Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-547
A nemzetgyűlés 547. ülése 1926. biztosítják, vagy pedig megtörténik, hogy mindakettőt csinálja: a létszámot is csökkenti, a munkabéreket is visszafejleszti és igy e kettős ténykedés révén eléri azt, hogy sikerül a múlt évi költségvetésben beállitott 30 millió pengővel szemben 23 millió pengővel elintézni az üzemi, gyártási és termelési költségeket. Ez is előidézi azután azokat az állapotokat, amelyeket találunk az állami vas-, acél- és gépgyárakban. Itt különösen a diósgyőri vasgyárban legújabban tett intézkedéseket kell kifogásolnom, amelyekről szintén szó volt már, azonban itt, midőn ujabb alkalmat látok ennek megemlítésére, ezt az alkalmat is felhasználom és a minister ur jelenlétében is leszek bátor erre rámutatni. Elsősorban is a munkaidő kérdése az, amely a diósgyőri vas- és acélgyárban a legújabb időkben meg van változtatva. A 8 órai munkaidő, amely ezideig három váltással történt, a legutóbbi időben megváltozott olyan módon, hogy most már csak két váltás van, és pedig 12—12 órás turnusokkal. Az államnak, szerintem, semmi körülmények között nem volna szabad ilyen cselekedetet végrehajtania, nem lenne szabad, hogy a kormány statuáljon példákat a munkások kizsákmányolására, akár a munkaidő, akár a munkabér tekintetében. Szerintem, ha szükséges, még áldozatokat is kellene hozni. Különösen ilyen üzemben, ahol a munkások fizikai ereje van a legmesszebbmenő mértékben igénybe véve, ezt a fizikai erőt napi 12 órán keresztül igénybe venni épen az államnak nem volna szabad, különösen nem akkor, amikor már bebizonyosodott, hogy a 8 órai munkaidő a háromszori váltással tökéletesen bevált s hogy ez a 8 órai munkaidő háromszori váltással abszolúte nem idéz elő termelési költségtöbbletet, mert pihentebb munkások tudnak munkájukhoz fogni, akik magukat jól kipihenve, tökéletesebben tudják amunkára szánt időt felhasználni. Ellenben a 12 órai munkaidő mellett a nehéz testi munkával agyon csigázott munkások nem tudnak olyan frissen visszakerülni munkahelyükre és épen ezért nem is tudják azt a 12 órai munkaidőt olyan módon kihasználni, hogy az előnyösebb termelési rendszer lenne, mint a 8 órai munkaidő. Beszélnek kell arról is és figyelmébe kell ajánlanom a minister urnák, hogy milyen munkabérek vannak az állami üzemekben, az állami vas-, acél- és gépgyárakban bevezetve. A 8000 és nem is egészen 9000 koronát kitevő szakmunkásbér az, amelyről már oly sokszor beszéltünk. Nem volna szabad megtűrni, hogy az állami üzemekben a jól kénzett szakmunkások ilyen alacsony díjazás mellett dolgozzanak. De ezek a magasabb bérek; se szeri se száma az ezeknél lényegesen alacsonyobb, 6000—6500 koronáig terjedő béreknek, amelyekért — ismétlem — nehéz testi munkát kell végezniök a munkásoknak. Nemcsak a 12 órás munkaidőt kell perhorreszkámom, hanem meg kell emlitenem azt is, amit már megmondottam, hogy egyes osztályokban még 16 órát is dolgoztatnak hetenként három napon át. (Rothenstein Mór: Az ipartörvény megengedi!) Épen az a szégyenletes dolog, hogy az állami vas- és acélgyárakban tesznek ilyen intézkedéseket és kényszeritik a munkásokat ilyen munkaidő betartására. Erre alig tudok súlyos elitélő szavakat találni, mert a magániparban sem igen lehet találkozni olyan esettel, amidőn a munkaidő ilyen magas fokra, ilyen végtelenségig fel van fokozva. évi május hó 8-án, szombaton. 