Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-553
A nemzetgyűlés 553. ülése 1926. évi május hó 17-én, hétfőn. 317 minden egyes tagja felelős lesz a tekintetben, ha ezt az akciót sikerre nem tudjuk vinni. Ha már ilyen mostoha a költségvetés és az államháztartás rendje Magyarországon — testnevelési célokra össze-vissza 7 milliárd koronát enged kiutalni, — akkor amikor a mai ebéden képviselőtársaimmal konstatálhattuk, hogy ennek a nemzetgyűlésnek a vendéglőse az általa most kibérelt Bristol-szállodába önmaga 5 és l k milliárd koronát invesztált, mondom, ha 5 és x k milliárd koronát invesztál egy vendéglős, amikor kibérel egy hotelt a Dunaparton, mi pedig az egész magyar állam mindössze 7 milliárd koronát forditunk testnevelési célokra — akkor, amikor igy állunk a pénzösszegeket illetőleg: minden egyes embernek, minden egyes állami tisztviselőnek, minden egyes közigazgatási tisztviselőnek és főleg pedig a járási és megyei hatóságok legfőbb felügyeleti hatóságának, a belügyministernek, más minister kollégáival együtt igenis oda kell hatnia, hogy mindenki oda irányítsa tevékenységét, hogy ez a levente-intézmény minél inkább gyökeret verjen, minél inkább népszerű legyen, nem pedig arra, hogy annak megrontására vagy dliszkreditálására meggondolatlan közigazgatási intézkedések vagy Ítéletek közrehassanak, mert azoknak, akik ezt az intézményt elősegiteni hivatva volnának, ez volna a kötelességük. (Helyeslés a jobboldalon.) Visszapillantva a már letárgyalt tárcák költségvetésére s a hadikölesön-ügyben minden egyes tárcánál elhangzott felszólalásokra, a hadikölcsönkötvény ékkel kapcsolatban megint csak a belügyminister ur felelősségét érintem. A belügyminister urnák, mint legfőbb gyámügyi hatóságnak a felelősségét érintem és kérdezem az igen t. belügyminister urat, hogy mikor a hadikölesönök kérdéséről hall beszélni vagy olvassa a hadikölcsönök kérdésében tartott tiltakozó gyűléseket, vagy amikor olvassa a pénzügyminister ur részéről elhangzó legridegebb elzárkózást, vagy olvassa a ministerelnök ur részéről azt a készséget, hogy hajlandó a hadikölcsön-problémával foglalkozni, de csak mint szociális problémával, kérdezem a belügyminister urat, hogy mint legfőbb gyámügyi hatóságnak, nem jutnak-e eszébe a kiskorú árvák, nem jut-e eszébe az árvák és a gondnokoltak vagyona s nem jut-e eszébe az a szörnyű, vérlázitó igazságtalan helyzet, hogy az árvák és gondnokoltak vagyonáról, róluk, nélkülük, az akkori gyámügyi hatóságok akként intézkedtek, hogy vagyonuk legnagyobb részét hadikölcsönökbe fektették?! Tehát miként elszámoltatni kivántam a vallásés közoktatásügyi minister urat abban a tekintetben, emlékszik-e a papok és tanitók agitációjára a hadikölcsönkötvények jegyzését illetőleg, az igen t. belügyminister urat is elszámoltatom és kérdezem, hogy mi a szándéka, mit remélhetünk abban a tekintetben, hogy a megsemmisült árvavagy ónok és a megsemmisült gondnokolt-vagyonok minő módon találják meg az állam részéről a kárpótlást azokért a veszteségekért, amelyekben részesültek azáltal, hogy a hadikölcsönkötvények értéke megsemmisült s a kormány részéről pedig nem látnak olyan szándékot, mely őket a jövőjüket illetőleg megnyugtatná. T. Nemzetgyűlés! A más tárcák költségvetése tekintetében tehát csak a levente-ügyet és a hadikölcsön-problémát kivántam a belügyminister ur tárcájával összefüggésbe hozni. Ami már most szorosan az igen t. belügyminister ur tárcáját illeti, itt elsősorban kell, hogy foglalkozzam a sajtókezelése terén az igen