Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-551
234 A nemzetgyűlés 551. ülése 1926. évi május hó lá-én, pénteken. azokat, akik a hitélet fejlesztésén buzgólkodnak és dolgoznak — önöknek kellene lerázniok magukról az állam támogatását, elsősorban önöknek kellene velünk, szociáldemokratákkal együtt a szabad államért és szabad egyházért küzdeni. Meg vagyok győződve arról, hogy van elég hivő lélek Magyarországon, aki ezeket az egyházakat támogatná. Királyaink ezer év óta épen eléggé gondoskodtak arról, hogy az uralkodó egyház, a katholikus egyház földi javakkal bőven el legyen látva. Ha ezeket a földi javakat igazságosan osztanák el, akkor szerintem nem kellene nyomorognia az alsópapságnak, akkor annak a szegény káplánnak nem kellene korgó gyomorral korán reggel misét mondania, vagy nem kellene korgó hassal a gazdag embereknek az utolsó kenetet feladnia. Ha igazságosan osztanák el és ha kellő gondossággal kezelnék ezeket az egyházi javakat, akkor jutna pénz a plébánosoknak, a káplánoknak és az egész egyházi kultúrára anélkül, hogy az állam egy fillér támogatást is adna hozzá. Akinek pap kell, akinek egyházi vigasztalás kell, az fizesse meg azt ; ahogy megfizetik az emberek az orvost, a testi gyógyszert, ép ugy fizessék meg a lelki gyógyszert is. A szegény magyar államnak nem lehet és nem szabad egy fillért sem adnia az egyházak támogatására ; ezért teljes mértékben csatlakozom ahhoz, amit Farkas Tibor t. képviselőtársam elmondott. (Helyeslés balról.) Elnök : Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző : Eőri-Szabó Dezső! Eö'ri-Szabó Dezső : T. Nemzetgyűlés ! ( Meskó Zoltán : Remélem, nem osztja ezt az álláspontot ?) Azért szólalok fel, hogy megmondjam a magam véleményét. Tagadhatatlan, hogy előttem szólott t. képviselőtársamnak bizonyos vonatkozásban relative igazsága is van, (Malasits Géza : Abszolút igazam van !) amennyiben a legideálisabb dolog az volna, ha az egyházak, a vallásfelekezetek teljesen a maguk hitéletéből fakadó anyagi erőkkel tartanák fenn magukat. Mindenesetre abban is van némi igaza, hogy ez szerintem is hozzájárulna a hitélet intenzívvé válásához. Talán csekélységem előtt is mint távoli ideál épen az lebeg, amit ő például felhozott, hogy Amerikában a különböző, nagyon is különböző vallásfelekezetek teljesen szabadon, teljesen a maguk erejére hagyva, mégis virágzóbban tartják fenn magukat, mint azok az egyházak, amelyek állami támogatásra vannak szorulva. Kérdem azonban előttem szólott igen t. képviselőtársamat : annak, hogy bizonyos vallásfelekezetek az állami mankóktól megszabaduljanak, — amelyektől való megszabadulás, ismétlem, igenis üdvös és kívánatos dolog volna -—előfeltétele nem az volna-e, hogy a különböző vallásfelekezetek meglehetősen arányosan és egyformán leg3 r enek anyagi eszközökkel ellátva ? Vessük számot azzal a ténynyel, hogy Magyarországon nem igy van s ezt a helyzetet Magyarországon megváltoztatni, azt hiszem, önöknek sincs erejük ; mi nem is kívánjuk. De ha a helyzet igy van, ebből logikusan az következik, hogy támogatni kell azokat a vallásfelekezeteket, amelyek ilyen anyagi javakkal ellátva nincsenek és amelyeknek nem az állam, hanem egyének által adakozott, évszázadokon keresztül összehordott vallási alapitványait a háború és az azt követő gazdasági válságok sok tekintetben a kormány rossz gazdasági politikája is alapjaiban megingatta, azok hadikölcsönökben és más elértéktelenedett értékpapírokban vannak. Kérdem tehát : erre a helyes, ideális elvi álláspontra helyezkedve, lemondjanak a most igazán nélkülözhetetlen állami hozzájárulásról ? (Zaj a szélsőbaloldalon. — Szabó Imre : Egyenlő kötelességek, egyenlő jogok ! — Györki Imre : Az árvák pénze is elértéktelenedett, mégsem