Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-555

A nemzetgyűlés 555. ülése 1926. évi május hó 19-én, szerdán. 387 ezt nem érti és kivánja és követeli azt hogy az állam és a város is vegye ki részét ebből az áldozatból. Ez már ott az ankéten is kifejezésre jutott és meg kell jegyeznem, hozzá kell fűznöm az igazság, a történelmi hűség kedvéért, hogy a minister ur kilátásba helyezte az állami hozzájárulást és megígérte, hogy igyekezni fog ezen a téren, amit lehet,, megcsinálni. Nem lehet helyeselni azt, hogy e törvényjavaslattal kapcsolatban a minister ur azt akarja elérni, hogy amennyiben felesleg mutatkoznék, ezt közmunkák végzésére lehessen felhasználni. Mi azt valljuk, hogy ha a munkások és munkáltatók illetékeiből és az állam hozzájárulásából származó összegben felesleg mutatkozik, akkor ezt a segélyezés kiépítésére kell felhasználni, nem pedig közmunkákra. A közmunkák megteremtésére a beruházásokat az államnak, a kormánynak más utón kell előteremteni, nem pedig az érdekelteket külön megterhelő utón s épen ezért mi ezt nem tudjuk tudomásul venni, hogy ez a tervezet azt kivánja, hogy ennek az intézménynek autonómiája épen ugy kezeltessék, ép olyan autonómia állíttassák fel itt is, mint az országos pénztárnál. Nem tudjuk tudomásul venni azon egyszerű oknál fogva, mert ezidő szerint az országos pénztárnál egyáltalán nincs autonómia. Hogy a munkáltatók ezen a tanácskozáson élesen állást foglaltak az intézmény ellen, ezen sem lehet csodálkozni, mert a munkáltatók nemcsak itt, ebben az országban, hanem mindenütt és mindig ellenzik azokat a javaslatokat, amelyek hivatva vannak a munkásság gazdasági helyzetén javítani, amelyekben tehát arról van szó, hogy a munkások jólétéről gondoskodjék a munkaadó abban az arányban, amilyen arányban erre kötelezve van. Én a magam részéről, mint mondottam is, azt hiszem, hogy épen ezért a népjóléti minister ur meg fogja találni a két fél meghallgatása után azt, amit felfogásával összeegyeztethetőnek tart és ehhez képest rendezni fogja ezt a kérdést. Arra kérném azonban a minister urat, hogy ne csak ezt a kérdést, a munkásbiztosiíás ügyét rendezze, hanem azt hiszem, hogy ami a munkásbiztositó pénztár autonómiáját illeti, elérkezett volna az ideje annak, hogy ezt a kérdést is rendezzék. Ami most van, ez abszolúte nem lehet rend, mert nagyon szomorú képet látunk ezidő szerint ebben az intézményben. A lakáskérdéssel kapcsolatban is, amely szintén a népjóléti minister ur hatáskörébe tartozik, egészen röviden meg kell _ emlékeznem arról, hogy azáltal, hogy a népjóléti minister ur egyik rendelete alapján vidéken — nem városokban — a lakások felszabadultak ennek következtében, — amint már emlités is történt pl. Csepellel kapcsolatban — azokra nézve, akiket érint, akiknek lakásait a mohó háziurak felmondották, kétségbeejtő^ helyzet állott elő, amelyen a minister ur Ígérete szerint szintén segíteni akar. Ez a helyzet késztet engem annak kijelentésére, hogy nem tudom megérteni, hogy miért épen Magyarországon sietős annyira a lakások felszabadításai (Csontos Imre: Ha maga azt tudná, az nagyon jó volna!) Az az érvelés, hogy a lakások felszabaditása által megindul majd a magán építkezés, szerintem nem egészen helytálló. Nem akarom elhinni azt, hogy csak azért nem épitenek a magánvállalatok, mert a lakások nem szabadok, mert nem lehet a régi lakásokat felmondani és igy az uj házakban majd nem lesz lakó; hanem azt hiszem, hogy