Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-546

A nemzetgyűlés 546. ülése Í926. évi május hó 7-én, pénteken, m tudja pillanatnyilag megmenteni őket ettől a tehertől, de abban a percben, amikor ez a felügyelet elmegy, amikor ezek a vizsgáló szemek elvonulnak, a teherhuzás, a teherhordás kezdődik elölről. Nem kell azt képzelni, hogy ez csak a kisiparnál van igy, hiszen a gyáripari ifjúmunkások helyzete sem rózsásabb. A szakmai kiképzés szempontjából pedig igazán nem tudom, hogy a kisiparnak vagy a gyáriparnak adjam-e a pálmát. A kisiparos, kinek egész ideje lótás-futás, az adózás és a vevőfogdosás körül, úgyszólván egyáltalán nem ér rá arra, hogy tanoncával foglalkozzék, viszont a gyáripari tanonc egész kiképzése abban merül ki, hogy részletmunkákat tanul és egységes és átfogó képe a maga szakmájáról soha nincsen. A kettő között a különbség csak az, hogy a gyáriparban a kihasználás, a kizsákmányolás némileg szabályozottabb némileg csökkentettebb, a kisiparban azután a munkáltató szeszélyétől vagy jószivétől függ, hogy végtelen vagy szintén csökkentett-e? Az ifjúmunkások kiképzésében egészen gyökeres rendszerváltozásra van szükség. Mindenekelőtt megbeszélésre, tanácskozásra van szükségünk, mert a munkáltatók is panaszkodnak, a munkáltatók is érzik ezeket a bajokat és ők is kivánjájk, hogy ezen a téren végre változás történjék. Ha megnézzük a mi

> iparunkat, azt látjuk, hogy a szakmunkások java kivándorolt, külföldön van, pótlás nincs, utánképzés nincs. Ilyen körülmények között nem is várhatjuk, hogy utánképzés legyen és végeredményben oda fogunk jutni, hogy teljesen elmarad a pótlás. Lehet, hogy azt mondják egyesek, hogy ez rendjén van; lassanként kihalatni az ipart, az ipari munkásságot, hogy tisztára csak, mint agrárállam létezzünk. De én szerintem az ipari állam masrasabb fokot jelent mint maga az agrárállam. Az iparosállam nem engedheti meg macának azt, hogy visszasülyedjen a balkánállamok nivójára Elég szerencsétlenség, hogy a, békeszerződés meghozta nekünk azokat az állapotokat, amelyek részben a balkáni állapotokhoz hasonlókká tesznek bennünket, legalább mi magunk_ ne segitsük elő ezt a balkanizálódást. Egy uj, szakképzett munkástábornak munkábaállitása: az államnak feladata elősegiteni ezt a kérdést, hiszen amig 1918-ban az Országos Munkásbiztositó Pénztár jelentése szerint még 67.693 biztositott kis inas volt a munkáspénztárban, 1919 decemberében méír csak 24.000-re, tehát majdnem egyharmadára csökkent le ez a létszám. Szükséges ennek a kérdésnek alapos megvitatása a szakértőkkel, hogy kialakuljon az a legjobb módszer, amellyel ezen a téren a reformokat meg lehet csinálni: a külföldi gyakorlati példák alapján a, tanműhelyeknek felállítása, internátusoknak létesitése, hogy a falusi gyermek' is, aki odahaza a falujában soha rendes ipari kiképzéshez nem juthat rendes és alapos ipari és szakmai kiképzéshez juthasson. Itt ebb en a pillanatban nem akarok bővebben és mélyebben belemenni ebbe a kérdésbe. Ha megvan a jóakarat ennek a kérdésnek a rendezésére, akkor eljön majd a szakértelem is abból az odúból, ahová eddig száműzték. A munkaerőnek, az uj munkfishadseregnek kiképzésében elől kell jiáirni a kereskedelemügyi ministeriumnak, szintúgy elől kellene járnia a meglevő munkaerő megvédésében és konzerválásában is, meg kellene őket menteni a testi és lelki bántalmaktól mindenfélekép. A. kereskedelemügyi tárca feladatkörébe annyi ilyen problémának megoldása belefér, hogy valóban, a kereskedelmi ministerium