Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-552
A nemzetgyűlés 552. ülése 1926. ßziink nekik. Erre nézve bátorkodom megjegyezni, hogy ilyen hangokat hallottunk akkor, amikor a lengyel szerződés megkötése előtt állottunk, akkor, amikor rámutattunk arra, hogy hiu ábránd azt hinni, hogy a lengyelek tőlünk fogják venni a bort, a votkát és a gyümölcsöt, mert a lengyelek is védekezni fognak az idegen áru behozatala ellen, mint ahogyan minden ország igyekszik ma, sajnos, magát megvédeni attól, hogy más ország az ő iparcikkeivel konkurráljon. Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a szerződés csak kisérlet arra, hogy újból visiszaállitsuk azt a kort, amely már feledésbe ment: Mária Terézia korát. Tudvalévő dolog, hogy Mária Teréziának politikája az volt, hogy Csehországban ipart teremt és ezért a cseh áruk, amelyek ide Magyarországba jöttek, 30%-os vám alá estek, vagyis egy-harmincadot kellett értük fizetni, amikor bejöttek, tehát közös vámterületen belül volt egy olyan vám, amely védte a cseh iparágakat, ugyanakkor azonban vámhatárokat állapított meg a magyar mezőgazdasági cikkekre. Amig tehát egyfelől megsarcolta a magyar mezőgazdaságot, másfelől megsarcolta a városi polgárságot is, olyan cikkekkel, amelyeket itt az országban nem állitottak elő. Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy ez a korszak vissza ne térjen, mert épen elég volt már abból a Habsburg-uralomból, amelynek fő panaceája az volt, hogy Magyarország maradjon csak mezőgazdasági állam, lássa el olcsó élelmiszerekkel Ausztriát, amely mégis csak ipari állam és amely a kultúrának, a civilizációnak főfészke; Magyarország csak maradjon meg abban a boldog korszakban, amely abban nyilvánul meg, hogy a mezőn a bárányok szépen bégetnek, a parasztok pedig alázatosan mennek haza és hálásan gondolnak uraikra, egyébként pedig ha szórakozni akarnak, a templomba járnak. Nem szeretném, hogy ha ez a szerződés ismét egy ilyen korszaknak nyitna utat és én bizom a magyar nép ellenálló képességében és erejében, hogy ez nem fog megtörténni. Csodálkoznom kell azonban a ministerelnök úron, hogy ehhez a szerződéshez minden további nélkül hozzájárult. Köztudomású dolog, hogy a ministerelnök ur őseinek van valamelyes érdemük a magyar ipar fejlesztésében. Ezt el kell ismernünk. Például aki Erdélyt ismeri, iglazat fog nekem adni, hogy Erdélyben erős közép- és kisipar volt. Ennek a közép- és kisiparnak alapját Bethlen Gábor és I. Rákóczi György vetették meg, akik még azt a posztót is, amely a testőrségnek kellett, az országban csináltatták és ha nem volt megfelelő iparos, kikergettek valakit Ausztriába vagy Németországba, hogy hozzon mesterembert, hogy ezért se kelljen pénzt kiadni. Jellemző különösen I. Rákóczi Györgyre, hogy amikor Erdélyben nyugodalmasabb időkben kezdték a templomokat épiteni, a templomablakokhoz szükséges zöldszinü és aranyos üvegeket, amelyeket csak Velencében lehetett kapni, idehaza akarta előállíttatni és nehéz pénzzel elcsábitott egy velencei iparost, aki Erdélyben letelepedett és ezeket a dolgokat csinálta. Erdélyben tehát igen erőteljes ipar fejlődött ki, amely különösen a Balkán felé gravitált és amely még a világháború elején is igen erőteljesen tudott minden konkurrenciával szembeszállni és fenmaradni. Amennyire elismerte Bethlen Gábor és I. Rákóczi György az ipar fontosságát, mi sem kivánunk többet, mint azt, hogy a kormány is évi május íw 15-én, szombaton. 