azért nem indulhat meg a magánépitke- ' zés, mert nincsenek meg azok a feltételek és kellékek, amelyek ebben a tekintetben békeidőben meg voltak. Békeidőben, ha valakinek volt elegendő pénze, telket vett, az építkezéshez szükséges költségeket pedig a bank nyújtotta. Mindaddig, amig a bankok nem fognak ismét nyújtani ilyen építési kölcsönöket, mig a magánépittetők a kölcsönöket nem amortizáció utján törleszthetik és amig ehhez a kormány nem fogja a megfelelő kellékeket szolgáltatni — és nem addig, amig a lakásokat fel nem szabadítják, hiszen Petrovácz Gyula t. képviselőtársam épen tegnap ecsetelte, hogy mennyire összezsúfolva laknak egyes helyeken a lakók — addig nem kell félni attól, hogy uj házak építésével üres lakások fognak keletkezni. Épen most jár Budapest közönsége részéről néhány ember Bécsben, akik a lakáskérdésben az ottani berendezéseket tanulmányozzák. Bécsben — ahol ezidőszerint a régi lakók még mindig csak 15%-át fizetik a békebeli házbérnek, holott nálunk 50%-ot fizetnek — még mindig nincs szó és más helyen sincs szó a lakások felszabaditásáról. Itt igen, itt szó van róla. Ebből azt kell következtetnem, hogy itt mégis inkább vannak tekintettel a háziurak érdekeire, mint a lakók érdekeire. Ennek a rendszernek egyszer már meg kell változnia, mert ha ez igy megy tovább, akkor nem lehet szó arról, hogy ilyen kormányzati rendszerrel szemben a nép széles rétegei bizalommal viseltethessenek. Ha itt a költségvetésben nézem az egyes tételeket és azt találom, hogy »közegészségügy« cím alatt népbetegségek elleni védekezésre 300.000 pengő van előirányozva, a közegészségügyre előirányzott főösszeg pedig 18,500.000 korona, akkor igazán azt kell mondanom, hogy ezek a tételek épen csak azért szerepelnek, hogy azokból látni lehessen azt, hogy a népjóléti ministeriumban tudják, hogy a közegészségügy az ő resszortjukba tartozik és ennek tudatában szentelnek bizonyos összegeket erre a célra. Azt hiszem azonban, hogy még a ministeriumban sem hiszik el, hogy ezek az összegek kielégitők volnának. A közjótékonyság ügye is szerepel az előirányzatban és azt látjuk, hogy a közjótékonyságra felvett rendes kiadások összege 31.480 pengő. E cím alatt szerepel a Vörös Kereszt Egyesület, a Mentőegyesületek, a Budai Erzsébet-zárda stb. Hát ki hiszi azt, hogy ez az összeg elegendő arra, hogy ezeket az intézeteket fenn lehessen tartani? Igaz, azt mondják, hogy a társadalom is tegyen valamit, járuljon hozzá ez intézmények fentartásához, de kérdem, helyes-e az, hogy a kávéházakban, vendéglőkben és az utcasarkokon minduntalan vexálják azt a közönséget, amely amúgy is túl van terhelve? Még mindig tányéroznak az utcákon azért, mert az állam nem tartja kötelességének, hogy közpénzekből tartsa fenn az ilyen intézeteket, amelyekre pedig olyan szükség van, mint az embernek egy falat kenyérre. Az állam pénzéből kellene ezeket fentartani, nem pedig koldulás utján, inert én másnak, azt, ami Budapesten az utcasarkokon e tekintetben folyik, nem nevezhetem. Engedjék meg, hogy ezek után rátérjek arra, amit Petrovácz t. képviselőtársam az épitőmunkásokról mondott a lakáskérdéssel kapcsolatosan. Petrovácz képviselő ur rossz néven veszi az épitőniunkásoktól, hogy ők, érezve, hogy a lakásépítés fel fog lendülni, körlevél utján az épitőmunkásokhoz fordultak és felhivták figyelmüket arra, hogy szervezkedjenek, mert csak szervezkedés utján ' tudnak maguknak megélhetést biztosjtani. Ha