t. belügyminister ur magatartásával és itt, miközben leszögezem azt. hogy nekem a »Világ« politikai napilaphoz semmi néven nevezendő közöm nincs, (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Még csak az kellene!) sőt arra hivatkozhatom, hogy ez a lap engem már mint politikust el is parentált, egyszerűen azért, mivel a frankügyben nem osztottam Vázsonyi Vilmos véleményét, elbúcsúztatott s áttessékelt a velem ellentétes politikai nézeten álló kormánypárti táborba, szóval ez a lap velem szemben kritikán aluli igazságtalan és általam elég súlyos szavakkal meg nem bírálható módon viselkedett — mondom, miközben ezt megállapítom, mégis csak azt mondom hogy lehetetlen dolog fentartani tovább azt a rendszert, hogy kormányrendeletek utján tiltanak be sajtótermékeket, (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Nagyon jó, hogy megvan a kormánynak ez a joga!) mert mégis csak nagyobb megnyugvást kelt, ha birói utón fojtják bele a szót, mint ha kormányintézkedés folytán tiltanak be egy sajtóorgánumot. A kormány a frankhamisitási bűnügy kezdetén, alig pár nap uralva, mikor ez kipattant, néhány napig már szüneteltette ezt a lapot. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Nagyon jól tette! — Fakots József: Egy volt főszerkesztő mond ilyet! — Bajcsy-Zsilinszky Endre: Mint magyar ember mondom és nem mint főszerkesztő! — Pakots József: Ugy is nézett ki az a sajtó!) Egy szavam sincs, hogy védjem azt, amit irt, sőt ellenkezőleg megvan a magam kialakult véleménye ugy az akkori hibája, mint a mostani hiba tekintetében. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Hazaárulókkal állott összeköttetésben! — Pakots József: Önök meg Cuzákkal!) Nem helyeselhetem azonban az igen t. belügyminister urnák, mint kormányhatóságnak rendelkeziéiseit ilyen tekintetben. Ha én volnék a t. belügyminister ur helyén, magam szorgalmaznám a lehető legsürgősebben, hogy a felelősség vádja niennél előbb háruljon át magáira a nemzetgyűlésre, hogy a nemzetgyűlés minél előbb alkosson olyan törvényt, amely szabályozza ezt a kérdést olyanformán, hogy csak a független bíróság intézkedhessek valamely lap megszüntetése tekintetében. Nem hallgathatom azonban el a »Béggel« című hetilap egy közlemiéiiyét sem, amely mai számában azt irja, hogy a »Világ« ügyéiben bejegyzett interpellációkat ismételten törölték és az ellenzéki pártok két héten át nem tették szóvá a »Világ« betiltását a nemzetgyűlésen, mert igy próbálták simítani és gyorsítani a »Világ« ujabb megjelenésének útját. Meg kell, hogy döbbenjünk, ha idefejlődött a dolog. Ha ez igy van, ha egy lapna'k érdekében áll az, hogy az ellenzéki oldalról ne tegyék szóvá a betiltását, e'bbfől az következnék, hogy én ártottan most ennek a lapnak, mert ezt szóváteszem. Ha használ annak a lapnak, hogy nem teszik szóvá ellenzéki oldalról, akkor ime én ártottam ennek a lapnak, mert anélkül, hogy valaki felkért volna, sürgettem, hogy a kormányrendelkezésekkel való betiltást egyszer^ végre hagyják már abba és forduljunk a bírósághoz. Ha ez a közlemény igaz — és nagyon szeretném az igen t. belügyminister ur nyilatkozatát ebben a tekintetben hallani, — akkor ez megint csak a nemzetgyűlés ellen, a nemzetgyűlés 'kompetenciája, illetékessége ellen szóló közlemény, és van benne valami haragszomrád, valami olyan dacos magatartás, hogyha szóváteszik, akkor ártanak vele, de ha nem teszik szóvá, ha jól viselik magukat az ^ellenzékiek, akkor talán meglesz, amit kívánnak. Ez nem méltó semmiféle komoly kormánj^zati 44*