Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-561
188 A nemzetgyűlés 561. ülése 1926. évi május hó 27-én, csütörtökön. a pénzügyi egyensúly megbolygatása nélkül ki lehet küszöbölni, de amelyek bosszantók és elkedvetlenítik a tisztviselőket, méltóztassék azokat az apró sérelmeket orvosolni. Például nagy port vert itt fel a tanitók dolga. Én nem azt kérem a minister úrtól 1 , hogy a státusrendezés során ezeket ért sérelmeket máról-hol napra orvosolja, mert akkor a többi kategóriák ugyanilyen panaszokkal fognak előállni, de utalok a felekezeti tanítóknak vasúti jegy-, háborús pótlék-, genfi segély-panaszaira, amelyek jogosultak, amelyekre vonatkozó kéréseik teljesíthetők és nem értem, hogy a pénzügyministerium illetékes osztálya ezeknek az apróbb kérelmeknek teljesítése elől miért zárkózik el. Felhozok még egy kérdést, Itt van a határszéli tisztviselők lakáskérdése. Hogy egy anomáliára mutassak rá, itt van Mosón és Magyaróvár esete. Magyaróvár rendezett tanácsú város, tehát nagyobb lakbérosztályba van sorolva, mint Mosón, dacára annak, hogy Mosón a határállomás és nagyobb, mint Magyaróvár és mindkettőben az életviszonyok egyformák. Tudjjuk, hogy a határszélen az élet olyan drága mint a városokban és mivel a határszéleken összezsúfolták az állami határközegeket, a lakáskérdés ott még égetőbb, mint az ország' belsejében és a lakások drágábbak, mint akár Budapesten. Békében, tekintet nélkül a lélekszámra, a határszéli állomások a második lakbérosztályba voltak sorolva; ma egyszerűen a lélekszám szerint az utolsó vagy az utolsóelőtti lakbérosztályba soroltattak, úgyhogy az amúgy is kis fizetésből kell pótolniok a tiszviselöknek ahhoz a lakbérhez, amelyet tőlük ott kérnek. Arra kérem a minister urat, hogy ezt az aprónak látszó, de a gyakorlatban mégis súlyos kérdést méltóztassék orvosolni, mert ez lehetséges egy kis jóindulattal anélkül, hogy veszélyeztetné a költségvetés egyensúlyát. (Esztergályos János: Azt mondja a minister ur, hogy nem lehet, mert kell a pénz a lovasitott folyamőrtábornokoknak!) Ezekre is rátérek t, képviselőtársam. Mint határszéli képviselő nagyon jól tudom, hogy mit jelentenek a lovasvámőrtábornokok. T. képviselőtársam, ugy látszik, telepatice jött rá, hogy beszédem folyamán épen erről a témáról fogok beszélni. (Esztergályos János: Mondtam már régen, hogy az urak veséjébe látok! — Derültség.) Én ismételten kértem a t. pénzügyminister urat költségvetési beszédeim során, hogy — amit Szabolcs vármegye nemrég deputációban kért a kormánytól — a határőrségi alakulatok elhelyezésére szükséges laktanyák építéséről gondoskodjék. A minister ur akkor válaszában elismerte, hogy ez a kérelem jogos, mert tessék elgondolni, hogy immár egy évtizede a katonai beszállásolási törvény alapján vannak ezek az alakulatok elhelyezve. Különösen felhívom a minister ur figyelmét pl. Rajkára, ahol az óvodában van elhelyezve a vámőrség. A határszélen, nemzetiségi vidéken, ahol a mai lojális nemzetiségi politika mellett németül folyik az oktatás az iskolákban, hogyan lehet egy állami óvodát, amelynek ma fokozott jelentősége van épen nemzeti szempontból, laktanyává tenni esztendőkön keresztül? Ez mégis csak nagy sérelem és kockázat. (Igaz! TJgjj van! a szélsőbaloldalon. — Saly Endre: Ez Magyarország! — Sándor Pál: Ez fotográfia!) Ebben annyiban mentem a kormányt, hogy különösen nyugaton — a nyugati határokat jobban ismerem, mint az ország keleti határát — a