Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-556

i A nemzetgyűlés 556. ülése 192è. életét mentenők meg és tartanok meg a hazának. Mármost tekintem ennek a rettenetes veszteségnek gazdasági jelentőségét. Igen egyszerű számítást fogok tenni. Mondottam az imént, hogy 75.000 teljesen munkaképtelen polgártársunk van tüdővész miatt. Ha ennek a 75.000 embernek munkaveszteségét napi 3 aranykoronára teszem, akkor egy évben munkabér-veszteségünk a tüdővész folytán való munkaképtelenség miatt 63 és félmillió aranykorona, azaz 952 és félmilliárd, tehát szinte egybillió papírkorona. Minthogy pedig ezeket a teljesen munkaképteleneket ápolni és gondozni kell, ami szintén költségbe kerül, ha minden egyes ilyen munkaképtelen ápolását és gondozását napi két aranykoronában számítom, akkor arra a számadatra jutok, hogy csonka Magyarországon évenkint 54,Y50.000 aranykoronát, körülbelül 800 milliárd papirkoronát kell a teljesen munkaképtelen, tüdővészesek ápolására, gondozására forditani. Ezeket a szörnyű számokat összegezve, ha megcsináljuk az aritmetikus számitást, kiderül, hogy csonka Magyarországon minden egyes polgárt évenkint hét és fél aranykorona, egy öt tagú családot 36 és fél aranykorona, mint külön adó sújt tuberkulózis miatt. Súlyosabb ez az adó minden más elképzelhető súlyos adónál. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Vetek egy tekintetet Budapest tuberkulózis halálozására. A múlt d 70-es éveiben botrányosan elrettentő volt Budapest tuberkulózis halálozása. Tudjuk, hogy abban az időben fát, füvet alig láttunk Budapesten; abban az időben folytak az óriási nagy épitkezések, tömegesen jöttek a felvidéki tót napszámosok és itt a porban, piszokban dolgoztak éveken keresztül. Akkor Budapesten a halálozás 8 ezrelék volt, vagyis minden 10.000 ember közül 80 halt meg tuberkulózisban egy év alatt. Ezt a szörnyű számot azután az 1911—1915. évek során leszállitottuk 31-re, a javulás tehát óriási. 80-ról 31-re szállott le ez a szám. Ma megint 42 a halálozási arányszám Budapesten, vagyis 10.000 ember közül 42 hal meg tüdővészben. A háború előtti nagyobb javulást előidézte a gazdasági jólét és kultúra emelkedése; előidézte bizonyos mennyiségű kislakások épitése és az egészségügyi intézmények nagy szaporodása Budapesten. A mostani visszaesést pedig — mondanom sem kell — a háborús nyomor és a gazdasági visszaesés idézte elő. Budapestnek ezzel a 10.000 emberre számított 42-es mortalitásával szemben a vidéki városokban 10.000 közül 31-en halnak meg évenként tüdővészben, a falusi lakosságból pedig 28-an. Ez tehát azt mutatja, hogy az agrárnépesség helyzete a tüdővész tekintetében sokkal jobb, mint az iparosnépességé. De máshol a külföldön a különbség az agrárlakosság javára sokkal nagyobb, mint nálunk. Nálunk az agrárnépesség javára mintegy 12—14% esik, ennyivel jobb az agrárnépesség tüdővészhalandósága, mint az iparié. Németországban 20%-kal, Ausztriában és Olaszországban 50— 60%-kai jobb az agrárnépesség helyzete ebben a tekintetben, mint az ipari népességé. Nálunk tehát az agrárnépesség rendkivül el van hanyagolva ebben a kérdésben, pedig a mi népünk konstituciója kitűnő, Hol keressük tehát az okokat 1 Keresnünk kell a kulturális és higiénikus elmaradottságban. Később rá fogok térni arra is, hogy a társadalom nem gondoskodik annyira a gazdanépről, mint amennyire gondoskodik az ipari népességről. '• Hogy feltüntessem azt, hogy az