gondoskodik senki róluk !) Azok is rá vannak szorulva az állami támogatásra. Ami a tábori lelkészségnek több képviselőtársam által szóvátett ügyét illeti, itt is van valami helyes Farkas Tibor igen t. , képviselőtársam indítványában, koncepciójában. Én is azt gondolom, hogy az egyes egyházak, vallásfelekezetek talán a maguk, mondjuk, magán-, civillelkészeiveí is el tudnák látni a katonák lelki gondozását. Ehhez is azonban bizonyos fokig más miliő, más viszonyok kellenek. A mai helyzetben — én is azt mondom — bizonyos fokig szükséges, hogy a katonák lelki gondozását katonaemberek, legalább is olyan lelkészek lássák el, akik a katonasággal szerves összefüggésben vannak. Elvégre ezek egész idejüket, egész energiájukat annak az általam igazán nagyra honorált szándéknak keresztülvitelére, a katonaság lelki gondozásának intenzivebbé tételére fordítják. Az ellen a szándék ellen mindenesetre én is felemelem szavamat, — ami a tábori lelkészség körében bizonyos helyeken megnyilatkozik, — hogy nemcsak az egyes katonaszemélyeket, hanem azoknak egész családját is be akarják vonni a katonai lelki gondozás körébe, és igy az összes katonai személyek családját el akarják vonni az egyes egyházak, vallásfelekezetek köréből. A tábori lelkészet ilyen irányú tendenciája ellen magam is tiltakozom. Azt azonban nem tartom valami helyesnek, ha az volna képviselőtársam intenciója, hogy, amennyiben a tábori lelkészet egyes vezetői részéről olyan dolgok követtettek volna el, amelyek nem épületesek, — bebizonyítva még nem láttam — ha olyan dolgok követtettek el, amelyek nincsenek megengedve, (Drozdy Győző : Ha én követtem volna el, már régen ülnék !) ezekkel az egész intézményt azonosítaná. A magyar tábori lelkészségnek nemcsak Zadravecz a vezetője, mert ő római katholikus tábori püspök. Van azonban egy másik püspök is, akivel szemben, — azt hiszem, sőt biztos vagyok benne — soha ilyen kifogások nem fognak felmerülni. Ha t. képviselőtársamnak az volt a szándéka, hogy ezzel a megállapításával az egész tábori lelkészségre árnyékot vessen, ez ellen tiltakozom. Elnök : Szólásra következik ? Hebelt Ede jegyző : Kiss Menyhért ! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! Ennél a tételnél nekem is volna mondanivalóm. Ugy tudom, hogy pl. a régi erdélyi római katholikus egyházmegye katholikus hívőinek száma körülbelül 150—160.000 volt. Ha tovább megyek és nézem a hercegprímás vagy a veszprémi püspök híveinek számát, meg kell állapitanom, hogy ott is körülbelül hasonló számok szerepelnek, talán az egri érseknél is. (Nagy János (egri) előadó : Ott hatszázezer a hivők száma.) A dolog lényegébe mégis csak igazságosságot akarok bevinni, mert sajnos, a franciák és a trianoni béke-diktátum megfosztottak bennünket hadseregünktől. Nincs meg még az a 35.000 főnyi hadseregünk sem, amelyet engedélyeztek nekünk, mert hiszen épen a honvédelmi minister ur állapította meg, hogy a menengedett létszámot sem tudja betölteni és igy a megengedett létszámnál jóval kevesebb főből áll hadseregünk. Szerintem tehát ennek a 12—14.000 főnyi hadseregnek két püspököt tartani nagyon sok, tekintettel arra, hogy még népiskolákat sem tudunk az Alföldön építeni s a tanyai lakosságnak 85%-a analfabéta. Az igen t. kultuszminister urnák talán inkább arról kellett volna beszélnie egy óráig, hogy miképen kell megszüntetni az anafabetizmust, mert ez igazi rákfenéje és legnagyobb botránya az országnak. Amikor olyan állapotok vannak, hogy pajtaszerü épületekben vannak az iskolák elhelyezve az egyes felekezeteknél, teljes megcsúfolására az európai kultúrának, akkor olyan állásokat, amelyek cimes dotálás tekintetében is nagyszerűek, egyre» másra statuálni, olyan dolognak tekintem, mint