2Ô7 ismerje el, hogy ipar és kereskedelem nélkül ez az ország visszafejlődik, az ipar és kereskedelem erőteljes fejlődése nélkül ez az ország sem a kulturális, sem a katonai, sem a közigazgatási terheket fizetni nem tudja; ha ez a kicsi ország visszasüllyed agrárállammá, akkor azokat a terheket, amelyeket ma reá ró az államháztartás, az állam fentartása, egyszerűen fizetni nem tudja. Ezek lennének tehát azok a kifogások, amelyeket én e szerződés ellen felhoztam. Végezetül én is rá kivánnék mutatni egy dologra, amelyet ugyan már Várnai t. képviselőtársam érintett s ez az exportáruknál a forgalmi adó visszatérítése, második dolog pedig a magyar államvasút tarifapolitikája. Ha már agrárérdekekből bele kell harapnunk ebbe a savanyu almába és meg kell ezt a szerződést kötnünk és ennek a szerződésnek majd minden hátrányos következményét érezni kell, akkor én is felszólitom a kormányt arra, hogy annak a vergődő magyar iparnak, amelynek ez a szerződés meglehetősen súlyos kárt okoz és különösen annak az iparnak, amely az országhatárhoz közeláll és amely az osztrák szerződés következtében válságos helyzetbe kerül, két módon siessen segítségére. Az egyik az, hogy exportáruknál a fizetett forgalmi adót sürgősen téritsék vissza, e tekintetben kövessék Ausztria és Németország példáját, a másik pedig az, hogy a Máv. olyan tarifapolitikát kövessen, amely lehetővé teszi ennek a gyenge magyar iparnak hogy az osztrák iparral a versenyt felvehesse. Bár még mindig egyenlőtlen feltételekkel küzdene a magyar ipar az osztrák iparral, de ez a két rendszabály, amennyiben azt a kormány létesiteni fogja, nevezetesen az exportáruk után az adóvisszatérités, azután a Máv. tarifapolitikája, valamennyire enyhiteni tudja azt a konkurrenciát, amelyet a magyar ipar ma alig tud kibirni. Ez lett volna az, amit. mondoni kivántam. Még csak azt vagyok bátor hozzáfűzni, hogy antidemokratikus kormány demokratikus kormánnyal jó szerződést soha nem köthet és ha köt szerződést, ezt az antidemokratikus kormány az állam hátrányára kötheti csak. Miután pedig ez a szerződés a magyar iparra hátrányos, miután ez a szerződés, a magyar munkásság élettartását fogja megdrágítani a mezőgazdasági cikkek kivitelével, a magyar munkásság kereseti lehetőségeit fogja csökkenteni az osztrák iparcikkek behozatalával, ennélfogva ezt még a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. Elnök: Szólásra következik 1 Héjj Imre jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Nemzetgyűlés! Én ezt a törvényjavaslatot, amely az Ausztriával kötendő kereskedelmi szerződést foglalja magéiban, egész terjedelmében elfogadom. (Helyeslés jobbfelől) Azok. akik ezt a szerződés^ nem akarják elfogadni taktikai okokból, pártérdekből, nagyon furcsa helyzetbe kerülnének akkor, ha ebből a szerződésből tényleg nem lenne szerződés. Hiszen teljesen világos, hogy akkor Magyarország közgazdasága szenvedne csorbát és közgazdaságunk minden ágának ebből csak kára fakadna. (Uay van! jobbfelöl.) Nem állitom, hogy ez a szerződés jó, nem állitom, hogy ez a szerződés megfelelő, azt azonban állitom, hogy az mindenesetre haladást jelent az eddigiekkel szemben. Ha visszagondolok arra, hogy 1918ban ért véget a háború és csak most, 1926-ban vagyunk abban a helyzetben, hogy Ausztria-