Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.
Ülésnapok - 1922-551
A nemzetgyűlés 551. ülése 1926 «pen az egyetemek forszirozását, amikor négy vagy több egyetemet is akarunk eltartani, s ugyanakkor a minister ur és a t. kormány nem tud a diplomás embereknek állást szerezni és naprólnapra jelentkeznek nálunk a jelesen és jól érettségizett fiatalemberek, akik villamoskalauzoknak akarják magukat beprotegáltatni Budapesten a villamos társaságnál. Én tehát őszintén szólva, helytelennek tartom, sokallom azt, hogy ennek a csekély létszámú hadseregnek két tábori püspököt is tartsunk. Sokailom a személyzetet, s ha birtokomban volna a régi osztrák-magyar monarchia hadseregének statisztikája, egészen pontosan kimutathatnám, hogy a régi ármádiában egy-egy tábori püspökre sokkal nagyobb katonaság esett, mert még a régi monarchia sem tudta megengedni magának, pedig katonai nagyhatalom volt Európában, hogy ilyen csekélyszámu társaságnak tábori püspököket tartson. Ez az egyik észrevételem, amely a tábori püspökök létszámára vonatkozik. A másik az : én minden esztendőben egy svájci órának pontosságával javaslatot tettem igen t. minister urnák, amelyben a katholikus autonómia megteremtését kértem. Most is megtettem ezt és épen ezelőtt két héttel osztották ki a javaslatomat. Ezt azzal indokolom meg, hogy a katholikus birtokok kezelése, a tanári és papi személyzetről és állományról való gondoskodás szempontja is megköveteli, hogy autonómia keretében kezeljék a püspöki birtokokat. Annak ellenére, hogy a kultuszminister ur a maga európai kultúrájával tudatában van e kérdés nagy fontosságának és jelentőségének, mégsem látom semmi jelét annak, hogy a magáévá tenné a gondolatot és bármit is cselekednék a püspöki vagyonok kezelése tekintetében. Már interpelláció keretében is elősoroltam kifogásaimat, ma is megteszem ennél a rovatnál, amely nekem erre megadja a jogot, hogy a minister ur figyelmét felhívjam nyomatékosan arra, hogy az egyes püspökségeknél a gazdálkodás nem ugy folyik, ahogy folyni kellene püspöki birtokon. Itt van a kezemben a csanádi püspökség és haszonbérlői között megkötött haszonbérleti szerződés, amelynek 17. pontja a következőket tartalmazza (olvassa) : »Jelen szerződés haszonbérlőkre azonnal, haszonbérbeadóra pedig felsőbb hatósági jóváhagyás után kötelező. Haszonbérlők már most kijelentik, hogy amenynyiben a felsőbb hatóság a szerződés szövegén valamely változtatást kivánna, azt magukra kötelező nek ismerik el. Jelen szerződéssel ellenkező későbbi törvényi vagy rendeleti rendelkezés haszonbérbeadóra csak kifejezett hozzájárulása esetén kötelező, különben joga van a szerződést a legközelebbi gazdasági év végére megszüntetni«. Lehetetlennek tartom, hogy a püspökség egy törvényt, egy rendeletet előre kifogásoljon. Utalok arra, hogy a kormány kiadta a 3000. számú ministeri rendeletet, amelyben aranykoronában megállapította a haszonbérletek árát. Ezzel szemben mit csinált a püspökség ? (Zaj.) Elnök : A képviselő urat kérem, méltóztassék a tárgy keretében maradni. Kiss Menyhért : Az egyházi vagyonkezelésről és az egyházak javadalmazásáról beszélek. Elnök : A cím az ; a képviselő ur azonban az 1. rovathoz szólt. Kiss Menyhért : Akkor ezt a kifogásomat a második rovatnál fogom elmondani : újból vissza fogok erre térni, mert nagyon fontosnak tartom, hogy meggyőzzem a minister urat arról, hogy a püspökségekkel szemben ő a legfőbb egyházi hatóság. Amennyiben a püspökök a humánus és keresztény elveket nem akarják érvényesíteni, a minister csapjon rá a kardjára, és érvényesítse azokat. A személyi járandóságokkal kapcsolatban a katholikus autonómiának mennél előbb való évi május hó 14-én r pénteken. 