Nemzetgyűlési napló, 1922. XLIII. kötet • 1926. május 07. - 1926. május 19.

Ülésnapok - 1922-550

A nemzetgyűlés 550. ülése 1926. évi május hó 12-én

y szerdán. 211 gon erőt vettek, nem bizonyítottak és nem bizonyíthattak soha kultnrfölényt az ezeréves magyarsággal szemben. De a mi kulturfölényün.k kétségbeesett egyedülségben, árvaságban és végtelenségben állott akkor, amikor itt a legsötétebb kijelentés elhagyta valakinek a száját, az, hogy nem akarok többé katonát látni és akkor a bocskoros kulturátlanság fegyverrel tudott vellíiiník saembeszállani. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Az én csekélységem felfogása szerint ABCkönyvekkel és még olyan magas kultúrájú tankönyvekkel, laboratóriumokkal, egyetemekkel sem lehet az ágyuk és tankok ellen védekezni. (Ugy van! Ügy van! a jobboladlon.) Épen a világháború adta legklasszikusabb példáját annak, hogy amikor a német ágyuk és a német hadi technikának kétségtelenül lángelméjü, de romboló alkotásai a francia és belga paloták tornyait szétrombolták, egyetlen falat és egyetlen könyvet a kultúrfölény az ágyukkal szemben nem tudott megvédelmezni. És ha hivatkozás történik sokszor hivatalos helyről is arra, hogy az 1870/71-es porosz-francia háborút a porosz iskolamesterek nyerték meg, ama hires Schulmeisterek, akkor ne feledjük el, hogy azoki a Schulmeisterek nemcsak azzal nyerték meg a háborút, »őt legkevésbé azzal, hogy intellektuális, értelmi műveltséget adtak annak a német ifjúságnak, hanem elsősorban és főleg azzal, hogy olyan hatalmas nemzeti lelket, öntudatot neveltek beléjük s azon felül egyúttal a testi nevelésnek olyan gigászi munkáját vitték véghez, amely munkának eredménye volt az, hogy a napóleoni időkben még letiport, gyászos rabságban és széttagoltságban élt németség 1870-ben és 1871-ben hatalmas diadalt tudott aratni. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mióta csekélységem ennek a nemzetgyűlésnek tagja, nem először hallottam itt emlegetni a leventemozgalmat. Ma ismét hallottam emlegetni. Épen a zsidó fajvédelemnek egy bús-fekete kis leventéje (Derültség.) volt az, aki különösképen nekitámadt a " leventemozgalomnak. De egészen más módon és egészen más hangon kritizálta a leventemozgalmat, — ha ugyan kritikának lehet nevezni azt, ami rosszhiszeműségből és elfogultságból fakad — mint például Szilágyi Lajos t. képviselőtársam, aki elmondotta a maga kifogásait ia leventeinozgalom ibizonyos kinövéseivel, némely leventeoktaónák kétségtelenül helytelen működésével szemben. Én is azt mondom, tessék a panaszokat szóvá tenni, de lehetőleg ne itt a nemzetgyűlés színe előtt ós lehetőleg nem általánosítani, hanem az előtt az egyediül hivatott kultuszminister előtt, akinek pártatlanságát és elfogulatlanságát a túloldal sem vonhatja kétségbe. Azt is 'hallottam a leventemozgalommal, általában a mai ifjúság lelkiségével kapcsolatban ugyanazon kis hús-fekete levente résziéről, hogy az őt rendkivül hántó tény az, hogy a magyar ifjúságnak legalább is túlnyomó része jogosan gyanusitható antiszemitizmussal. Én is ismerem ezt a hangulatot. De, t. Nemzetgyűlés, kénytelen vagyok a zsidó fajiságnák leventéje felé azt mondani, hogy ebben semmiképen sem a magyar ifjúság a hibás. Sehol a világon antiszemitizmus nem tapasztalható, ahol zsidóság sem tapasztalható éis ahol e 6000 éves fajnak kétségtelenül súlyos hibái éis bűnei meg nem jelentkeznek. Azt hiszem, objektív emberek