Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-556
10 A nemzetgyűlés 556. ülése 1926. évi május hé 20-án, csütörtökön* a kép még mindig- szomorú marad, a nemzeti veszedelem fenyegető; megjegyzésemben fontosságot inkább annak tulajdonitok, bogy községről-községre megyek a környezettanulmánnyal és intézkedem, hogy ez a környezet^ tanulmáns 7 " kiterjesztessék a mutatkozó baj gyanitható okaira is. Tehát felvételt készíttetek az illető községek összes lakosainak körülményeiről, lakásviszonyairól, életmódjáról, táplálkozási módjáról, a táplálkozás különböző nemeiről, az ételek különböző nemeiről, azután a viz-, levegő-, szél- és talajviszonyokról, mert csak igy tudunk pontos képet nyerni az illető község egészségügyi helyzetéről és csak igy tudjuk megjelölni a célravezető orvosságokat. (Rupert Rezső: Szomorú étlapot fog kapni a minister ur!) Bocsánatot kérek képviselőtársam, talán abból a nevezetes sörházból jött, hogy étlapról méltóztatik beszélni! (Rupert Rezső: Most beszélt arról a minister ur, mit esznek az emberek! — Propper Sándor: Milyen utcáról van szó? — Rupert Rezső: A Sörház-utcába önök szoktak járni! Az kormánypárti intézmény volt! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Rupert Rezső képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Vass József népjóléti és munkaügyi minister: E környezettanulmányok alapján azután a vidéki egyetemek bevonásával iparkodunk a profilaxis összes eszközeit igénybe venni. Ami már most a konkrétumot illeti, tény, hogy 300.000 pengő van felvéve a költségvetésbe a népbetegségek elleni védekezésre. Azt méltóztattak mondani, hogy ez nem elég. Tökéletesen igy van: nem elég. Vájjon kétmillió pengő, ami javasoltatott, elég volna? Nem volna elég, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hiszen szinte számmal meg nem mondható összeg kellene, ha valóságra akarnám váltani a segitésnek mindama lehetőségeit, amelyek egyébként rendelkezésre állanának. Én azonban kénytelen vagyok megelégedni ezzel a nagyon szerény és szegény dotációval, mert látom, hogy a kincstár nem tud változtatni ezen ahelyzeten, legalább a jelenben nem; de ez nem jelenti azt, hogy erre a célra csak 300.000 pengő áll rendelkezésre. Hiszen pl. már most, az 1926-os polgári esztendőben a beruházási rovatnál a tüdőbetegség elleni intézmények felállítására több mint másfélmillió pengő áll rendelkezésre; azonkívül egy programm dolgoztatott ki 1927-től 1930-ig, amely idő alatt fokozatosan megépitünk egyes intézményeket, részint, amint Lukács György t. képviselőtársunk helyesen hangsúlyozta: a kórházakkal kapcsolatban külön tüdőbeteggondozókat, részint pedig önálló szanatóriumszerü gyógyintézeteket, amelyekre a beteg magyar társadalomnak igen nagy szüksége van. Én tehát egyedül ezzel a 300.000 pengővel a költségvetés összeállításánál semmi körülmények között sem tudtam volna megelégedni, ellenben vigasztalást és lehetőséget kaptam a beruházási programmban. Ezek alapján kérem, méltóztassék egyrészt a rovatot elfogadni, másrészt pedig a jövőre nézve is változatlanul megtartani azt a támogatási készséget, amely minden oldalról megnyilvánult a tüdőbetegség és általában a népbetegség elleni küzdelem munkája szempontjából. Én kétségkívül arra törekszem, hogy a következő esztendei költségvetés rovatainak összeállításánál — amennyiben akkor még módom lesz rá — sokkal nagyobb mértékben vétessék igénybe az állam teljesítőképessége. (Helyeslés.) Mert ismtélem, tény az, hogy még a beruházási programm összegeit is ehhez hozzászámítva, elenyésző a pénzügyi lehetőség a feladatoknak és a bajnak nagy mértékéhez képest. De külön meg akarom még köszönni itt a nemzetgyűlés színe előtt Lukács György igen t. képviselőtársamnak szakszerű felszólalását és azt a munkát,is, (Szilágyi Lajos: Áldásos munkát végez évtizedek óta!) amelyet ő és a vezetése alatt álló szanatórium-egyesület ezen a téren végez. Csak egyet szeretnék helyreigazítani az ő egyébként jogos panaszai közül. Tény, hogy azt a kétszer hetvenezer aranykoronát nem kapja az érdemes szanatóriumegyesület állami szubvencióban; de azt hiszem, nem tévedek, mikor rámutatok arra, hogy a szegényjogon a szanatóriumokba beutalt és tüdővészben szenvedő betegek ápolási költségei átháríthatok az államkincstárra és azt hiszem, hogy amennyiben szegényjogon utalunk be az ő szanatóriumába beteget, — nem tudom, hogy megtörténhetik-e — ebben az esetben az áthárítás igenis, megtörténhet. Ha eddig nem történt volna meg, ezennel kijelentem, hogy minden nehézség nélkül megtörténhet. (Helyeslés.) Nagyon természetes hogy ha szegényjogon utalok be oda beteget, az ápolási költségeit viselem. Ezt egészen természetesnek találom. Másrészt megemlítem, hogy különösen a hadirokkant tüdőbetegek részére felállított és eddig még csak az ő számukra fentartott németvölgyi tüdőbeteg-gondozóintézet, amely körülbelül 300 ággyal rendelkezik, a legközelebbi jövőben az általános forgalomnak adatik át. Azt látom ugyanis hogy a hadirokkantak köréből nincs annyi beteganyag, amely Pesten volna koncentrálandó, amennyi meg tudná tölteni ezt a kórházat; ennélfogva a polgári társadalom részére kívánom azt megnyitni, amivel szaporítani fogom az eddig rendelkezésre állt férőhelyek számát. Kérném a rovat változatlan elfogadását. (Helyeslés.) Elnök: Következik a határozathozatal. A 4. rovattal szemben Kéthly Anna képviselőtársunk adott be elleninditványt. Szembe fogom állítani az eredeti tételt az elleninditvánnyal. Kérem azon képviselő urakat, akik az eredeti tételt fogadják el, szemben Kéthly Anna indítványával, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház az eredeti szövegében fogadta el a 4. rovatot. Következik az 5. rovat. Forgács Miklós jegyző (olvassa): »5. Rovat. Ivóvizíszerzés 58.370 P.« Elnök: Megszavaztatik. Forgács Miklós jegyző (olvassa); »6. Rovat. Orvosok továbbképzése 8000 P.« — BarlaSzaíbó József. Barla-Szabó József: T. Nemzetgyűlés! Az orvosok továbbképzésiének címén az előirányzatba 8000 pengő van felvéve. Ez az összeg bizonyára azt a célt szolgálja, hogy a gyakorlatba kikerült orvosoknak a modern orvosi tudomány haladásával való tovább képzése ne maradjon cl, vagyis ez az összeg teljesein a magyar gyakorló orvosoknak az itthoni egészségügyi intézmények keretén belül történő, elsősorban az egyetemi klinikák és közkórházak működésébe beillesztett tovább képzésére vonatkozik. Bátorkodom felhivni á népjóléti minister ur figyelmét arra, hogy orvosaink továbbképzésének nem szabad ebben az^ egy irányban maradnia, mert épen a mai Miőkben mindenütt az egész világon azoknak a tudományoknak keretén belül, amelyek internacionálisak, nagy áramlat indult meg arra, hogy a kulturális továbbképzés tekintetében szoros nexusban
