Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIV. kötet • 1926. május 20. - 1926. június 04.

Ülésnapok - 1922-556

Iá. nemzetgyűlés 556. ülése 1926.' évi május hó 20-án, csütörtökön. 5 szükség van, azt mindnyájan tudjuk, mert á nyomor melegágya a tüdővésznek. Idevonatkotziólag saját intézményeim példaja'bol leszel?: bátor egy-két számadatot mondani. A Józsefszanatóriumba bekerülő betegek közül 54*8% lakott azelőtt,. mielőtt bejött a szanatóriumba, túlzsúfolt, egészségtelen lakásban, 4*2%-,al pedig hatnál több hátótárssal hált egy szobában. Aki tudja, hogy mi a túlzsúfolt éis t rosszul szellőztetett, nem tiszta lakás hatása és tudja, hogy az ilyen lakásban négyszer nagyobb a fertőzés, mint egyéb lakásokban, fel tudja fogni nagy horderejétt ezeknek a rendkívül szomorú lakásviszonyoknak. A 'betegek közül, akik bekerültek a József-szanatóriumiba, 4*2% azelőtt nem evett otthon négyszer egy héten húst, 42%-uk nem ivott tejet betegek felénél a táplálék kalóriaértéke 2000-en alul van, holott orvosi megállapítás szerint a tüdőbetegeknek napi 3500—4000 kalóriás táplálékra van szükségük. (Pikler Emil: Tümeggyllkosság folyik itt! — Szeder Ferenc: Állami bicsérdyzmus!) Elsősorban tehát ai gazdasági viszonyokat kell megjavitanunk és mindenekfelett a iakáskérdds nyomorán kell valahogyan segítenünk, mert hiszen jól tudjuk, hogy a szellőzetlen, nyirkos, túlzsúfolt lakásblan tenyésznek a bacíllusok. Sajnos, a- mi magyar népünk rettenetesen hátra van ezekben a higiénikus kérdésékben: belragasztja ablakait télen, a világért sem szellőztet s a napvilágtól egészen elzárja magát. Még nagyobb sajnálatosság, hogy amikor keresztülvittük a háború után a földbirtokreformot és ezzel kapcsolatban az uj falusi lakóházak építését, nem volt előzetes gondoskodás arról, hogy ezek a lakások, amelyek tízezer és százezerszámra épültek fel az országban, higiénikusán építtessenek fel. (Ugy van! Ugy von! a baloldalon.) Sehol sem látunk pincét, sehol nem látunk gonidlos'kodást arról, hogy napfénnyel legyen tele a lakás és sehol nem látunk a nyirkosság és nedvesség ellen gondoskodást. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hogy a lakásviszonyok mennyire hatnak a tuherkulotikus halálozás arányszámának megjavítására, arra péílida gyanánt Budapest előkelő városrészeit hozom fel, ahol — minden gyermek tudja — a tuberkulózis alig pusztit. A tuberkulózis elsősorban lakásbetegeséíg. A lakás tisztántartása, egészségessé tétele tehát á legelső feladat a tuber'kulózls elleni védekezésnél. A profilaxis terén másik nagy feladat a felvilágosítás terjesztése, kitanitása a társadalomnak a tuberkulózis rombolásáról és arról, hogy az tulajdonképen fertőző betegség, tehát lehet ellene védekezni. A kitanitás első, legnevezetesebb és egyúttal legtermészetesebb módja az iskolák utján való kitanitása a népnek, a tanyai, a nép- és polgári iskolákban való kitanitás. De ezenkiyül a propagandának még száz egyéb eszköze van. Mindenütt, a hol emberek tömegesen jönnek egybe, tér, alkalom és mód nyilik a kitanitásra, ami a prevenció terén a másik fontos, nagy feladat. Ha rátérek azután a védekezés másik nagy körére, a gyógyitás körére, akkor mindenekelőtt arra a tételemre fogok visszatérni, hogy a mi agrárnépességünk mennyire el van hanyagolva. Az iparosnépességnek van egy gyönyörű intézménye, a munkásbiztositás intézménye, amely a tuberkulózis elleni védekezésre is kiterjeszkedik. (Pikler Emil: Gyönyörű volt !) Az agrárnépességnél