Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

âèé À nemzetgyűlés 555. ütése Í9k mert e nélkül ma semmilyen állam fennállani, fejlődni és erősbödni nem tud. Ebből a szempontból kellene már ezt a kérdést birálni s ha mi ebből a szempontból bíráljuk, akkor bizony nagyon sok kifogásolni valót találunk. Itt van pl. a munkásbiztositás. A munkásbiztoisitás. ami a ibetegsegélyezést és a baleset-kártalanitást illeti, már a békeidőben megvolt. Ez az intézmény a háború és a forradalmak következtében elveszítette az autonómiáját. Bár azóta hat év elmúlt, de még mindig nem kapta vissza az autonómiát. Ami ezalatt az idő alatt ott történt, azt már itt ismételen szóvátették. Én erre nem akarok bőven visszatérni, csak rámutatok azokra az igazságtalanságokra, amelyeket ott a volt tisztviselőkkel szemben elkövettek. Továbbá a munkásoknak, a kik ott betegség és baleset ellen vannak biztositva, mindig csak magasabb meg magasabb illetékeket kell fizetni, a jogaik azonban még mindig nincsenek meg, olyan értelemben, mint ahogyan a háború előtt megvoltak, mert ha meg is kapják a táppénzt, akkor is csak nagynehezen tudják megkapni. Annak ellenére, hogy a jogaik alapszabályokban vannak lefektetve és biztositva, mégis az orvosok bánásmódja, — ahogyan ott a tisztviselők a feleket kezelik, legyenek azok munkáltatók vagy munkások — olyan, hogy emiatt mindent meg lehet állapítani, csak azt nem, hogy az érdekelt felek, munkások és munkáltatók, ezzel az intézettel meg volnának elégedve. Minden hét szombatján, akkor, amikor ez intézet számára a munkások illetékeit levonják, szidalmazzák is ezt az intézetet, mert csak akkor kapnak táppénzt, ha már meg sem tudnak mozdulni. (Benárd Ágoston: Ez nem igaz! Hogy mondhat ilyet? Egyszerűen nem igaz!) Igen t. képviselő ur, ezt könnyű mondani anélkül, hogy bizonyítani is tudná. (Benárd Ágoston: Könnyű ilyen nem igazakat mondani! Tessék bizonyítani!) Jobb volna, ha a képviselő ur nem beszélne, mert akkor azt hinnők, hogy valami bölcs, de ha beszél, akkor elárulja, hogy nem az. (Derültség. — Szabó Sándor: Alighanem személyeskedni akar!) Bocsánatot kérek, nem én személyeskedem! Ha engem közbeszólásokkal megzavarnak, akkor jogom van felelni. Tessék Benárd képviselő urnák mondani, hogy ne személyeskedjék! (Szabó Sándor: Ne személyeskedjék Benárd képviselő ur!) Elnök: Csendet kérek! (Propper Sándor: A pénztár jelentéséből fogom bebizonyítani, hogy igaz, hogy csak a félholtak kapnak táppénzt! Az egészen holtnak már nem adnak, mert az már meghalt!) Rothenstein Mór: Alig tud a beteg mozogni, máris egészségesnek jelentik ki. Igenis, •az orvosi kar sem teszi meg kötelességét a betegpénztárban. Tudom ezt bizonyitani, ha szükséges. (Benárd Ágoston: Tessék bizonyitani!) Itt nem tudom bizonyitani; bizonyitani csak akkor tudnám, ha erre a célra kiküldenének egy pártatlan bizottságot, egy olyan fórumot, amely objektiven megállapítaná, milyen viszonyok uralkodnak általában a betegpénztárban. Ez nem jelentheti azt, hogy nincsenek olyan orvosok is, akik a beteggel szemben ugy járnak el, amint kell, de az orvosok maguk mondják, hogy ilyen utasításaik vannak; az orvosok egyénileg nem tehetnek arról, de utasításaik ilyenek. Azt mondják: takarékoskodni kell és a beteget csak akkor lehet betegnek jelenteni, ha — ismétlem — már mozogni sem tud, de ha ismét tud mozogni, üdülésre nem engedélyeznek időt, hanem rögtön munkába