indusztriáévi május hó 20-án, csütörtökön. lis népesség érdekében mennyivel több történi, mint a falusi gazdanépesség érdekében, ráutalok arra, hogy a háborút megelőző 15 év alatt az iparosság tuberkulózis halálozási koefficiense hogyan javult. Az iparosoknál 10.000 halálozásra 47 esett, vagyis 10.000 iparos közül 47 halt el akkoriban, amikor nem volt intenzivebb tüdővész elleni védekezés. Ez a háború előtt leszállt 36-ra, — mint látjuk, ez igen szép spácium. Az őstermelőknél a védekezés megkezdése előtt 39 volt a koefficiens, vagyis lü.OoO közül csak 39 halt meg tuberkulózisban, holott iparosoknál 47. Ezt a 39-es számot mindössze 34-re sikerült lesülyeszteni. Az ipari keresők arányszámában ugyanezt látjuk. A halálozások száma 61-ről 49-re szállott le, mindig 10.000-re számítva, a gazdanépességnél pedig 42-ről mindössze 40-re szállott le a halálozás. Mig tehát az iparosságnál 15 év alatt igen jelentékenyen csökkent a tuberkulózis halálozási arányszáma, addig az őstermelőknél csak igen kicsi javulás van, sőt azt mondhatnám, hogy szinte stagnál e tekintetben a helyzet. Ha azután tovább széttekintek az agrárnépesség soraiban, konstatálom azt, hogy a gazdasági cselédek helyzete az aránylag kedvező a tuberkulotikus halálozás tekintetében, rosszabb már a helyzet a kisbirtokosoknál, de legrosszabb a munkásoknál és napszámosoknál. A mezőgazdasági napszámosok között —ijesztő dolog — 10.000 közül 70 hal meg évente tuberkulózisban. Egy tekintetet vetek a nők tuberkulotikus halandóságára is. Budapesten 10.000 férfi közül 48 hal meg tuberkulózisban, a nők közül 37; vidéken 10.000 férfi közül 26, a nők közül 29. A nőknél tehát, a vidéki gazdatársadalouiban, a tuberkulotikus mortalitás nagyobb, mint a férfiaké és ami a legtragikusabb, a szülőképes korban pusziit a legjobban a nőik közt a tüdővész. A falusi nők között a tuberku'Ifoti'ktus halálozási arányszám rettenetesen nagy: 10.000-re számítva 81. E pár statisztikai adat előrebocsátása után leszek bátor ezekből a (konzekvenciákat levonni. (Halljuk! Halljuk!) A tüdiővésszel, mint nemzeti nagy csapással szemben való küzdelemnek — mint köztudomású — két módja van. Az egyilkl az előredolgozás, a profilaxis, a másik pedig a gyógyitás. Vannak igen sokan, akik azt mondják, hogy hiábavaló a gyógyitás, egyetlen feladatunk, hogy a jövőt biztosítsuk, tehát tegyük meg azokat az intézkedéseket, amelyeik megelőzik azt, hogy a tuberkulózis tovább terjedhessen és tovább szedhesse áldozatait. Ez a felfogás — mondanom sem kell — egészen' helytelen. Helytelen azért, mert nekünk nemcsak a jövővel szemben vannak kötelességeink, hanem a jelennel szemben is és nem szabad szenvedő «testvéreinket prédának odadobni csak a végből, hogy a jövőt kedvezőbbé alakithassuk. (Igaz! Ugy van!) r Eontosabb nézetem szerint is az el őre dolgozás a jövőre, a prevenció, azionban szinte ugyanilyen nagy súlyú feladat a mostani betegek meggyógyitása is, annál inkább, mert a betegek meggyógyitása egyúttal prevenció is, mert mindazofki, akiket meggyógyítottunk és azoknak környezetei megtanulja az otkosan élést; a fertőzés ellen való védekezést és ezt a •tudást szétviszi az egész társadalomba. Amikor tehát az orvoslással foglalkozunk, egyúttal igen fontos preventív tevékenységet is .végzünk, (ügy van! Ugy van!) A profilaxis legelső teendője a gazdasági jóiéit megteremtése, ez a generális előfeltétel. 1 (Ugy van! Ugy rtan!) Hogy erre mennyire