Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-551
254 A nemzetgyűlés 551. ülése 1926. évi május hó lé-én, pénteken. levente-oktatás kérdéséről is. Nem akarok arról beszélni, ami vidéken történik — azt kevésbé ismerem — csak arról, ami a városban történik. Azt kell mondanom, hogy a levete-oktatás hiányosságai a következők : Az első az, hogy merev katonás rendszert honosítanak meg. A legtöbb oktató azokat a liszteket utánozza és azoknak a tiszteknek utasítása alapján jár el, akik itt a költségvetésben is fel vannak tüntetve, mint akik személyes járandóságot kapnak. Ezeknek a leventéknek egész testi oktatása nem egyéb, mint közönséges sulykolás, mint volt annak idején az osztrák-magyar hadseregben. Az a belesulykolás, az a lélek nélküli mozdulatok betanulása történik a leventézésnél is, ami a legtöbb fiatalembernek elveszi a kedvét attól, hogy a levente-mozgalomban ré^zt vegj r en. Mondom, minden lélek nélküli katonai drill ez. Ezt láthatja az ember, mondhatnám, túlnyomó részénél ezeknek a levente csapatoknak. A másik az, hogy a levente-oktatók túlnyomó része — azt merem mondani 90%-a — ma sem tud megszabadulni az ellenforradalmi mentalilástól és azt hiszi, hogy a célt jikkor szolgálja a legjobban, ha a szocialistákat a kommunistákat es az összes destruktiv elemeket szidja és gyalázza a leventék előtt. Elfelejtik, hogy az ipari munkásságnak gyermeke odahaza már megtanulja a szocializmust, megismerkedik a szakszervezeti mozgalommal, hogy az édesapja, anyja, testvérei a gyárakba., műhelyekbe járnak és hogy szervezettek. Tessék elképzelni, annak a fiúnak a lelkivilágát, aki elmegy a levente-oktatásra és ott mindannak, amit otthon a családi életben tapasztal, szüleinek, testvéreinek szervezkedését, hogy hozzájuk a Népszava jár s mindannak, amit gyermekkora óta nagynak és dicsőnek tart, 'gyalázását és piszkolását hallja a a levente-oktatók részéről. Természetes, hogy az ilyen gyermekben azután felülkerekedik a dac, az ellenállás és így születik meg az a diszharmónia a levente-oktatók és a tanítványok között, ami főképen a városokban tapasztalható. Ennek mindenesetre véget kell vetni. De legyen szabad rámutatnom arra, hogy pl. egyik igen szelid tanitóujságban, amely szintén közöl »Iskolán kivüli népművelés, testnevelés, levente-egyesületek« rovatot, ebben a rovatban az egyik tanító megeresztett egy közleményt, amelyben a következők fordulnak elő ( olvassa}: » Ez a törekvés nagy munkát igényel, mert nemcsak külső ellenségeinkkel kell harcot vívni, a létnek erős harcát, hanem saját nemzetünk egyes tagjaival is, kik még mindig leikeikben őrzik az őszirózsás forradalomnak felforgató eszméit és még mindig abban reménykednek, hogy visszatér az ismét az ö nemzetet, vallást és tisztességet tipró terrorjával, stb.« Ezt aztán kellő magyarázattal végighallgatja az a gyermek, aki odahaza az apjától tanulja meg, hogy minden munkásnak illik szervezettnek lenni, illik a maga gazdasági érdekeit megvédeni, amikor a gyermek már öt éves korában hallja az apjától : fiam, ha felnőssz, légy kemény, bátor szervezett harcosa a szocializmusnak s azután elmegy a levente-oktatásra és végighallgatja a Jeremiádot, természetesen eltávolodik a tanítójától és előbb hisz az apjának, mint a tanítójának. Ha tehát a minister ur egyáltalán valamilyen célt el akar érni a levente-mozgalommal, akkor mindenesetre tessék megszüntetni az oktatóknak ezt az ellenforradalmi mentalitását. Tessék ott felülemelkedni ezeken a dolgokon. Ott ne politizáljanak, ne uszítsanak egyes társadalmi rétegek ellen, mert ott semmi helye nincs sem világnézetnek, sem vallásnak. Tisztán az ifjúság testi neveléséről és lelki oktatásáról legyen szó; ezt