Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.
Ülésnapok - 1922-560
A nemzetgyűlés 560. ülése 1926. évi május hó 26-án, szerdán. 153 urat, talán ez volna megszívlelendő. Ilyen embereket kellene alkalmazni egyes vidékekre egész éven át, ezek megmondanák, hogy milyen korában vágják le a gabonát, hogyan csinálják a trágyatelepeket, hogyan trágyázzanak, hogyan vessenek, hogyan gazdálkodjanak. Amint ismétlem, nálam ez most is gyakorlatban van. Csak ennyit akartam ennél a tételnél megjegyezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Láng János. Láng János: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Ha valaha kellett beszélni arról, hogy többet termeljünk, — mert hiszen ez általános jelszó lett az országban s különösen azóta, amióta "kizárólag agrárállam lettünk — ha valaha kellett beszélni a többtermelésről és ama eszközök felkutatásáról, amelyek a többtermelés szolgálatába állithatók, akkor ma igen fontos erről szólnunk. Különösen ma kell szólnunk arról, hogy mindazok a gazdasági ismeretek, amelyek a többtermelés szolgálatába céltudatosan beállíthatók, minél szélesebb körben terjesztessenek el. A kultuszminister ur a népiskolák, illetőleg a tanyai iskolák fejlesztésével és szaporitásával a falusi kultúra előrehaladása terén kétségkívül nagy lépést tett már meg, azonban ez a tény és az iskoláknak nyolc osztályúvá való fejlesztése csak ugy fog majd a többtermelés szolgálatába állhatni, ha a tantárgyak között egyúttal az íntenziv gazdasági szakoktatás is szerepelni fog. A polgári iskolák számát a kultuszminister ur szaporitani akarja, mégpedig ugy, hogy mindazokban a községekben, hol legalább 5000 főnyi lakosság van, polgári iskolákat akar felállítani. Ezt igen helyesnek tartom. Ezzel kapcsolatban azonban legyen szabad a földmivetésügyi minister ur figyelmét a következőkre felhivnom. Nevezetesen, ha a gyerekekkel polgári iskolát végeztetünk, a helyesírást, a mondattant, a nyelvtant igen jól meg fogja tanulni, a magyar történelemből és földrajzból is fog tudni valamit, azonban tudása gazdasági szakismeretekkel egyáltalán nem tágul. Nagyon helyes, hogy vannak az országnak gazdasági akadémiái, földmivesiskolái, de ezeket a földrnivesiskolákat is szaporitani kellene. Nagyon jól tudom, hegy nem lehetséges minden községnek, vagy minden megyének földmivesiskolát adni. Tudom azt is, nem lehetséges, hogy minden gazda nagy önfeláldozással járuljon hozzá ahhoz, hogy a fia három-négy polgári iskolát végezzen, ami szükséges volna ahhoz, hogy gyermeke a földmivesiskolát látogathassa. Én abból a gondolatból indultam ki, hogy a gazdasági szakismereteket az alsóbb néposztályok minél nagyobb rétégéiben kell elterjeszteni, ennélfogva az volna a gondolatom, hogy azokat a bizonyos kisgazdaképző iskolákat méltóztassék a t. földmivelésügyi minister urnák forszirozni ép ngy, mint ahogy a kultuszminister ur a tanyai iskolákat forszirozta. Ezekbe a kisgazdaképző iskolákba azoknak a gyermekei járnak majd, akik nem mehetnek középiskolába, nem végezhetnek sem egy-két polgárit, vagy gimnáziumot, de elvégezték a falusi hat elemit, vagy — ha kifejlődik az elemi nyolcosztályuvá — a# nyolc elemit. Ez az iskolatípus nagyban hozzá fog járulni a gazdasági ismeretek terjesztéséhez és az elmék percipiáló képességének fokozásához az alsóbb és kevésbé tehetős néposztálynál. Nálunk pl. az egész Bácskában nincs földmi vesiskola. De nemcsak a Bácskában, hanem az egész környéken sincs, és igy a mi gyermekeink ezekből ki vannak zárva. A legközelebbi földmives iskola Kecskeméten és Hódmezővásárhelyen