen nehézségek vannak, meg fogom vizsgálni az ügyet és ha azt látom, hogy a művégtaggyár személyzetének, munkakörének bővítésére volna szükség, mindenesetre megteszem a szükséges intézkedéseket. Hangsúlyozom azonban, hogy eleddig inkább azon a nézeten vagyok, hogy mélg a meglevőt is lassan le kell bontani, hacsak nem akarunk ebből a gyárból később általános gyógyászati üzemet kialakítani. Hiszen, ha ellátjuk a rokkantakat és bizonyos időn túl a raktárt is megfelelő mennyiséggel, akkor szinte feleslegesnek látszik r már a gyár fentartása, úgyhogy az egyszerű javítóműhellyé lenne átalakítható. Mindenesetre megnézem az évi május hó 20-án, csütörtökön. 15 ; ügyet és ha valami halj van, segíteni fogok rajta. (Helyeslés.) Elnök: A tétel meg nem támadtatván, elfogadottnak jelentem ki. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »15. Rovat. Dologi kiadások: 241.250 P.« — Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Ezt az összeget túlkevésnek tartom ahhoz, hogy az ide csoportosuló szükségleteket ki lehessen belőle elégíteni. Ha a minister ur azt mondja, hogy ilyen irányú panaszok hozzá nem jöttek, én ennek okát talán abban látom, hogy azenir berek szép lassan leszoknak a panaszról, mert az a sajnálatos tapasztalatuk van, hogy hiába panaszkodnak. Ha tehát a minister úrhoz közvetlenül nem érkeznek panaszok, méltóztassék én tőlem elfogadni a generális panaszt, bejelentését annak, hogy a rokkantaknak protézisekkel való ellátása túlságosan primitív és kezdetleges. (Az elnöki széket Zs tvay Tibor foglalja el.) Én láttam Németországban hasonló intézményeket és csodálkoztam azon, hogy milyen szerkezetekkel látják el ott az embereket, mindegyiket a maga foglalkozásának megfelelően. Láttam olyan finomművű szakmában dolgozó rokkantat, aki olyan protézist kapott, amellyel nyugodtan folytathatta mesterségét. (Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ezen kísérletezünk most!) Én már kísérleten túllevő, bevált ilyen dolgokat láttam. (Vass József népjóléte és munkaügyi minister: Külföldön. Mi most idehaza kísérletezünk!) Elég későn, mert hiszen a háború befejezése óta már nyolc esztendő telt el. Mondom, külföldön a protézisgyártás terén hihetetlen nagy haladást és fejlődést láttam és tapasztaltam. Nálunk én még nem láttam ilyen finom szerkezetekkel ellátott protéziseket, csak a legegyszerűbb és legkezdetleg-esebb, egészen primitív múkezeket és műlábakat. Tessék elhinni, nincs annál fájóbb valami, — én reám legalább ezt a hatást gyakorolja — mint, amikor az utcán rokkantat lát as ember azzal a primitiv, kezdetleges kopogó vasvégü lábával. Nincs a világon valami borzasztóbb dolog annál, mint amikor az a szegény, szerencsétlen rokkant két vaslábával az aszfalton kínlódik és kocog, amikor tudjuk, hogy ennek nem kellene így lenni, mert hiszen a technika fejlődése lehetővé teszi már, hogy ne ilyen furcsa alkotmányokkal lássuk el a hadirokkantakat. Utalnom kell arra is, hogy ez a művégtag ma már nem puszta kozmetikai szer, nemcsak szépészeti eszköz, hogy valaki ne járjon mankóval vagy betürt kabátujjak egy karral; a mai gazdasági helyzetben ez talán a megélhetésnek is tartozéka, mert a munkaalkalmak olyan ritkák és a munkaerőket olyan rigorózusan válogatják, hogy azt, aki ilyen protézissel van ellátva, ha szükség volna is rá, ha használható munkaerő volna is, nem állítják be a munkába, mig ha< rendes, tisztességes, a mai technikai fejlettségnek és lehetőségeknek megfelelő protézisekkel látnák el a rokkantakat, sokkal könnyebben juthatnának munkához, A ml kapitalistáink, a mi gyáraink, a mi vállalataink körülbelül aat a tréfás elméletet gyakorolják a szegény rokkantakkal szemben, hogy: dobjátok ki, mert megszakad a szivem. Azt a vasvégü protézissel ellátott rokkantat tehát nem állítják munkába, hanem válogatnak az éplábu emberek között. így a rokkant tisztára rá van utalva arra a néhány szerény