tessék megcsinálni, amennyiben általános erkölcsi szempontból és az erkölcsi szabályok betartása mellett meg lehet csinálni. Ez tehát a főszempont. E mellett azt kell mondanom, hogy egyenesen elborzasztó, egyenesen hátborzongató az a látvány, amely a kisebb leventék szeme elé kerül épen evvel a levente-mozgalommal kapcsolatban, mert ugyanazoknak a tanitóknak, akik minden ambíciójukat, tehetségüket abba helyezik bele, hogy az ifjúságba beleoitsák az antiszociális szellemet, a szociáldemokraták, kommunisták és egyéb zsidók és felforgatók elleni gyűlöletet, abszolúte semmi érzékük nincs az iránt, hogy annak a kis levente-gyereknek, aki 14 éves korában oda bekerül, esetleg milyen hajlamai lehetnek. így azután a nagyobbaktól magtanulja a cigarettázást, a kártyázást, megtanulja szörnyen a káromkodást, és megtanulja azoknak a nótáknak éneklését, melyeknek csattanója az, hogy : »kergetjük a zsidót Jeruzsálem felé, megállj, megállj, kutya zsidó, lesz még a bőrödből sallangos zacskó.« Ezek a 14 éves gj^erekek a levente-mozgalom kapcsán mindezeket megtanulják. Már pedig ez nem lehet feladat, mert egyik oldalon ki akarják gyomlálni az ifjú lelkekből a forradalmár szellemet, a másik oldalon pedig engedik burjánozni a legvadabb és legalantasabb emberi ösztönöket, a káromkodást, az alkoholfogyasztást, a nikotin élvezetét, a kártyázást. Hát ez lenne az a hazafias levente-oktatás, ahol a fiatal gyerekek megtanulják a hazafias káromkodás szabályait, a ramsli és a 21-es szabályait, azt, hogj'an kell cigarettát szívni, — mert az a fiatal gyerek épen ezeket tanulja meg a levente-mozgalommal kapcsolatban. Ezt kellene szerintem reformálni. Ott ne izgassák az ifjúságot a szervezett munkásság ellen, ne próbálják lelkéből kiplántálni azokat a gondolatokat, amelyeket annak a gyereknek apja, anyja, vagy testvérei oltottak bele. Tanítsák meg őt embernek lenni, egészséges, ép embernek, olyan embernek, aki nemcsak testben, de lélekben is ép egészséges ; akkor eleget tettek hivatásuknak. A leventeoktatók ne kalandozzanak el ellenforradalmi térre, mert ezzel több kárt okoznak, mint hasznot E tekintetben súlyos mulasztás terheli a Testnevelési Tanácsot, amelynek ugyancsak antidemokratikus összetételénél fogva e kérdések iránt semmi érzéke nincs. A harmadik dolog, amit a minister ur figyelmébe ajánlok, a súlyos büntetések. Elismerem, hogy a törvénynek érvényt kell szerezni. Soha semmiféle újságcikkünkben nem olvashatták és semmiféle előadásunkban soha senki nem hallotta, hogy a leventemozgalmat fumigálni keik vagy valahogy el kell szabotálni. Azt mondtuk : a törvény törvény, annak eleget kell tenni, csak a kinövéseit igyekezzünk lenyesni. Azt hiszem azonban, hogy ama drákói büntetések helyett, melyekre Szeder képviselőtársam és több más képviselőtársam is rámutatott, sokkal célszerűbb volna vagy apró füzeteket kibocsátani, vagy újságcikkek, egyházi prédikációk utján vagy más utón felvilágosítani az embereket arról, hogy ez törvény, amelynek mindenki tartozik eleget tenni. Szóvá kell tennem azokat az igazolásokat is, amelyek természetszerűleg megvannak, hiszen a gyereknek vasárnap dolgozni kellett, a tanyáról ide vagy oda kellett mennie, tehát lehetetlen volt, hogy a levenle-oktatáson megjelenjék. Ezeket figyelembe kell venni. Mert ha ezek a drákói szigorúságú büntetések megmaradnak, s ha semmiféle kifogást nem fognak elfogadni, akkor ennek az lesz az eredménye, ami már itt Budapesten egyikmásik vonatkozásban mutatkozik is. A munkáltatók óvakodnak attól, hogy fiatalembereket felvegyenek munkába. Amikor a gyerek megjelenik munkáért, akár egy kismesternél, akár valamely gyárban, az első kérdés az, hogy leventeköteles-e.