nem támadhatják meg azt a kijelentésemet, hogy például Ma- ' gyarországon nincsen négerellenes hangulat. Senki itt négerlincselést nem propagált, senki itt a négerek ellen fel nem szólalt, pedig szélesebb, antropológiai alapon legalább is a negroizmus ellen lehetnének jogos kifogások. Ellenben Amerikában a szabadság és a demokrácia általuk is elismert hazájában igenis azt lehet mondani, — hogy egy súlyos éts kellemetlen szóval éljek — egyenesen atrocitások vannak a néger faj ellen. Kénytelen vagyok megállapitani, hogy ebben rendesen azok a négerek bűnösök, akiket rendesen és rendszeresen a fehér faj és főleg azok asszonyai ellen elkövetett vétségeken kapnak rajta. Ha tehát azon a túlsó leventéi oldalon az fáj, hogy itt antiszemitizmus van a magyar ifjúságban, amely egyfelől láthatja, hogy az ezeréves Magyarországgal mit cselekedtek, másfelől nagyon jogosan félhet az idegen és számára asszimilálhatatlan faj előretörésétől, akkor a bún nem a magyarságé, nem a kormányé és nem a közéleté, hanem azé a fajé, amely ezeket a bűnöket állandóan elköveti és akkor az orvoslás módja ő rájuk tartozik. Két eshetősége van az orvoslásnak: vagy méltóztatik annak az idegen fajnak a maga nemzetellenes bűneit megszüntetni vagy méltóztatik ezt a nemzetet azzal sújtani, hogy a közöttünk való tartózkodás gyönyöreitől ezt a nemzetet megvonja. Épen a leventemozgalommal kapcsolatban Csontos Imre t. képviselőtársam felszólalása ragadott meg. ö is a magyar föld ezeresztendős mélységéből lelkedzett. Az ő rövid felszólalásán át is a magyar történelem és a magyar föld nyilatkozott meg. Ö azt a nagyon helyes megállapítást tette, hogy ami hiba a leventemozgalmak körül van és mutatkozik, azok a hibák orvosolandók, azonban a leventemozgalomra keresztény és nemzeti szempontból igenis, szükség van. Kámutatott — nagyon helyesen — arra, hogy különösképen szükség van erre a mozgalomra, ott, a magyar vidéken, amely magyar vidéket a népbolonditók oly BÜrü légiói járják, amely népbolonditók sikere épen abban gyökerezik, hogy a vidékkel évtizedeken keresztül nem törődik a főváros és az ország hivatalos vezetése, sötétben hagyta tévelyegni épen a legnemzetfentartóbb rétegeket. Márpedig nyilvánvaló, hogy mihelyt a magyar falvaknak, a magyar tanyáknak ezeréves magyar népe értelmes, okos lesz, akkor az efféle népbolonditók sehol talajra nem tudnak találni. (Malosits Géza: Látszik az ébredőkön! — Zaj jobbfelől.) Azt mondotta Csontos t. képviselőtársam, hogy igenis, ráfér az oktatás és különösen a leventeoktatás a magyar ifjúságra, a magyar nép kiskorú ifjúságára. S itt kétszeresen igazat kell adnom neki, amikor azt kell látnom, hogy nemcsak kiskorúak szorulnának rá erkölcsi és testi leventeoktatásra, hanem felnőttek is; amikor azt kell látnom, — hogy épen egy legutóbbi eseményre térjek rá, — hogy bizonyos erkölcsi leventeoktatásra rászorulnának olyan t. képviselőtársaim is, — többes számban beszélek, de egy személyre célzok — akik valamikor Magyarország igazságügyministeri székében ültek és akik csekélységem felfogása szerint a nemzetgyalázásnak, hazaárulásnak minősített bűnét, vétségét követik el ez ellen a szegény, letiport nemzet ellen. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) — Fekete Lajos: A legutolsó cselekedet!) Azt hiszem, hogy nem kell nevet említenem, nem is venném szivesen a számra, de mindenki tudja, hogy egyik bécsi zsidó lap hasábjain a tegnapi napon Magyar30*