ambicionálhatná, hogy ezen a téren az összes többi tárcák előtt járjon. A kereskedelemügyi tárca költségvetésébe tartozó kincstári üzemek kérdésében azt az egyet akarom megjegyezni, hogy az államnak tulajdonképen egy szociálpolitikai mintaképet kellene szolgáltatni a maga üzemeiben és vállalataiban. (Ka bók Lajos : Tizenkét órás munkaidővel mintakép!) Az állami üzemeknek, a kincstári üzemeknek példakép kellene szolgálniuk a magánvállalkozás felé, hiszen az államnak nem is volna joga saját állampolgáraival szemben, mint konkurrens fellépni, csak abban az esetben, ha ő többet, jobbat és különbet tud nyújtani minden téren, mint a magángazdálkodás. Különben is, hiszen Magyarország tagja a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnak, Magyarország aláirta azt a békeszerződést, amelyre ugyan nem szivesen hivatkozunk, de amelynek mégis vannak olyan pontjai a munkaerővel és munkásvédelemmel kapcsolatban, amelyeket — ha már egyszer hozzájárultunk — érvényesiteni kellene idebent is a munkaerő konzerválásával, a munkaerő védelmével és a munkásság megmentésével, hiszen mind ennek elmulasztása igen-igen drága pénzébe kerül az államnak. Nem tudom, hogy nem találták-e elégnek a háborús erőveszteséget, hogy most még ilyen belső háborúval is szaporitani akarjuk a magunk erőveszteségét és munkaveszteségét! Hiszen az emberkimélés, a munkásvédelem nemcsak az erkölcs nevében, hanem az igazi, a helyesen felfogott gazdasági számítás szerint is követelhető az országtól. Éppen elég baj az, hogy nem tudnak a többi tárcák segiteni a lakásnyomoruságon, a tüdőbaj pusztításain, az öngyilkosságokon, s ha ezeken a bajokon nem tud segiteni az állam, amelyek az államnak pénzébe kerülhetnek, legalább azokon a bajokon segitsen, amelyeken való segités az államnak közvetlenül nem kerül pénzébe, hiszen átháritja a magángazdaságra. Ha az állam, vagy valamely államférfiú arról panaszkodik, hogy a szociálpolitika a legdrágább politika, akkor nem lehet csodálkozni, hogy a magángazdaság azután egyáltalán semmit sem csinál. Pedig nem lehet tartósan semmibe venni a dolgozók érdekeit, nem lehet tartósan félreállítani azokat a nagy érdekeket, amelyek a munkaerővel vannak összefüggésben, nem lehet a meg nem levő szociálpolitikai alkotások ellen és a meglevők leépítéséről beszélni. Nemes Bertalan képviselőtársam tegnap az ellen az egyetlen szociálpolitikai alkotás ellen, a sütök éjjeli munkáját eltiltó törvény ellen beszélt itt a nemzetgyűlésben, — az ellen a törvény ellen, amely tulaj donképen egy genfi egyezmény, genfi megállapodás, — amit az egész világon keresztülvittek. Ezt az egyetlen szociálpolitikai eredményt is ki akarják kezdeni és különösen, ha itt a nemzetgyűlésben akarják kikezdeni, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy a munkáltatók részéről odakint ugyancsak nagy és erős harc indul meg mindenféle szociálpolitikai akarás ellen. Különben is helyre kell igazitanom képviselőtársam egy tévedését. Ő arról a kisiparosról beszélt, aki állítólag 5 óra előtt nem nyúlhat a tésztához, mert feljelentik és megbüntetik. Törvény szerint HZ cl kisiparos, aki segéd vagy tanonc nélkül dolgozik, minden további nélkül akkor dolgozik, amikor akar. De nem is kell olyan nagyon biztatni a többieket sem, hiszen ezek biztatás nélkül is éppen eléggé áthágják, kijátsszák a törvényt a nélkül, hogy azért büntetést kapnának, mert legtöbbször az illetékes hatóságoknak vagy nem jut tudomására az az eset, vagy pedig olyan minimális büntetéssel sujtják őket a tör5*