határt lehetetlenül vonta meg a határmegállapitó bizottság-. Ugyanakkor, amikor fél kilométernyire volt a természetes határ, mint pl. nálunk a Lajta vagy a Lajtának egyik ága, beosztották a határt ugy, hogy a dűlők között keresztül-kasul fut a határ. Hogy ilyen határ mellett tényleg olyan költségek nehezednek a kormányra, a vámhivatalok és vámőrlaktanyák. a határalakulatok kiadásainak formájában, melyeket elviselni nem tud, ezt én koncedálom. Vannak azonban dolgok, melyeken nem tehetjük túl magunkat s amelyeket meg kell tennünk akár akarjuk, akár nem és ezek között ilyen halasztást nem tűrő feladat, hogy legalább ilyen központi helyeken a vámőrségek részére csinálják meg a szükséges laktanyákat. A vámőrséggel kapcsolatban meg kell még említeni egy szintén kiküszöbölendő anomáliát. Azt hiszem, a nyár folyamán egy nyugalmazott volt minister, aki saját bőrén tapasztalta a helyzet fonákságát, már akkor szóvá is tette a dolgot egy napilapban. Az eset a következő: Ha bejön egy autó a határon, ma az a praxis, hogy az ott Manlicherrel a vállán szolgálatot teljesítő vámőr felkapaszkodik az autó hágcsójára és »Bajonett auf« kiséri az autót a vámhivatalba. Egy idegen ember, aki idegen mentalitással jön be, nem tudja ezt megérteni, mert náluk csak fegyencet szoktak kisérni »Bajonett auf« és igy nem tudja, hogyan jut ahhoz, hogy igy, mintegy csendőrségi fedezettel bekísérjék őt az illető vámhivatalba, Ez praktikus szempontból is tarthatatlan állapot, mert tegyük fel, hogy az illetőnek használnia kellene fegyverét. Ha egyik kezével az autóba kapaszkodik, szeretném tudni, hogyan süti el a Mannlicherjét. Használni sem tudja tehát fegyverét, az ország presztízsének pedig árt. Ezért arra kérem a minister urat, hogy ezt a régi copfot, amelyet csak olyan emberek tartanak fenn, akik nem ismerik a viszonyokat, végre szüntesse meg. Hiszen egy revolver sokkal jobban megfelel ott a szükségletnek a praxisban, mint a mai rendszer. (Esztergályos János: Az egész politikában is jó volna: le a bajonettel!) Kérem, t. képviselő ur, a bajonettet önök sokkal inkább forgatják a politikában is, mint mi. (Derültség.) De nemcsak a határszéli községek lakásínsége dolgában, hanem a fegyelem dolgában is tarthatatlan a mai állapot. Hiszen az apró falvakban elszórt vámőrség, melynek rendes lakása sincs, nem tartható a községházban. Egészen természetes tehát, hogy a mai állapot mellett a fegyelem meglazul. Én arra kérném a kormányt, hogy a fegyelemre való tekintettel is, de meg a határszéli viszonyainknak konszolidációja szempontjából is, méltóztassék legalább ott, ahol égető a szükség, ezeket a laktanyákat megépíteni. Csak per tangentem érintem, — a minister ur nagyon könnyen megcsinálhatja, mert nem is az ő resszortja terhére esik például a határszéli mosonyi vámhivatal elhelyezésének kérdése. A minister urnák minden hajaszála az égnek állana, ha egyszer dolga akadna ott abban a vámhivatalban. A vámhivatalt, amikor Királyhidáról menekült, a mosonyi pályaudvar egyik várótermében helyezték el. Ez minden, csak nem hivatal. Ugv néz ki, mint egy nyomortanya és a^ Máv-tól hiába reklamálja a vámigazgatóság,^ hogy állítsa megfelelő karba ezt a helyiséget, a vámigazgatóság még mindig nem tudja akaratát keresztülvinni. Csak azért hoztam ezt fel, hogy a t. minister ur figyelmét erre a szégyenteljes állapotra felhívjam. Magyaróvár ősi határváros sorsával kapcsolatban akarom a minister nr figyelmét egy