235 megállapítására kérem a minister urat. mert az iskolák tanszemélyzete és annak kinevezése rendkívül fontos több magyar nemzeti szempontból és azt hiszem, hogy ez egészen másképen történnék, ha az autonómia meg lenne valósitva. Visszatérve a tábori püspökökre, kíváncsi vagyok a minister ur véleményére abban a tekintetben, helyesnek tartja-e a mostani beosztást és a megcsonkított katonai létszámot elegendőnek tartja-e arra, hogy ilyen magas statust tartson fenn számára és ilyen hatalmas tiszteletdíjakat utaltasson ki. Én a lelkészkedő, a katonák lelki gondozását ténylegesen végző egyének számát szaporítanám, akik nem a méltóság fényével vannak felruházva, nem reprezentálják azokat az állásokat, hanem igenis a munkának komoly, intenzív részét végzik el. Ezek azok a megjegyzések, amelyeket a személyi járandóságokra vonatkozólag kívántam elmondani. Elnök : Szólásra következik ? Hebelt Ede jegyző : Drozdy Győző ! Drozdy Győző : T. Nemzetgyűlés ! Teljes mértékben osztozom Farkas Tibor t. képviselőtársamnak abban a felfogásában, hogy a katonai lelkészeknek, nevezetesen a tábori püspököknek és lelkészeknek illetményeit a kultusztárca körébe vonni ne lehessen. Az én meggyőződésem azt mondja, hogy ha a kultusztárcát valamilyen kapcsolatba hozzuk a honvédelmi tárcával, az nem lehet más, mint a hadsereg analfabétáinak oktatása. Nagyon szívesen venném és azt hiszem, nagyon szívesen venné a Ház is, ha a királyi analfabétákat : a hadsereg analfabétáit oktatnák, ha az ott összegyűlt, irni-olvasni nem tudó katonaanyag kiképzésénél a betűvetés mesterségébe való bevezetésére találna módot ez a kormányzat. (Egy hang a jobboldalon : Azon kezdik !) T. képviselőtársam, erősen tanulmányoztam ezt a kérdést ; megnyugtathatom, hogy kezdik és végzik is anélkül, hogy megtanítanák őket írni és olvasni. Ha pzonban azt az összeget, melyet 35,000 ember vallási életének ápolására vesz fel a kormány a kultusz-budgethe, az analfabéták oktatására fordítanák, meg vagyok róla győződve, hogy a kormány evvel sokkal nagyobb szociális és hazafias célt szolgálna. Nem mulaszthatom el azonban — az alsó papság illetményeinek kérdéséhez szólva — annak felemlitését, hogy Magyarországon valóban rendkívül igazságtalan és antiszociális az egyházi javak és jövedelmek eloszlása. Teljesen egyetértek a magyar alsó papság ama panaszával, hogy lehetetlen állapot az, hogy az alsó rétegekben szinte éheznek, míg a felső rétegekben mérhetetlen vagyonok felett rendelkeznek. Lehetetlennek tartom, hogy míg egy-egy püspök tiz-husz-harmincezer hold felett rendelkezik, mig az egyes káptalanok 50-—60, sőt 90 ezer hold földdel is rendelkeznek, addig az alsó papság nagyrésze éhezik. Ennek orvoslását nem lehet olyanformán keresztülvinni, mint ahogy ma csináljuk, hogy az államra hárítják a hozzájárulást az alsó papság illetményeihez. Ezt csak olyanformán lehetne igazságosan és szociálisan rendezni, ha azt a mérhetetlen különbséget, amely a papi jövedelmekben mutatkozik, valahogy arányosítanák és módját ejtenék annak, hogy az aránytalanul nagy jövedelem mellett a kisebbeknek is jusson. (Mozgás jobb felől.) Ez a hang, amelyet én megütöttem, nem csupán az én felfogásom, hanem leszürődése azoknak a beszélgetéseknek, melyeket az alsó papság körébe tartozó papokkal négyszem között folytattam. Természetesen ezek a maguk meggyőződésével nem mernek napfényre jönni. Fel kell azonban itt szólalnom azzal az igazságtalansággal szemben is, melyet az alsó papság NAPLÓ. XLIII, 8 i