hiányzik ez . az intézmény. Ott van a Gazdasási Munkáis- és O^ér]segélyző -Pénztár, ez azonban szánalmas intézmény, egyáltalában nem teherbíró, (Ugy van! Ugy van! a. baloldalon.) amely kizárólag a baleset ellen biztosit, betegség ellen azonban nem. Nincsen fizető, aki a megbetegedett mezőgazdasági munkásért és napszámosért fizessen. Nem akarom a gazdatársadalmat aposztrofálni, csak arra hivatkozom, hogy ma a gazdatársadalom jegyében élünk és mégis, teljesen elhanyagoljuk a falusi népességet, elhanyagoljuk, mert hiányzik az áldozatkészség. Igenis, becsületbeli kötelessége lenne a gazdatársadalomnak, — noha látom, hogy ezek a szavak nem mindenkinél találnak megértésre — hogy ezt az intézményt kiépítse legalább is addig a mértékig, hogy ha egyéb tekintetben nem is, de a tuberkulózis elleni biztosításra feltétlenül kiterjeszkedjék ez az intézmény. Természetesen áldozatok nélkül ez nem megy. A nők kérdésére is kiterjeszkedve a biztosítás keretében, konstatálom, hogy e tekintetben a különben igen jeles intézmények, a munkáspénztárak sem állanak még eléggé a kor színvonalán, amennyiben a feleségre és a gyermekre, a családtagokra nem terjesztik ki a betegség ellen való biztosítást. Van már intézmény, — pl. a Máv. betegsegélyző-intézménye — amely kiterjeszti a feleségre is a biztosítást. E tekintetben tehát a munkásbiztositó intézményét meg kell kellene javítani, hogy az terjedjen iki a feleségre és lehetőleg a gyermekekre is. Ami a gyermekeket illeti, minden szanatóriumban kell létesíteni — de a kórházakban is — gyermekosztályt a tuberkulotikus gyermekeknek. Ezenkívül addig is, amíg a biztosítás intézménye megjavul, a betegápolási alapnak kellene vállalnia a tuberkuloítikus gyermekek ápolási költségeit. Ezzel kapcsolatban reá szeretnék mutatni egy francia intézményre, amely nagyon okos intézmény. Abris temporaire-eknek hívják azokat a menedékhelyeket, ahol a francia társadalom azon családokból, amelyeknek van egy tuherkulotikus tagja, a gyermeket kiemeli és mindaddig elkülönítetten ezen abriskban, ezen menedékhelyeken tartja a gyermeket, amíg a családban tuherkulotikus beteg van. Ha ezt az intézményt mi is létesítenénk, akkor a gyermekmenhelyek igen szép uj feladatot kapnának, amely hozzájuk méltó volna. A szanatóriumok felől különböző nézetek vannak. Némelyek azt mondják, hogy a szanatóriumok igen drága intézmények és általában nincs annyi hasznuk, mint amennyibe a fentartásuk kerül. Ezt a nézetet a magam gyakorlati tapasztalatai alapján a leghatározottabban megcáfolni vagyok kénytelem Először hivatkozom — a gyógyítási eredménytől eltekintve — a szanatóriumok profilaktikus hatására, hivatkozom arra, hogy mindenki, aki szanatóriumban volt, megtanul okosan, egészségesen élni. hozzászokik a nyitott ablaknál való alváshoz, megtanulja embertársainak megóvását a fertőzéstől, ami a legnagyobb feladat (Egy hang a szélsőbaloldalon: Köztisztaságot!) és megtanulja a tisztaságot. Hivatkozhatom arra is, hogy például nemcsak a betegek, hanem az egész szanatóriumi felszolgáló- és ápolószemélyzet is mind szétviszi a társadalomba a tudást, terjeszti az ismereteket és hogy a példa mennyire hat, hivatkozhatom a József-szanatóriumra, amelynek környékén a tanyákon télen-nyáron szellőztetnek. A paraszt nálunk gyűlöli a szellőztetést. A József-szanatórium körül mégis folyton szellőztetnek, mert a személyzet, amely cl SZcX" natóriumban szolgál, elviszi magával otthonába a hygiénikus életmódot, melyet a szanató-