van, rettenetes távolságban, s igy azután természetes, hogy csak a legjobb módú gazdák gyermekei járhatnak földmives iskolákba. Sikerült igy egypár gyermeket elhelyezni, akik azonban természetszerűleg azokból a családokból kerülnek ki, amelyeknek módjukban van tanittatni gyermekeiket, mig az alsó néposztály gyermekei nélkülözni kénytelenek ezt az iskolát. Épen azoknak a családoknak a gyermekei, akik a földbirtokreformmal kapcsolatban kaptak egy-két-három, vagy négy hold földet, amelyen többet kellene termelniök, mint amilyen az átlagos termés lenni szokott, sajnos azonban épen szegénységüknél fogva a szegény alsóbb néprétegeknek nem áll módjukban ily iskolák látogatása. Az volna tehát a tiszteletteljes kérésem a t. földmivelésügyi minister úrhoz, méltóztassék ezeket az u. n. kisgazdaképző iskolákat — egyelőre megelégszünk ezzel a tipussal is — fejleszteni és különösen a Bácskában ilyet többet felállítani, hiszen már csak a föld minősége is megérdemelné, hogy többet foglalkozzanak vele és többet csiholjanak ki belőle a nagyobb hozzáértés révén. Ehhez a ponthoz, amely a népies gazdasági szakoktatásról szól, hozzátartozik az is, hogy a földmivelésügyi ministerium a háború alatt bizonyos népies kiadványokat adott ki gazdasági szakkérdésekről. Ha földmivelésügyi minister volnék, ezek kiadását nem szüntetném bt, mert igen sok gazda van, aki nem tudja a vándortanitókat meghallgatni, mert hiszen a gazda fáradtan jön haza este a munkájából, vasárnap pedig a községházában elfoglalva, vagy pedig olyan ügyesbajos dolgait végzi, amelyek miatt nem jut hozzá ahhoz, hogy a vándortanitókat meghallgathassa, hogy a tudását fejlessze. A vándortanitói rendszert én helyeslem, de nagy hiba, hogy a gazda a vándortanító működését a praxisban nem látja, ennélfogva nem igen ad hitelt annak, amit a vándortanító mond, mert mégis csak a gazda az, aki hozzáértőbben tartja a kezét az eke szarván. A vándortanitói intézmény nagyon helyes és nagyon szeretném, ha a földmivelésügyi minister ur annak a célnak a szolgálatába állítaná be, hogy a földmivesosztály, a gazdálkodással foglalkozó osztályok pereipiáló képessége minél intenzivebb legyen, Kívánatos volna, hogy ezeknek a népies kiadványoknak kiadását a t. fölmivelésügyi minister ur ne szüntesse be, mert ezeket a füzeteket azok, akik téli estéken olvasgatni szeretnek és a nyári vasárnapi délutánonként nagyon szívesen elolvassák — igen jó szolgálatot tesznek, csak hosszúak ne legyenek. Van még egy másik tiszteletteljes kérésem is a t. földmivelésügyi minister úrhoz. Az én kerületemben, de Bácska jórészében is, a baranyai és a tolnai oldalon is vannak százezerszámra nemzetiségek, kisebbségek. Ezeknek a kisebbségeknek egyáltalán nincs semmiféle olvasnivalójuk. Azt hiszem, hogy ezeket a gazdasági kiadványokat igen kicsi költséggel, kevés fáradsággal lehetne lefordíttatni azok részére, akik a magyar nyelvet nüanszirozottan nem ismerik —- nem azt mondom, hogy nem tudnak magyarul, csak nem ismerik nüanszirozottan az egyes fogalmakat — hegy ők is hozzájuthassanak az ezekben rejlő szaktudáshoz. Az a tiszteletteljes kérésem, hogy méltóztassék pár százezer pengőt ennél a tételnél rászánni arra, hogy az a szegény bunyevác, német, sokác vagy egyéb nemzetiségi kisebbség, amely nálunk van, szintén hozzájuthasson a gazdasági szakismeretekhez. Ezidőszerint a dolog ugy áll, hogy ismeretterjesztő irataikat máshonnan szerzik be. Tudom, mert láttam, hogy a bunyevácok 'és a sokácok kiadványai Zágrábban jelentek meg. Azt hiszem, mégis csak hasznosabb lenne és ter22*