83 (Szabó Imre: így adnak példát Csepelnek és a többinek!) Természetes, hogy ha az állami vasgyárak részéről ilyen példát látnak a magánipari munkáltatók, ők követik ezt a példát és a kormány nem tudja visszatartani a magánipari vállalkozókat attól, hogy ők is ne tegyenek ilyen munkaidő-bevezetéseket, mert könnyen visszavágnak a kormánynak és azt mondják: tessék előbb saját üzemeiben rendet teremteni és csak azután lehet a magánipartól rövidebb munkaidőt követelni. (Rothenstein Mór: Külön munkabéregyeztető bizottság kellene!) Engem nem nyugtat meg a minister ur esetleges válaszában azzaL (Hermann Miksa: előadó: Már előre tudja? — Szabó Imre: Tudjuk, hogy azt fogja mondani, hogy ez csak átmeneti intézkedés!) hogy azt fogja mondani: ez átmeneti intézkedés, nem volt elegendő munkaerő és miután rövid időre szóló hosszabb munkaidőről van szó, nincs értelme annak, hogy most munkásokat alkalmazzanak, vegyenek fel. Én ezt megfelelő indoknak nem tartom, mert az a felfogásom, — amint már emiitettem — hogy az állami üzemekben kellene különösen őrködni az ilyen nehéz testi munkáknál a 8 órai munkaidő felett s azt semmi körülménynek sem szabad megváltoztatni. Szólanom kell még az állami vas- és acélgyáraknál — jobban mondva az állami gépgyáraknál — a gyártási politikáról. Az indokolásban ugyanis fel van tüntetve, hogy a gyártási programmot a diósgyőri gyárnál főleg vasutszükségleti anyagok, különféle acélöntvények, r hengerelt, valamint kovácsolt anyagok gyártása képezi. Rendben is van, hogy itt azt gyártják, amire a gyár be van rendezve, amit évek hosszú során át csinálnak, azonban a budapesti gépgyárnál már más a helyzet. Itt az indokolásban azt találom, hogy 25 diarab szabványos nyomtávú mozdonyt készítenek. Ez is odavaló munka, erre van berendezve az államvasutak gépgyára, azonban megütközöm azon % amin már megütköztem az 1925/26. évi költségvetésnél, hogy t. i. miért volt szükség arra, hogy az államvasutak gépgyárában egy olyan gyártási ágazatra térjenek át, amely eddig még nem volt meghonosítva. (Herrmann Miksa előadó: Megmondom, ezelőtt csináltak 300 lokomotivot, most pedig csinálnak kettőt!) Ez a baj, (Herrmann Miksa előadó: Mit tehetünk róla!) ezért kifogásoltam azt, hogy mozdonyrendelések nincsenek, mert ott nem lehet épen a mozdonyrendelésék hiánya miatt kellő módon foglalkoztatni a munkásokat. A minister ur szerint sok a mozdony. Lehet, hogy mozdony elég nagy számban van, de milyen mozdonyok azok t. minister ur? Tessék azokat a tartalékbahelyezett mozdonyokat számbavenni, hogy valójában mennyire eltérnek attól a tipustól, amelyet ma joggal lehet igényelni s ha eziránybaii a költség erre tetemes, ez azt jelenti, hogy hosszú időn keresztül nem történt ezirányban olyan munka, amilyen szükséges lett volna. (Erdélyi Aladár: Elvitték a románok a jókat!) Ha elvitték, épen azért kellene pótolnunk. (Malasits Géza: Hála az ember-k éberségének, a legrosszabbakat vitték el!) Épen ennek következtében kellett áttérni traktorok gyártására, olyan gyártási ágazatra, amely egyrészt belevág a magánipari gyártásba. Nem épen a konkurrenciát kifogásolom én, mert nekem semmiféle érdekem nincs egyetlen egy üzemhez se, legfeljebb annyi, amennyi érdek füz a munkások ügyeihez, de tudom nagyon jól, hogy mit jelent egy ilyen nj gyártási ág bevezetése. Egyszerűen azt, 11*