küldik. Ez az igazság. '. évi május hó 19-én, szerdán. És természetes is, hogy ez igy van. Azért van igy, mert a pénztárnak nincs autonómiája. A 'békeidőben egy paritásos alapon álló igazgatóság intézte ezeket az ügyeket. Ma nincs mit tartani attól, hogy a mai igazgatóság valamit nem fog tudomásul venni, amit az orvosok csinálnak vagy azt, hogy a tisztviselők hogyan bánnak az érdekelt /felekkel!. Kihez menjen ma panaszkodni az illetői A hivatalos apparátushoz? Ahhoz hiáiba megy panaszra; az nem intézheti el. Állitom azt is és bizonyitani is tudom, hogy az intézet élén álló igazgató maga is mondja, hogy nem tud eredméinyesen dolgozni autonómia nélkül. A törvényjavaslat, amely ezt a kérdést szabályozná, már nagyon régen itt fekszik a nemzetgyűlés előtt. Igaz, hogiy nem ugy, ahogy mi a!zt kivánjuk, de mégis egyáltalában nem kerül sor arra, hogy ezt a törvényjavaslatot tárgyalás alá vehetnők. Ennél a pénztárnál a takarékoskodás ott is kifejezésre jut, hogy nyomtatványszükségletét házilag fedezi. (Benárd Ágoston: Ez is hiba?) Igen, szerintem ez is hiba. Egy olyan intézet, mint az Országos Pénztár, az ő évi jelentését nem adhatja ki gépirásois példányban. Tessék azt ejgyszer megnézni! Nem tudom, megragadta-e már a minister ur figyelmét, hogy ez hogyan fest! Nem kifogásolnám azonban, ha ez azt jelentené, hogy a pénztár tényleg valamit megtakarít, de nem talkiarit meg, hanem még többe 'kerül igy, mint ha nyomdába adná és ott állittatná elő, mert 0giy egész sereg munkaerőt foglal ez le és gépirókisasszonyok csinálják. Csak meg kell ezt nézni. Nem tudom, képviselőtársaim jutnak-e albha a helyzetbe, hogy az ilyen nyomtatványt, az Országos Pénztár évi jelentését kélzhez kapják; akkor maguk is furcsállanák ezt a dolgot. Épen ezért én a minister.ur figyelmeit rá kívánom terelni erre a takarékoskodásra, mert ez nem takarékoskodást, hanem tö'bbkiadást jelent. A népjóléti minister ur beszédében emiitette, hogy élpen most egy ankét tanáieskozik az általa kidolgozott tervezet felett, amelyben hasonlóképen mint a 'balesetbiztositásnál, a munkanélküliség ellen is biztosítani kívánja az önhibájukon kivül munka nélkül levőket. Ezt a munkásság képviselői már régen sürgetik és mi üdvözöljük is azt, hogy már ilyen stádiumba került a tervezet, hogy a munkáltatók és munkások a népjóléti ministerium közreműködésével tanácskoznak éhben a kérdésben. A tervezet, amely ennek á tanácskozásnak alapja, — rossz néven nem is veszszük — nem az, amelyet mi kívánunk és tudjuk előre, hogy nem iis: lehet az* amelyet mi kívánunk, de nem lesz olyan sem, — ezt^ is hisszük — ahogyan a munkáltatók ezt kiylánják, hanem á népjóléti minister ur az ő áttekintése és elgondolása szempontjából fogja ezt a tervezetet, ezt a törvényjavaslatot a nemzetgyűlés elé hozni. Nem vártuk és nem várhattuk azt» hogy a tervezet ugy gondolja megvalósítani a munkanélküliség elleni biztosítást, hogy csak a munkások és munkáltatók érdekeltsége viselje az anyagi terheket, de az állam és község ehhez anyagiakban ne járuljon hozzá semmivel sem, mert akkor az állam, a város semmi áldozatot nem hoz a munkanélküliek javára és akkor nem lehetne megérteni, hogy ha ezt állami hozzájárulás nélkül is meg lehet csinálni, miért kell ilyen hosszú ideig arra várni, hogy a munkásoknak ez a kívánsága végre megvalósuljon. Ezt akkor sokkal előbb is meglehetett volna csinálni; épen ezért a munkásság